dunszt.sk

kultmag

Kéreg; Héj; Törzs

Kéreg

A hideg lábfejekben a vér topogása,
mint fagyos pingvinek az emlékezet
olvadó gleccserein. A bőrbe hasadt
repedések, cikázó nyílásai mentén
sejtmozaikdarabok: egy teljes életkép.
A koponya az ébrenlét mocskos
akváriumában áztatja magát. Fogva tartják
a szorongás méregzöld hínárjai, szorítják
az ütőereket, összepréselnek minden ideget.
Az égen megfeszülten levitálnak hússzín fellegek,
egy katatóniáért sóvárgó kocsonyás tömkeleg.

Héj

Csak jeleket látni, mögöttük semmit, bízni, az olvasás megnyit,
kitörhet a bennfoglalásból, de hiába, kötésein nem enyhít, felesleges
hinni a szemnek, az írás más szemén keresztül láttat, csak torzkép,
csak látszat, mit közvetít, keményedett burok a nyelv, levethetetlen,
mint a kétely, hogy a nyomon kívül létezik bármi, úgy feszít a bőr
alatt, önmagát mormolja szüntelen, akár a bűntudat, nehezedik,
ahogy lassul az éjszaka érverése, a szemek üregeikbe fordulnak,
temetni próbálják kétségeik, mintha esély sem lenne az ébredésre,
a héjak alatt úgy akadnak fel, mind egy időtlen sötétségbe tekint.

Törzs

Deformált test. Roskadt gerinc tartja csak,
a ráncolt bőr a kéreg. Hasadék a mellkason,
benne drótokból, szorongásból, összehordott
fészek, az unalom szárnyverdesésének szakad-
ozott emlékei, visszhangzanak, kitöltik,
megremegtetik a bordakosarat. Majd tovább-
haladnak a nyak résein keresztül. A fej merev,
üregei repedésig telítődnek. Az arc barázdált,
akár az évgyűrűk. A száj tömíthetetlen nyílás.
Önmagába szakadó, üreges ordítás.