dunszt.sk

kultmag

Átadták a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjait

A Faludi Ferenc Akadémia Hívás mottóval meghirdetett tematikus nemzetközi filmszemléjére és a hozzá kapcsolódó fotópályázatra minden korábbinál több jelentkezés érkezett. A magyar jezsuita rendtartomány által fenntartott intézmény olyan, a hívószó gondolatkörébe illeszkedő, szakmailag igényes alkotásokat várt, amelyek alkalmasak arra, hogy a vizualitás nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához.

Fotó: Vígh Tamás

A filmes kategóriák győzteseiről döntő Almási Tamás, Lázár Kovács Ákos, Karl Markovics, Kassay Réka és Ujj Mészáros Károly alkotta zsűri 23 kisjáték-, 19 dokumentum-, valamint 10 animációs/kísérleti film közül választotta ki a díjazottakat.

A legjobb kisjátékfilm Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című filmje lett, a dokumentumfilmek közül Alexander Abramov Palekh – Újra a térképen című munkáját, az animációs- és kísérleti filmek közül pedig Gianluca Abbate Szupermarket című alkotását jutalmazta első díjjal a zsűri.

A fotós előzsűri döntése alapján 21 nevező 27 pályamunkáját állították ki a Párbeszéd Házában. A Wojciech Grzędziński, Haris László, Korniss Péter és Kosmály Gábor alkotta zsűri Czimbal Gyula, Szőke Ferenc és Walton Eszter alkotásait emelte ki.

Szőke Ferenc Írás, olvasás című sorozatából

A filmszemle díjazott filmjei:

Kisjátékfilm kategóriában:
I. Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem
II. Christian Werner: A látogatás
III. Ducki Witek: Sommelier

Dokumentumfilm kategóriában:
I. Alexander Abramov: Palekh – Újra a térképen
II. Marona Fomenko: A sziklavendég
III. Tavo Ruiz: Portrék anyámról

Animációs- és kísérleti film kategóriában:
I. Gianluca Abbate: Szupermarket
II. Szőke Ferenc: Eos – Hommage a Robert Bresson
III. Bartúcz Anna: Székely Éva megmenekülése

A legjobb elsőfilmes rendező: Almási Zsolt Figyelj már oda című filmjéért.

A legjobb filmegyetemi hallgató díja: Szeleczki Rozália a Rozgonyiné című filmjéért.

A legjobb színész: Marta Bayarri, Jorge Yudice Krokodil című filmjében az anya megformálásáért.

A zsűri különdíja: Jorge Yudice Krokodil

Az ökumenikus zsűri díja:
Szeleczky Rozália Rozgonyiné

A középiskolai diákzsűri díja:
Rófusz Ferenc: Az utolsó vacsora

Az egyetemi diákzsűri díja: Szeleczky Rozália Rozgonyiné

Különdíj: Dobray György Próbajáték

A fotópályázat díjazottjai:

I. Czimbal Gyula: Megérkezés című sorozata,
II. Szőke Ferenc: Írás, olvasás című sorozata,
III. Walton Eszter: Domonkos nővérek című sorozata.

Különdíjak:

Kiemelt különdíj: Farbaky Tamás Napkelte a Sínai-hegyen – találkozásom az etióp zarándokokkal című sorozata

További különdíjasok:
Szigeti Vajk István: Utolsó hívás című sorozata,
M. Nagy László: Philemon és Baucis című sorozata és
Ráfi Dénes: Innen és túl című képe.

Czimbal Gyula Megérkezés című sorozatából

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket