Kereszthuzat; Az ember, aki a Húsvét-szigeteken kivágta az utolsó fát; Igen

Kereszthuzat

Az angyalok ideje lejárt. A ravatalozó boltívei fölött, az égi teraszon
zakós, inges úriemberek. Összecsukott ernyőjük sétapálca. Egyikük
megindul, körbe kémlel: lássuk, milyen élőlények szuszognak itt,
a hársak és tiszafák miként szűrik a levegőt nekik? Hogy dolgoznak
puha, sérülékeny szerveik, miként megy végbe az átváltozás?
Leguggol, zsugorodni kezd. Mellkasához húzott lábakkal száll földre.
A bomlás kölcsönhatásait vizsgálja, mindent megtapint, megízlel,
testével ismeri meg a kertet. Formálódik. Alakul. A szeme ismerős.
Milyen kő ez, anya, miért van Júlia sírjához fogatva
két vaspánttal egy nagy, csiszolatlan darab? Ellopták az előzőt?
Vagy így tervezte az alkotó? Ki az alkotó, anya? Láthatatlan,
szélesre tárt ajtók kereszthuzatában nézem a fényes üvegdarabot,
és cseppfolyósnak érzem a homokot szandálunk talpa alatt.

Az ember, aki a Húsvét-szigeteken kivágta az utolsó fát

Az méltó csak az égiekhez, mit nem fog a tűz, szélnek, víznek ellenáll.
Szobrom kész, mozdulatanul mered az égre, mint halott apám.
Moaik, védelmezzetek!  Táncoljátok körbe a szigetet!
Árad a tenger, szalad a föld, nincs hova futnunk, gyomrunk korog.
Delfint már nem hoztak a rozoga kenuk.  Asszonyom bőrét
majd kibökik szikla-csontjai,  száraz szája monoton őröl.
Tárógyökért rágva ül a rapanuik népe utolsó vacsorát.

Igen

Próbáltam a szűkösséget átalakítani, kiszorítani magamnak
akkora helyet, hogy ne gémberedjen el minden porcikám.
Próbáltam a tágasságot befogadni – túlnyúlt rajtam, 
s ha én bújtam belé, idegenül kongtam, nem volt,
ami a hangot visszaverje. Amikor nem próbáltam illeszkedni,
akkor fértem el. Érdemtelenül, az kétségtelen, mégsem tiltakoztam.
Vannak fontosabb dolgok, mint az önostorozás:
megmentjük az egyetlen fát a lebetonozott udvaron.
Eperfa. Azt mondják, mocskol a gyümölcs, de tetszik tudni,
lakják, a fiókákat a gang sarkáról már látni lehet, szóval otthon,
lombok, levegő, fészek. Így járunk el ügyeink képviseletében,
és azt tervezzük, idővel föltörjük a betont.