Pufimellényes sufnituning

Ha egy (független) színházi előadás cselekményének helyszíne egy Dágvány nevű fiktív település, kialakulhat bennünk egy előzetes várakozás, hogy a rendezés mely nyomvonalak mentén fogja színre vinni a magyar vidéket. Az egyik lehetséges út: szembesítés a mai magyar valósággal (szegénység, nyomor), a szociális érzékenységünket pallérozandó. A másik: groteszk falukép és perifériavalóság felskiccelése, esetleg némi iróniával leöntve, hiszen a másik mindig nevetséges, főleg, ha biztonságos távolságból hallgathatunk tájszólást imitáló színészeket. Az őt körülvevő valóságot reflektálatlan mimézissel ábrázoló előadások többnyire a problémák felszínén maradva képtelenek a valódi szembesítésre. Néhány kivétel persze akad (például Az örökség Schwechtje Mihálytól), amely árnyaltan, az öncélúságot és a moralizálást kerülve próbál érvényesen beszélni a vidéki Magyarország problémáiról. 

Szintén a kivételt erősíti a Jurányiban bemutatott Benne vagy című előadás, amit rendezőként Kovács Dániel Ambrus jegyez, munkája pedig azért is kiemelkedő, mert elkerüli az említett buktatókat, és igen összetetten beszél egy jól körülhatárolható problémacsomagról. Történetesen arról, hogy mi történik akkor, ha egy kistelepülésen működő, lábtörlőket gyártó vállalkozásnak nulla forint mozgótőkéje van, emellett a tulajdonos nyakán van egy jelzáloggal terhelt ház, az autó mindig lerobban, a gyártógép az őskorban számított újnak, kisegítő munkaerő nincs, vagy ha lenne, a szomszédos Kisbüdös kocsmában időzik, a legnagyobb vevőkör pedig a helyi óvoda. Tetejében semmi sem kecsegtet azzal, hogy a közeljövőben bármennyit is javulna a helyzet. „Mindjárt jön a rossz idő” – mondja a lábtörlők eladásának felpörgésére nézve az egyetlen reménykeltő hírt az ügyvezető Roland (Chován Gábor). Az üzlet azonban aligha indul be, sőt. 

Az előadás alapkonfliktusa az első jelenetben elkezd kibontakozni, amikor belép a képbe Partner Endre (Jankovics Péter), amolyan sztereotip vidéki NER-vállalkozó (természetesen pufimellényt hord), aki Roland egykori iskolatársaként az osztálytalálkozó után megkísérti korábbi cimboráját egy kecsegtető ajánlattal. Egy pályázat keretében igencsak feltornászott áron venne meg lábtörlőket, a hasznon megosztozva pedig mindketten jól járnának. Endre be is sétál másnap a lábtörlőgyár irodájába, otthagy az asztalon egy másfél millió forinttal kitömött borítékot – ám az ajánlat konkréttá válásával egyre több akadály jelentkezik. Roland néhány pillanatra morális konfliktusba kerül saját magával: tisztában van vele, hogy korrumpálják, ám a csábító jövőképnek nem tud ellenállni: a napi robotot felváltaná a hétvégi wellnessezés, a rozoga kocsit pedig lecserélhetné egy olyanra, ami nemcsak Dágványban számítana menőnek. Az erkölcsi kérdéseket azonban hamar rövidre zárja, benne van az ajánlatban és hallgat Endrére, aki megnyugtatja, hogy az ügylet végtére is nem korrupció.

„Manapság mindenki benne van” – mondja ki a végső igazságot Endre.

A karrierregény mintázatát is eszünkbe juttathatja ez a szerkezet, Roland ugyanis elkezd felemelkedni, erkölcsileg azonban egyre lejjebb süllyed. Ennek felmutatásához egy olyan szereplőre is szükség van, akit tisztának láthatunk, akivel szemben karakterizálható az ő morális mélyrepülése: ő lesz a beteg apja helyett a cégbe beugró Tulaj Szilvi (Messaoudi Emina), aki minduntalan kísérletet tesz meghúzni a határokat, megpróbálja eltolni magától Roland ügyleteit, s amikor világossá válik számára, hogy becsapják, otthagyja a céget és elköltözik Dániába. 

Az előadás egyfelől megkapó drámaisággal és fűszeres iróniával ábrázolja a szereplők korlátozott mozgásterének tragikusságát. A cselekedetek mögött így korántsem csak a morális szál válik fontossá, hanem a szélesebb kontextus is, aminek köszönhetően nem a jó–rossz, tisztességes–tisztességtelen bináris oppozíciók mentén ítéljük el Roland tettét és magasztaljuk fel Szilvi kiállását. A jelenetváltások közt hirtelen elsötétülő, majd kigyulladó reflektorfény világítja meg a színt, mintha pillanatkép-gyűjteményt látnánk, jelezvén ezzel, hogy a látottak csak egy kimetszett szeletét képezik a valóságnak. Ezért is állítható, hogy Roland cselekedeteiről nem hasítható le a kelet-európai kapitalizmus torzsága és a dágványi pusztavalóság. 

A minimalista díszlet (látvány: Kovács Dániel Ambrus) egyébként kellően megágyaz a kilátástalanság átérzésének. A kopott falak eleve kapóra jöttek háttérnek, a középen logó, bekeretezett lábtörlőtől az ütött-kopott kávéfőzőig, a viseltes irodai széktől a retro-számítógépig minden az (elnézést) elbaszottságot árasztja. A perifériaábrázolás azonban nem csap át öncélú nyomorpornóba, a precíz alkotói arányérzéknek köszönhetően pedig a humor forrása is inkább az önirónia, így a szereplők szomorú kisszerűsége és zsákutcás élete kerül középpontba. Még ha olykor fel is erősödnek a karakterek sztereotip vonásai, a Benne vagy kellő empátiával fordul az általa ábrázolt világhoz. Az alapkonfliktus mellett nagy teret kap Gépkezelő Tibi (Ficzere Béla), aki atmoszférateremtő típusfiguraként az okosba’ megoldható fészerjavítások mestere, másfelől kreatív önjáróságával végtére mindig többet árt, mint használ. Ficzere Béla rétegzett alakítása főleg a humornak köszönhetően emlékezetes, ám nemcsak az általa játszott figura kisszerű, szánni való voltán nevetünk, karakteréből ugyanis a markáns önirónia ellenére nem válik kabarészereplő.

Ami a többi színészt illeti: Jankovics Péter mesterien hozza a felkapaszkodott vállalkozót, a helyi erős embert. A játék közelsége miatt az arcáról leolvasható érzelmi állapot meghatározó jelentésgeneráló tényezővé válik, amit Jankovics kitűnően aknáz ki. Arckifejezéséből pontosan kiderül, hogy milyen nagyfokú lenézéssel viseltetik a lábtörlőgyár teljes közege iránt. Chován és Messaoudi Emina szintén tekintetük és arcmimikájuk által rajzolják meg karaktereik jellemét, Chován a frusztrációtól félénk, befolyásolható törtetőt, míg Messaoudi a jó szándékú, naiv, de ugyanakkor végtelenül józan tulajdonosnőt. A sarkosabb jellemtípus-ábrázolás nem zárja ki, hogy a szereplők cselekedeteit és motivációit szélesebb kontextusban is értelmezni tudjuk, a típusosság inkább a komikumforrás miatt fontos, hiszen a színen lévő, négy külön világot képviselő szereplő összeeresztése (főként Tibié és Endréé) a komikum elsődleges forrásaként szolgál. 

Kecsegtető vállalkozás a Benne vagy, hiszen mindennemű formai truváj nélkül, szenvtelen könnyedséggel villant fel pillanatképeket az úgynevezett magyar valóságról, amiben valamilyen módon felismerhetjük magunkat, s eközben mégsem érezzük mögötte a feltartott mutatóujjat, tehát az öncélú didaktikusságot. Mindez számos hasonló vállalkozáshoz képest önmagában komoly erény. 

Benne vagy

Szereplők:
Cégvezető Roland – Chován Gábor
Partner Endre – Jankovics Péter
Üzlettársa Szilvi – Messaoudi Emina
Akiagépmellettáll Tibi – Ficzere Béla

produkciós vezető: Sáfrány Eszter
dramaturg: Róbert Júlia
asszisztens: Rohály Hanna
látványtervező: Kovács Dániel Ambrus

Rendező: Kovács Dániel Ambrus

Fotók: Gulyás Dóra