dunszt.sk

kultmag

A dicsőség napja

A The Peanut Butter Falcon egy kedves történet egy Down-szindrómás fiúról, aki nem várt kalandokba keveredik, hogy megvalósítsa szokatlan álmait. Shia LaBeouf, Dakota Johnson és Zack Gottsagen triójának imádnivaló tolmácsolásában.

Az Esőember pionír volt annak idején az értelmi sérült emberek reprezentálásában, amely a film mint művészet igen fontos feladata. Barry Levinson alkotása anno felrakta Hollywood térképére az autizmussal élőket úgy, ahogy most a The Peanut Butter Falconön keresztül teszi ezt Tyler Nilson és Michael Schwartza Down-szindrómás emberekkel. A film azonban eggyel tovább lép az Esőembernél: a fogyatékossággal élő szerepét nem egy ép színészre bízták, hanem egy eleve Down-szindrómás férfire, az első játékfilmszerepében bemutatkozó Zack Gottsagenre. Nilson és Schwartz egy sérült művészek számára szervezett táborban találkoztak Gottsagennel, aki már régóta filmezésről ábrándozott: így köré írták a The Peanut Butter Falcon történetét.

A Mart Twain-inspirálta sztoriban a főszereplő Zak profi pankrátor-karrierről álmodik, ám egy idősek otthonában tengeti mindennapjait. Nem azért, mintha olyan öreg volna – mindössze 22 éves –, csupán arról van szó, hogy Down-szindrómás, és mivel nincs családja, az állam ebben az intézményben helyezte el. A fiú azonban nem elégszik meg egy céltalan élettel, s egy nap megszökik az otthonból, hogy megvalósítsa az ambícióit és találkozzon a kedvenc pankrátorával, a The Salt Water Redneckkel (Thomas Haden Church Hulk Hogant idéző alakításában). Menekülés közben találkozik Tylerrel (Shia LaBeouf), aki néhány white trash halásztól szeretne távolabb kerülni, miután bosszúból felgyújtotta azok minden felszerelését.

A nem túl barátságos kinézetű férfi a The Peanut Butter Falcon Huckleberry Finnje: a vonakodó hős, aki nem igazán biztos abban, hogy helyes-e segíteni a szökevénynek, akit most nem Jimnek hívnak, hanem Zaknek. Ahogy a menekülő rabszolga, úgy az értelmi fogyatékos fiú is a társadalom peremén él, hiszen az emberek nagy része nem tartja őt magával egyenrangúnak, ezért kirekeszti őt. Ezt ráadásul gyakran hangsúlyozza is Zak környezete: csúfolják, lenézik és alábecsülik – még azok is, akik szeretik őt, úgy, mint az idősek otthonának egyik ápolója, Eleanor (Dakota Johnson). Kivételt képez ez alól azonban Tyler, aki mindennemű megkülönböztetés nélkül bánik Zakkel.

A film pedig e két teljesen különböző férfi barátságán áll vagy bukik. Fontos, hogy a néző elhiggye, Tyler őszintén maga mellé fogadja a fiút, Shia LaBeouf játéka pedig gondoskodik ennek sikeréről. A színész nyílt, kedves és egyszerű viselkedésével egyszerre lopja be magát Zak és a közönség szívébe, hogy aztán néhány stratégiailag elhelyezett flashback Tyler múltjába még szimpatikusabbá tegye a férfit.

Nilson és Schwartz alkotása egyébként éppoly természetesen kezeli a Down-szindrómás fiatalembert, ahogy Tyler. S mivel nem leereszkedően állnak hozzá a Zaket játszó színészhez sem, Gottsagennek lehetősége nyílik bebizonyítani, hogy igencsak van tehetsége a szakmához: a természetéből adódó hiteles alakítás mellett a The Peanut Butter Falcon egyik legviccesebb, visszatérő poénját is az ő improvizálásának köszönhetjük. Hiszen ez a film egyértelműen távol áll a drámától, sokkal inkább egy, a road trip-film műfajával keveredő buddy movie. A tipikus furcsa pár séma tematizálódik a cselekményben, miközben – ezúttal is a Huckleberry Finn kalandjaiból merítve – Tyler és Zak egy tutajon igyekeznek eljutni Floridába.

Csakhogy két különböző oldalról is a nyomukban vannak: Zaket a kedvenc nővérkéje, Eleanor szeretné utolérni, hogy visszavigye az idősek otthonába, míg Tylert a redneck halászok akarják elkapni. Közülük a lány jár hamarabb sikerrel, aki viszont ahelyett, hogy véget vetne a duó kalandjának, csatlakozik hozzájuk. Azonban a The Peant Butter Falcon nem Eleanor filmje. Dakota Johnson bármennyire is a tőle megszokott bájjal formálja meg az ápolót, mégsem lesz több egy idealizált női karakternél. A kedves és figyelmes ápolónő amellett, hogy a megtestesült Anya-archetípus, Tyler vonzalmának tárgya is – tehát tipikusan felszínes szerep. Ugyanakkor azonban tény, hogy Eleanor nélkül a két fiú a kalandjaik végén nem biztos, hogy együtt maradnának, így vele együtt lesz végre Zaknek családja.

A The Peanut Butter Falcon ebből adódóan tehát egy minden ízében feel-good indie film. Ennek viszont éppen az a hátulütője, hogy a Tylert kergető white trash bűnözőcsapat nem jelent igazi veszélyt. A gyenge fenyegetés cselekményszálát így Nilson és Schwartz jó érzékkel nem is igen hangsúlyozza, épp csak annyira, hogy megfeleljen a történet katalizátorának és a Tylert hajtó motivációs erőnek. Ezáltal pedig a The Peanut Butter Falcon megmaradhat annak a kedves történetnek, amely bemutatja, hogy egy Down-szindrómás ember is élhet teljes életet. Sőt, ha akar, akkor akár Peanut Butter Falcon néven még pankrátor is válhat belőle.

A film adatlapja a Mafabon