Könyvkiadás a NER-ben

Nem lehet azt mondani, hogy a magyar kormány kultúrpolitikája előrelátó, világosan átgondolt lenne. Bármi legyen is a célja, amiről egybként meglehetősen konkrét képet alkothatunk, az oda vezető út eléggé kacskaringós. Nemrég arról volt szó, hogy megszüntetik az NKA-t a jelenlegi formájában, s a támogatási rendszer működtetése az egyes művészeti ágak ún. szakmai szervezeteinek feladata lesz. Így a könyvkiadás az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalom Múzeum/Ügynökség védnöksége alá került volna. Mindamellett az OSZK-t olyan adatok birtokába juttatták volna, melyek üzleti titoknak, illetve személyes adatoknak számítanak. Ezzel gyakorlatilag egy kézbe került volna a magyar könyvpiac algoritmusa. Végül ebből kihátráltak, de látható, hogy a tudomány, az egyetemek, a színház és az irodalom stb. után most ez a terület kerül sorra. Ugyanezek a folyamatok korábban Kínában, Oroszországban és Törökországban is lezajlottak… Mészáros Sándort, a Kalligram kiadó vezetőjét kérdeztük.

Hogyan lehet ilyen körülmények között könyvkiadót működtetni?

A legrosszabb a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság. Már csak e két konkrét történetet nézve (NKA megszüntetése, OSZK), ami két hete csütörtökön még biztosnak látszott, a következő hétfőre kiderült, hogy mégsem így lesz. De nem lehettünk biztosak abban sem, hogy a múlt szerdai parlamenti szavazáson mi fog történni: miként módosítják a törvényt, esetleg valami új elem kerül bele, ami borítja az egészet. Az biztos, hogy a jelenlegi kormányzat a kultúra és a tudomány területén is központosítani akar, korlátozni a művészeti és a tudományos élet intézményeinek, szereplőinek autonómiáját és szabadságát. Mindez már 2010 óta folyamatosan zajlik, valóban a putyini Oroszország vegzálós, kifárasztós módszereivel – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy senkit nem zártak még börtönbe. De a rejtett cenzúra működik, például a közszolgálati médiumokból számtalan szerzőt kitiltottak, noha a listák létét tagadják, ám valójában mégis léteznek.

A könyvkiadásban nehezebb bevezetni a cenzúrát. Az OSZK átalakítása és a kiadói adatok nem jóhiszemű begyűjtése és felhasználása kétségkívül utal a könyvszakma megregulázásának, állami „felügyeletének” szándékára. Sajnálatos, hogy a MKKE ebben az ügyben tétlenkedett, nem tiltakozott, illetve nem tájékoztatta a könyvpiac szereplőit, valójában mi készül.

Józan szkepszissel nézem a történéseket: a 2011-es filozófusok ellen indított kormányzati hajsza és rágalomhadjárat óta a rossz után még rosszabb kövezett. Még nem jöttünk ki a besszből, azaz nem értük el a gödör alját. De még nem volt lejtmenet, ahol nincs trendforduló.

Egyes vélemények a FIDESZ-en belüli harcok következményének tekintik, hogy egy puhább törvényt fogadtak el végül. Ebben semmi vigasztaló nincs, viszont adódik a kérdés: A központosítás az erőviszonyok változásával elérheti majd a könyvkiadást is? S ezzel elérjük a gödör alját, vagy még innen is lehet lejjebb?

Persze, elérheti a központosítás a könyvkiadást is: az elmúlt évtized arra tanított: nincs elképzelhetetlen e műfajban. Hogy értelme van-e például annak a tervezetnek, ami az OSZK adatgyűjtése kapcsán megjelent, az más kérdés. De a cenzúra, a nyilvánosság korlátozása jelen van az állami médiumokban: több szerzőnk számolt be arról, hogy – úgymond – meghívták volna a MTVA-ba, de hát, sajnos, rajta vannak a listán. Hogy kik és miért vannak rajta a listán, egyáltalán van-e ilyen lista, és az hozzáférhető-e – nos, mindezt úgyis letagadják, bagatellizálják, elhazudják. De tény, hogy szerzőink igen ritkán jelennek meg a közszolgálati médiumokban.

A könyvkiadás erős megregulázása és/vagy a nyílt cenzúra bevezetése – egyelőre – nem reális lehetőség. És ha nincs ellenállás a szellemi elitben és a társadalom szélesebb rétegeiben, akkor nincs megállás. Újra és újra megpróbálják kikezdeni és ellehetetleníteni a nekik nem tetsző intézményeket, fórumokat és szervezeteket.

Magyarországon a politikai nyomás egy olyan könyvpiaci struktúrát ér, amely már eleve deformált az értékesítő hálózatok és a kiadók összekapcsolódása által. Ez a deformáltság a jelenlegi helyzetben továbbra is hátrány, vagy talán előnnyé is válhat azzal, hogy masszívabb erőt képvisel?

Hátrány annyiban, hogy a könyvpiac túlkoncentráltsága nem kedvez sem a piaci versenynek, sem az esélyegyenlőség elvének. Emiatt könnyű – gazdasági-jogi okok miatt – politikai támadást indítani ellenük. Hogy „masszívabb erőt képvisel-e”, nos, az krízishelyzetben derül ki. De olyasmiről nem szeretek beszélni, amihez nem értek: sem a könyvkereskedelemhez, sem a politikai boszorkánykonyhákhoz, sem az Armageddon eljöveteléhez.