Bérczesi Robi írt dalt a Baltazár Színház társulatának
Az Olyannak láss című új dal és videóklip elkészítésében Bródy János és Kirschner Péter segített Bérczesi Robinak, valamint Medgyesi Ferenc „Pite”, a hiperkarma menedzsere, aki már nem érhette meg a szám megjelenését. Zenész barátai a klippremierrel rá emlékeznek.
Az Olyannak láss című szám megírására Bérczesi Robit a 22 éve működő Baltazár Színház sérült színészekből álló társulata inspirálta. A Baltazárral először 2014-ben, az Árad a szeretet című album elkészítésekor találkozott, amelyen a magyar könnyűzenei szcéna legelismertebb tagjai zenésítették meg Müller Péter Sziámi dalszövegeit/verseit, amelyeket a színészek versei ihlettek. A közös munka nagy hatással volt Robira, az Olyannak láss keletkezésének körülményeiről a következőt meséli:
„Egy átmulatott éjszaka utáni reggelen épp itthon tébláboltam a gitárommal, amikor eszembe jutott a Baltazár Színház, és elhatároztam, hogy írok nekik egy dalt, ami róluk szól, és tudjuk együtt énekelni. Körülbelül fél óra alatt el is készültem vele, és fel is vettem a kis házi stúdiómban egy szál gitár-énekkel.
Az Olyannak láss az egymás felé fordulásról, az egymás megértéséről és mély, valódi elfogadásáról szól, valamint annak a felismeréséről, mennyire egy hajszálon múlik csak, hogy ez az odafordulás és elfogadás megtörténik-e közöttünk. Az értelmileg sérült emberek helyzete pedig élesen modellezi ezt a kettősséget, hiszen ők azok, akik a leginkább képesek a feltétlen szeretetre és elfogadásra, miközben életük során éppen az elfogadás hiányával kell sokszor megküzdeniük.
Bródy János is nagy örömmel és egy kölcsönkért steelgitárral vett részt a produkcióban. „Mindannyian mások vagyunk, de jó, hogy van néha egy közös dalunk” – mondta. Neki sem az első munkája ez a Baltazárral, ő is részt vett az Árad a szeretet album elkészítésében, és közös klipet is forgatott már a társulattal és a Sziámi AndFriends zenekarral Szeretni még címmel.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!