dunszt.sk

kultmag

Nagy mosás – 5 éves a T+U kollektíva a Trafóban

A berlini és budapesti székhelyű Technologie und das Unheimliche (T+U), az azonos című angol nyelvű kultúraelméleti fanzin kiadója és alkotói kollektíva idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. A hagyományos T+U karácsonyi bulira ezúttal a Trafóklubban kerül sor december 20-án, pénteken, a Trafó Galéria meghívására. A program a Nedves hálózatok című kiállítás kurátori vezetésével kezdődik, majd performanszokkal, DJ-szettekkel folytatódik.

Ahogy a T+U alkotói gárdája fogalmaz: „az est során a Hungarofuturista Akvatika, valamint a Trafó Galériában futó Nedves hálózatok című kiállítás jegyében túlárasztásra kerül a NEMZETGÉP minden egyes nyílása: egy fergeteges hungarofuturista karácsonyi nagy árasztás és mosás keretében belül fogunk minden dühöt, bút és bánatot kimosni belőle. Ennek megfelelően az est programja is igencsak változatosnak ígérkezik: lesz sötét, színes, fehér, kíméletes és kíméletlen, sport, szintetikus és ECO mosási program is.”

A T+U az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkezik intermediális rituálékkal: az irodalmi, filozófiai és képzőművészeti közegbe is bele-belecsobbanó hungarofuturista mozgalom lényegét jelentő posztmagyarság esztétikáját, rítusait és mitológiáját hirdették végletekig fokozó szeánszok formájában a nemzetközi komrádokra is találó mozgalom elmúlt öt éve során.

A kiadói tevékenységet kiegészítő performatív események idén év végén a Trafóklubban vernek majd további hullámokat. A nagy mosás című esten a T+U és az általuk felkért magyar és külföldi előadók kritikai történelemszemlélete egyszerre irányul a múltra, a jelenre és a jövőre. Nemes Z. Márió író, társalapító szavaival: „az afrofuturizmushoz hasonlóan itt is egy identitáspoétikai képzeletgyakorlatról van szó, mely a kisebbségi identitással való radikális túlazonosulásra épít”.

A Trafóklubban az előadók elsősorban a hungarofuturizmus akvatikus irányzataira koncentrálnak majd, a Tiszán és a Dunán túl a Balti-, a Fekete- és az Adriai tengerig tágítva a folyékony horizontot. Hallhatjuk majd többek között a Tomas Narkevicius, Gorazd Popov, Vitalij Puzyriov és Vaida Stepanovaite által jegyzett LAND 3C multimediális projekt legfrissebb változatát is. Ennek a zenei-performatív együttműködésnek a keretét egy olyan fikciós jövővízió adja, mely szerint a szerteágazó kelet-európai örökségből és a régió archívumaiból egy új terület (LAND 3C) jön létre a globalizálódott világban. A FOSSIL pt. 2 performansz egy olyan hibrid régió kulturális kontextusát veszi górcső alá, amelyet egyszerre szervez a szovjet múlt és örökség, valamint a jelenkori globalizációs folyamatok. A projekt arra is rávilágít, hogy az utóbbi időben hogyan fetisizálódott és egzotizálódott ez a régió. A LAND3c és a T+U, illetve a hungarofuturisták közös szándéka, hogy a kelet-európai örökséget taktikus szándékkal sajátítsák ki, és hangolják újra az erről való gondolkodási mintázatokat.

A performanszok sorát Kompolthy Zsigmond az est keretében debütáló Hangorkán című ópusza nyitja. Idén jelent meg Kompolthy (drámaíró, kritikus, Bán Zoltán András egyik írói alteregója) Pannon pestis című, nyomokban hungarofuturista elemeket is tartalmazó „képzelt regénye”, melynek alapvető közege az egykor Budapest névre hallgató fővárosban létrejött autokefál pannon összkeresztyén-demokratikus állam, melynek élén (az általa pénzelt ellenzék bevonásával) a Hőn Szeretet Párt áll.

A nagy mosás – 5 éves a T+U program előtt 17.15 órától Szalipszki Judit, a Nedves hálózatok kiállítás kurátora tart tárlatvezetést a Trafó Galériában, amely magyar nyelven zajlik, a részvétel ingyenes.

18:00 Előmosás, performanszokkal:

Kompolthy Zsigmond: HANGORKÁN (performansz, magyar nyelven)
T+U w/Daniel Hüttler: THE GREAT FLOOD (performansz, angol nyelven)
LAND 3C: FOSSIL pt. 2 (performansz, angol nyelven)

20:00 Mosás, öblítés, DJ-szettekkel és live actekkel:

Vilnius Melancholy (LAND 3C) dj
Nullius in Verba (T+U) dj
Tsering live
Splatter (Küss Mich, Élő-Halott) + Palmovka (Baba Vanga, Easterndaze) dj
Gnd (Baba Vanga, Easterndaze) dj
TELEϟPORT (Davoria, EXILES) live
F͇a̹u̼s̚t͌o̲ M̤e̝r͗̍͊cͥi͎e̵r̶ (Genot Centre, EXILES) live
Skeleton Panda Sea Squirts (Carrageenan + Új Bála special collab) live
Az est zenei kurátora: Lucia Udvardyova

A rendezvény Facebook eseménye

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket