dunszt.sk

kultmag

Araki Nobuyushi újra Magyarban támad

Jóeséllyel Araki a legismertebb japán fotós ma világszinten, hazájában meg depláne, mindegyik Tokyu névre hallgató papír-írószer (és művészelátó) nagyáruházban, és ezek a nagyáruházak sokan vannak, található egy szekció, ahol a Mester erotikus albumai raklapszámra kaphatók. Különösen népszerűek kimbakus képei. A kimbaku metamodern korunkban is egy népszerű és szerteszét űzött népművészeti ág: dúsan dokumentált megkötözött szado-mazo; nem véletlenül mondogatom jóideje, hogy a japán pornográfia ott kezdődik, ahol a nyugati abbahagyja. Araki új kiállítása január 19-ig látható a Mai Manóban.

Amikor az acélszínű-sztálinbarokk Dunaújvárosban volt kiállítása az ezredelőn Araki mesternek, akkor a szépemlékű Pergőképek magazinnak írott szösszenetemnek nem véletlenül adtam a Pinás képek Japánból tekintetvonzó és figyelemfelkeltő címet. (Később Tokyo Underground című nipponológiai esszétanulmánykötetem második és harmadik bővített kiadásába is belekerült.) Araki jó 15 év előtti válogatása a korokodilagyra hatással bíró zsigeri művek sora volt, melyen a libertinus nyugati közeg elábrándozhatott s merenghetett a Kelet csudáin, görcsmentes(nek képzelt) szexualitásán, az ázsai-csendes óceáni nő odaadásán, testhajlatainak lágy ívén. Nem elegáns amit művelek, de az önidézet bűnének horhosába esek ehelyt, mert nem érdektelen ugródeszka, hogy majd húsz éve mit gondoltam a sztálinvárosi kiállítás kapcsán, és hogy néz ez ki most.

„Araki Noboyushi a japán fotóművészet Courts-Mahlere, szexuálnarratívában utazó lektűrszerzője, manga-fotós, szóbuborék nélküli képregények alkotója, giccsőr, és a »vízkereskedelmi« világ dokumentátora, Helmut Newton a csendes-óceáni szigetvilágban, produktívabb persze; jobban lobog a japán munkaethosz. A »vízkereskedelem« a japán szexiparra alkalmazott ősrégi kifejezés, s a japán szexiparról, vízbizniszről elmondható: egy madárdal, a földkerekség egyik legkiterjedtebb ilyen irányú szakmai vertikuma, igen széles lefedettséggel. Araki Nobuyushi, ez a kerek szemüveges, kis bajszú, csokornyakkendős piperkőc e világot fotózza már vagy harminc éve. Araki bennfentese, szathanovistája ennek a világnak, tud mindent, látta, mi van árkon, bokron túl, fotóskönyvei úgy öntik el a japán – és olykor a nemzetközi – piacot, mint Česky Krumlovot az ár, tömegtermelő ő, képei olyanok, mint a világban a hatvanas évek elején jelentkező japán tranzisztoros rádiók: dömpingáru. Hiányzik belőle az a finom szubtilitás, ami a képzőművésznő Mariko Morit vagy az amerikai fotóst, Nan Goldint jellemzi, akik szintén megszólalnak témájában.”

Azért a vélemény is tudhat változni, ha az elvszerűség figyelembevételének keretein belül is. A kis felülethez képest nagyívű az 1940-es születésű Araki mester mostani kiállítása, 1971-es sorozatától a mindmáig követi a termékeny szerző tükröződéseit. Tükörnek mondja ő a művészetét, a zár nyitása és zárása közötti idő tükrének, a tarkovszkiji időszobrászat sajátos, kézműipari formájának. Öregségére, mondják, minden férfi érzelmes, érzelgős lesz. Még esküvői fotót is állít itt ki Aoki Yukóval, feleségével, akiről az első és talán mindhaláláig készített aktsorozatát is készítette. Nemrég vesztette el, s bár japán embernek a halál más, mint nekünk, nyugatinak, azért csak van benne mu, üresség, melynek súlya van. Dettó a macskája, aki már szintén nincsen köztünk, csak a számtalan „időszobor” formájában. Bizonyos girhesség is vonzza a szerzőt. A Tokyo Comedy című 1997-es sorozatában – ehhez úgyszólván szakértőként szólhatok, ekkoriban éltem a szamuráj-megapoliszban – témái változatosak: kimbaku (megkötözöttség) fullfelöltözve a játszótéren, férfi-nő; aztán darvadozó Jap girl villanypóznának támaszkodva egy támfalon és összecsomagolva, bőröndben; vagy bohóclányfej-közeli ivókúttal. Hangulatos. Nagyméretben kapjuk az erotizált virágközeliket színesben, ez nekem messze nem kedvenc műnemem, persze, hogy vaginára hajaz egy orchidea-közeli, egy bibe meg porzó is erotomán tartalom, vagy egy rózsabimbó, igencsak közelről. Ám, ha továbbfáradunk a fekete-fehér valóság irányába, újra az epikus valóságvizsgálat faktuális ingoványában dagasztjuk a sarat. Halott nő képe tokonomában (japán nappalit ékesítő falbamélyedés), ahol kakejiku (hosszanti kalligrafált „háziáldás”) és az évszaknak megfelelő ikebana (virágrendezés) ejti ámulatba az ámulni vágyót, egy macska (a macska) a rizsfőző tetején, életkép a tokiói metróból fehérkesztyűs bepasszírozó-emberekkel. Japán zsánerképek, mondhatnánk, de mégis más a szög, a fény, a kontraszt. Értőbb, mint a turistakiadványokban, útikönyvekben meg az Instagramon. Hogynemondjam: hazabeszél.

1971-es érzelmes utazásának csúcspontjai: önarckép Lennon-szemüvegben és szájvédővel (a japán ember, ha náthás, simán szívhatja az orrát akár nyúltagyig, harákolhat, szipákolhat, egyet nem tehet, nem szabad kifújni. Ha mégis, az olymérvű sértés, mely százéves polgárháborúsághoz vezethet, mint a Taira- és Minamoto-klán közötti); macskával karaokézó feleség, kemény kontrasztos külső-belsők (bent sötét, kint hó, etc.). Tatami és futon, hálószobabelső, kemény ágyak helyszíne, egy élet benseje. Fiús nőtest félmeztelen; esküvői fotó (saját) kicsit másként; a nej csónakban és kockás szoknyában a Sumida folyó fodrozódó hullámocskáin. A régi Japán, a diáklázadó, a Nihon Sekigunos (Japán Vöröshadsereg), balos terrorista-szimpatizáns Japán, az örökmaszkot hordó Zipangu ff képei. Feleségakt. Japáni zsánerkép with a Dutch angle. Macskaként viselkedő macska.

Azt mindenki tudja, mióta Sándor Pál filmre vitte (Miss Arizona), hogy a Nagymező utcai Mai Manó-ház volt a Horthy-kor legendás lokálja, az Arizona mulató (a Rozsnyai házaspár szerepében Marcello Mastroianni és Hanna Schygulla), mely mulató több szinten fogadott minden szintű vendéget, aki meg tudta fizetni és comme-il-faut volt a társadalom hierarchikus viszonyai szempontjából. Nos, a felső szinten is Araki Nobuyushi állít ki, ehelyt 2019-es képeket Flower/Dollar csoportcímen. Babák, fekete hajú (parókájú) babák kimonóban, ismétcsak érdekes szögben, intim megvilágításban, vajszínű árnyalattal. Gojira-fej (a magyarban: Godzilla, ismert filmfranchise, első darabját Honda Inoshiro rendezte 1954-ben az atomtámadást szociálpszichológice feldolgozandó) fogazatában babafej. Pinavirágban törtfejű baba, kimbaku baba növényi kitárulkozásban, szürreál-baba, horror-baba, archefuturista-baba; a baba maszk, a japáni lényeg álcája, ápol s eltakar, szégyenkultúrájának evilágba vetülése és könnyű fátyollal elfedése.

A kövekező terem fala rózsaszín (pink), mely különös szín a dzsappaníz popkult felől nézve: a pinkku pornónem, a Nikkatsu (filmstúdió) pink filmjei külön dandárt képeztek az ero-guro szakirány (erotic&grotesque) negyedszázados diadalmenetében az 1960-as évektől. Szirmok, virágok, kikötözöttség. Polaroid méretű polaroidok. Kesztyűk és Noh-maszkok, kimonók; az export-Japán az 1964-es tokiói olimpia óta, ma: arccal 2020 felé!, persze kaják, kevésbé megszokottak, okonomiyaki és felszeletelt péniszre hajazó squid, egy teli bento meg egy üres (lunchbox, anyaga: japáni lakkozott fa – urushi), macska hóban, vagina virág baba polip + révedező, vagy már jelentősen révült tekintettel. Tabi (kimonóhoz viselt, a hüvelykujjrészt külön hordó selyemzokni), getta (léceken álló fatalpú japcsi flip-flop papucs) és pina, már megint. Jól látható és nem kikockázott fanszőrzet! (Mely az amúgy igen merész japán szexfantáziák talán egyedüli korlátja: szeméremszőr nem mutatható, a japán erotikatörténet talán legnagyobb skandalluma volt a nyolcvanas években egy ismert modell, aki bikával és báli ruhában egyik kezét nyakbavetve fotóztatta magát, és ott volt borotválatlanul a hónaljkutya. Egy százharmincmilliós ország háborgott egyemberként és kartkarbaöltve.

Számomra is meglepő volt a következő szekció címe, kirishin, mely félbevágott képeket jelent, és nem árulja a zsákbamacskát, mert tényleg. Fél kép kimbaku, fél kép cica. Vagy a „valakik feleségei” képcsoportozat, egy csomó meztelen japán asszony, továbbra is polaroidban, e sorozatnál nehéz elképzelni aszexuálisabbat. Így, húsz év után, úgyszólván fotográfiatörténeti időtávban szemlélve Araki Nobuyushi látványmunkásságát, megerősíthetjük a kezdetben mondottakat: érzelmes és japánformán érzelgős (natsukashi) lett vénségére a mester, az árnyéklétben elszakadtak tőle legközelebbi társai, felesége és macskája, régtől máig időszoborrá tette őket, ezüstnitrába alkotta egy gombnyomás segítségével. Araki művészete beérett, mint japán gyártású skót felföldi maláta whisky, a piaci szereplő esztétikája elfinomodott. Mindenképpen nézendő!

Fotó: Mai Manó Ház