Kell, hogy feldühítsen a nihil

Molnár Áron két évvel ezelőtt robbant be a noÁr nevű formációval, ami kezdetben még egy minimális stábból állt. Az első számuk, az Ébresztő közel félmilliós megtekintést ért el a Youtube-on. Azóta még öt dal jött ki, Áron számos fellépésen van túl, és készül a következő klipre. Egy ideje nagyobb dolgokban gondolkodik, mint egy négyfős stáb, ezért létrehoztak egy nonprofit kft-t. Áronnal az átalakulásról és a jelenlegi tervekről beszélgettünk.

Mi volt az a pont, ami miatt úgy érezted, most már intézményes keret is kell a noÁrnak? 

Fenntarthatóvá akartam tenni a projektet. A noÁr két évvel ezelőtt úgy alakult, hogy én dühös lettem, és a dühömet megpróbáltam kreativitássá varázsolni. Egy barátom odaadta a lakásában a festésre váró falat, hogyha akarunk, akkor rágraffitizhetünk. A forgatáson ott volt a feleségem, az operatőr, ez a barátom és én, így voltunk négyen, meg két buta lámpa, amivel bevilágítottuk a placcot. Itt ki kellett fizetnünk a graffitiseket. A második számunknál 50 embernek rendeltünk pizzát. A harmadiknál, a Fogjunk összénél pedig már két operatőr, egy vágó és egy nagyon komoly csapat dolgozott, területfoglalást igényeltünk. Az ötödikben már színészek is szerepeltek, összesen 130-an voltunk az egészben, hat napig forgattuk, szóval azt éreztem, ez eddig tartott. Én kifejezetten hosszútávon gondolkozom a noÁrban, ez nem egy kétéves projekt, hogy kiböfögöm magamból, ami zavar, hanem azt szeretném, hogy ez egy olyan mozgalommá tudjon válni, ami tud és akar a gyakorlatban változtatni az ország problémáin. Legyen az diák, legyen az nyugdíjas, legyen az az én generációm, az a cél, hogy akarják ezt a változást, és ahhoz, hogy ez minél több emberhez eljusson, egyszerűen nem függhetek anyagilag attól, hogy kapok-e filmes munkát, vagy sem. Most egyelőre ebből tartottam fent a noÁrt, és ez eddig működött így, mert szeretném kifizetni az operatőrt, szeretném kifizetni a vágót, Kondákor Lindát, a koordinációs menedzsert és mindenkit, aki dolgozik velem. Az új klipünk olyan hihetetlen mennyiségű organizációt igényel, hogy azt nem szeretném senkitől ingyen elvárni. Ha a távlatokat nézzük, lehet, hogy egyszer úgy döntök, hogy 100%-ban a noÁrral szeretnék foglalkozni, és akkor jó lenne, ha ez nem anyagi kérdés lenne.

Látsz erre esélyt, hogy egy idő után csak ez legyen a fő irányvonal az életedben?

Teljes mértékben, persze.

Eleve így ugrottál neki a noÁrnak, vagy ez egy folyamat vége?

Ez abszolút egy folyamat volt. Az első három számot a Tóth János sorozat 80 napos forgatása közben csináltam, aztán bejött A mi kis falunk, és azért ezen forgatás közben agyalni kemény volt. Az most egy közelebbi cél, hogy el tudjunk indulni egy olyan országos turnéra, ahova amúgy nem feltétlen jutna el ez a mozgalom, és tudjunk egy koncertsorozatot adni, beszélgetésekkel kiegészítve azoknak, akikhez nem jut el az objektív tájékoztatás. Ez a fajta turné már az első szám után benne volt a terveink között, de még csak most jutottunk el odáig, hogy egyáltalán elkezdjünk agyalni rajta. Kell hat-nyolc-tíz szám, ahhoz kellenek témák, kell egy zenekar, kell egy jármű, amivel tudunk közlekedni, kell hírt generálni, és ezek mind-mind külön embert igényelnek. Vannak bizonyos dolgok, amiket már nem lehet szerelemből és szívügyből elvárni az emberektől.  Karácsony körül szeretnénk egy adománygyűjtést csinálni, mert többfelől hallottam, hogy szívesen támogatnák a noÁrt. Azzal, hogy megalakult most ez a kft, így tudni fogják az emberek, hogy mire megy a pénz, és a stábnak se egy szimpla grátisz meló lesz, ami elcsúszik, mert nem ez a fő projekt. 

Ki a ti célcsoportotok? Hogyan tudjátok összehangolni azt, hogy egyébként egy speciális műfajban alkotsz azzal, hogy minél szélesebb kört igyekszel megszólítani? A rap nagyrészt nem az idősebb korosztály kedvelt műfaja.

Szerintem nem olyan szűk ez a célcsoport, mint elsőre tűnik. Meglepődnél, én is meglepődtem, hogy nem csak a fiatal generációt érdekli ez a dolog. Sokan jöttek már oda hozzám hatvan-hetvenévesek, hogy ugyan nem a stílusuk, de szeretik a szövegeket. Az anyósom például egyszer javasolta, hogy nehezen érthetőek a szövegek, csináljunk hozzá feliratot. Így is többször meg kell hallgatnia, hogy megértse, de ez is a cél. Hallgassátok meg többször, menjetek a mélyére ennek a szövegnek. Aztán ha olyan helyszínre megyünk, ahol az a felállás, hogy a beat túl erős és nem feltétlen jut el a gyorsaság miatt az emberekig a szöveg, akkor elmondom prózában, lelassítom és ott tartok szünetet, ahol igénylik. Ezek a számok sűrítik a kardinális problémákat, és onnantól kezdve, hogy eljut az emberekhez, el lehet kezdeni beszélgetni róla. Most nyáron voltam egy táborban, ahol szegény településekről érkeztek gyerekek. Minden számot úgy mondtam el, hogy közben egy padon ültünk, nem volt alap se, semmi, csak a szöveg. Beszélgettünk a migrációról, a rasszizmusról, az oktatás helyzetéről egy fapadon ülve, két órán át ezeken a számokon keresztül. Én minden esetben a kommunikációt szeretném forszírozni.

Mi alapján választasz témát a számaidnak? Sarkosan fogalmazva: megnézed, hogy most éppen mi az, ami rossz vagy hibás, és akkurátusan azzal kezdesz foglalkozni, vagy mindennapi történések is hatnak rád?

Elsősorban én egy színész vagyok. Az én munkametódusom az, hogy az emócióimmal dolgozom.  Abban a pillanatban, amikor elkap a düh, a harag és a tehetetlenség érzése, elkezdem kiírni magamból ezeket az emóciókat akár egyből rímekkel, akár szabadversben, viszont itt jön a legkardinálisabb pontja az egésznek. Fel kell fognom, hogy nem mindentudó vagyok, viszont az én feladatom, hogyha érdekel ez a téma, akkor járjak utána. Minden számom esetén folyamatosan találkozom érintettekkel és szakértőkkel, akik ebben élnek. Tehát nem olyanokkal, akiket kicsit dühít ez a téma és utánaolvasgatnak, hanem akiket valóban ez vesz körbe. Ennél hitelesebb forrás nincs a világon. Mindig két kérdést teszek fel nekik: mi a probléma és mi a megoldás? Aztán az ezekre adott válaszokat összevegyítem, és az én gondolataimból, hozzáállásomból, attitűdömből születnek ezek a számok. De ehhez kell emóció. Kell, hogy feldühítsen a nihil. Ha egy autó megáll mellettem és kidobják a csikket az ablakon, akkor én felveszem és visszaadom szeretettel, de haragszom, és érzem, hogy mekkora felelősség van rajtam. A második globális klímasztrájkra kimentem, amit a Frdays For Future magyarországi részlege szervezett. Nekem az egy mérföldkő volt az életemben. 15-16 éves fiatalok beszéltek arról, hogy mit kell változtatni az életükön, az életünkön. Utánuk egy anyuka mondta el, hogy valójában mennyire elcseszte a gyereke jövőjét, de szeretne változtatni és szeretne példakép maradni. Ott és akkor azt éreztem, hogy nem lehet más a témája a következő számomnak, mint a klímaválság, mert emocionálisan meghatározó élmény volt és azt éreztem, erről beszélni KELL. Nem csak egy szám erejéig érintjük a klímavészhelyzetet vagy a környezetvédelmet, hanem tudatosan építjük föl, hogy hogyan tudunk még több embert ezzel elérni. A számokban nagyon fontos, hogy mindig adunk megoldást, ez egy tudatos döntés a részemről. Az új számban viszont ez nem így lesz. Ott azt szeretnénk, hogy robbantsa fel a lelket, és a későbbiekben pedig lesz majd megoldás, hogy a szorongást, amit az első szám okozott, váltsa fel egy tényleges cselekvésvágy.

Te személyesen azon túl, hogy hírt viszel, hogy robbantasz, mit tudsz még csinálni?

Ez egy érdekes dolog. Kitaláltam, hogy a következő számunkat az erdőben vesszük fel, viszont ott brutális dzsuva van, úgyhogy arra gondoltam, kössük össze a következő forgatásunkat szemétszedéssel. A Greenpeace-szel szövetkezve létrehoztunk egy Facebook-eseményt, és kiírtuk, hogy aki szeretne szerepelni, jöjjön, de közben segítsen szemetet szedni és megtisztítani egy kiserdőt a 10. kerületben. Ez például egy fontos aspektusa annak, hogy mire használod a noÁrt, mint formációt. A Greenpeace-től tanultam, hogy cselekedj lokálisan, de gondolkodj globálisan. Iszonyatosan fontos, hogy példaértékűvé váljon, hogy te igenis csinálsz valamit a saját kis territóriumodon belül. Aztán ez később sikeressé tud válni kifelé is. Először otthon kell elkezdeni a szelektív hulladékgyűjtést, abbahagyni az eldobható műanyagok használatát, utána tudunk nagyban gondolkodni. A lényeg a folyamatos felismerés, hogy ez mennyire komplex dolog.

Mikor jött el nálad az a pont, hogy a környezettudatosságra is ennyire figyelj?

Körülbelül három éve. Érdekelt is a téma, elég sok cikket, kutatást olvastam, a feleségem már régen sokkal tudatosabb nàlam, de most viszont tudom, hogy ennél a témánál nincs fontosabb. Ha elmegyek egy forgatásra vagy bárhová, ott is az érdekel, mennyi a műanyag és hogy ezt hogy lehetne csökkenteni.

Egy forgatáson tenni személy szerint?

Nagyon egyszerű, elkezdek beszélni róla. Sokan mondják, hogy jaj, ugyan már, nem ezen múlik. De, ezen is múlik. Most forgattam a Toxikoma című filmet, és a forgatás előtt két héttel írtam egy köremailt, hogy fontos lenne, hogy a rengeteg műanyag felhasználása helyett hozzunk magunkkal saját kulacsot. Körbement a levél, a színészek pedig megjelentek a saját kulacsaikkal. A mi kis falunk forgatásán kikerült először egy szelektív szemeteszacskó, aztán sikerült beszélni a helyi önkormányzattal, úgyhogy elkezdték szelektíven gyűjteni a szemetet, és el tudták vinni a műanyagot. El kell kezdeni beszélni arról, hogy ez probléma. Aztán kínálod rá a megoldást, de még mindig nem elég, kétszer-háromszor vissza kell térni rá, aztán lesz hatása. A klipforgatás eseményénél is fontos volt, hogy kiírtuk, hogy hozzanak magukkal az önkéntesek üdítőt, lehetőleg kulacsban. Én nem akarok presszionálni senkit, kivéve a politikusokat. Egy jól működő társadalomban az embereknek van más dolguk is. Dolgoznak, hogy éljenek, a politikusoknak viszont az a dolga, hogy ehhez megteremtsék a feltételeket. Úgyhogy őket kifejezetten szeretném presszionálni, a társadalomnak viszont csak a szemét szeretném felnyitni, és egy lehetőséget adni a változtatásra.

Apropó, a klipforgatás eseménye. Kiírtátok azt is, hogy senki ne hozzon semmilyen pártpolitikai jelet. Keresett meg téged már bármelyik ellenzéki párt, hogy állj melléjük? Kormánypárt esetében fel sem merül a kérdés.

Nyugodtan felmerülhet bennük is, mert ezek az ügyek pártpolitikától függetlenül várnak megoldásra. Most az önkormányzati választások kapcsán sok megkeresést kaptam az ellenzéki oldalról, hogy a kampányban jelenjek meg. Én erre azt válaszoltam, hogyha ilyenre kértek engem, akkor nem értitek a noÁr lényegét. Ugyanis – és ez a “A noÁr Mi vagyunk” című számunkban is benne van – a noÁrban nincs jobb és baloldal. Gondolat van, és ezt ismétlem két éve. Nem baj, addig fogom ismételni, amíg bele nem megy a fejekbe. Találkoztam sok sértődéssel, hogy hogy lehet ez pártpolitikától független, én ezekre azt válaszoltam, hogy így. És ha ezt valaki eldönti, az én vagyok. Ettől függetlenül a noÁrban mindenki elmondhatja a véleményét, bárki részt vehet a közös akcióinkban. Szeretettel vártuk volna Orbàn Viktort és Karácsony Gergelyt is a szemétszedéskor. Foglalkozunk politikával, hiszen a politika jelentése az, hogy közügyekkel való foglalkozás. Kutatókkal, szakemberekkel beszélünk, a megoldásokat hajtjuk ezerrel. De az, hogy beleálljunk ebbe a piszlicsáré adok-kapokba, ami most történik mindkét oldalról, azt nem. Nekünk az a fontos, hogy hogy tudunk változtatni. Nehezebb, sokkal nehezebb, de ez alá nem szabad adni.

A filmes munkáidon túl mi a helyzet most a színházi jelenléteddel? Úgy tűnik, elvágtad magad a színpadtól.

Ez nem elvágás, hanem egy döntés volt a részemről. Két éve eldöntöttem, hogy engem a noÁr érdekel, és ha én másfél hónapra bemegyek egy színházba a sötét falak közé, akkor nem lesz időm rá, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozzak, mert akkor a szerep az első. Nyáron is ez volt nehéz, mert párhuzamosan forgattam A mi kis falunkat és a Toxikomát, utóbbi ráadásul az egyik legjobb barátom, Szabó Győző heroinfüggő korszakáról szól. Nagyon komplex volt, és amikor azzal foglalkoztam, nem volt noÁr. Nagyon nehéz dolog, hogy hogy tudod megtalálni a hitelességét a hangodnak, de közben ugyanazt csinálod, mint színházban, csak ott a szerepre fókuszálsz, itt a noÁrban pedig a kardinális problémákról beszélünk.

Éles a határ a noÁr és a korábbi színházi életed között?

Igen, ez a mai napig egy nagyon egyértelmű határ. Nemsokára kijön egy film, aminek a sajtósa úgy írt egyszer egy közleményt, hogy Molnár Áron – noÁr is szerepel a filmben. Én pedig kértem, hogy a noÁrt hagyjuk ki belőle, mert Molnár Áron, mint színész szerepel a filmben, a noÁrnak ahhoz semmi köze. Nem is szeretem, ha összemossák.  Az egyik egy ember, aki tizen-x évet töltött azzal, hogy megtalálja, hogyan legyen sikeres színész, hosszú éveket töltött kőszínházakban különböző szerepekkel, a másik viszont egy mozgalom. Például a Toxikoma közben nem engedhettem meg magamnak, hogy azon gondolkozzak, mi lesz a következő számom.

Hogy tudod ezt ennyire tudatosan szétválasztani?

Négyévesen eldöntöttem, hogy színész leszek. 22 évesen elvégeztem a Színművészetit, és 27 éves koromig a Vígszínházban voltam. Ez jóval több ideig jelen volt az életemben, mint a noÁr. Utóbbi csak két éve tart, ez az egész egyelőre még egy kísérleti fázisban van. Sok minden van, ami megismerésre vár, ami billeg, ami nem biztos, de egyelőre ez zakatol az agyamban a nap 24 órájában, a színészetet pedig így félre tudom tenni. Klipen, szövegen agyalok, azon, hogy kikkel kell még beszélnem, folyamatosan ég bennem egy tűz, és meggyőződésem, hogy képesek leszünk változtatni ezzel a projekttel a tespedtségen. Akkor fogok tudni visszamenni a színházba, ha már nincs szükség annyira a noÁrra. Szerintem – és ez a privát véleményem, semelyik színésztársam nevében nem beszélek, de – most a noÁrnak van létjogosultsága, és arra, hogy színészként működjek egy színházban, arra nincs időm. Nem fér bele ez a bemutatónként másfél-két hónap, mert itt a noÁr, és ez fontosabb. A forgatás tulajdonképpen a színész-oroszlánom etetése, most egyre több van, szeretem is csinálni, de a noÁr teljesen más koncentrációt igényel.

Hogyan látod most a csapatod helyzetét?

Most lesz fix stábunk, szóval meglehetősen kísérleti fázisban vagyunk, de átláthatóvá kellett válnunk, és ezért is jött létre a nonprofit kft. Ha elkezd valaki nekem magyarázni a számlázásról, az adóról, a szerződésekről, én elálmosodok, lemegy a redőny, mert nem értek hozzá, de ahhoz, hogy ez hosszútávon működőképes legyen, muszáj ilyesmivel is foglalkozni, ezért kell mellém a csapat. Van például egy Kovács Réka nevű lány, aki felvetette, hogy legyen egy diákhálózat, én pedig rávágtam, hogy oké, Réka, csináld meg. Most ezt készíti elő, és azt a részét most ő viszi, szeretnénk kiterjeszteni vidékre is. Vannak, akik a kampány részében segítenek, a feleségem megmutatja, hogy lehet gyakorlatilag társulatként működni, vannak mellettem operatőrök, vágók, és nagyon remélem, hogy mindenki egyformán akarja, hogy ez továbbmenjen. De Itt már nem csak az van, hogy elvisz minket a lelkesedés. Kell az anyagi biztonság is.