dunszt.sk

kultmag

Csináljunk színházat! – Új beszélgetéssorozatot indít a Magyar Színházi Társaság

A Magyar Színházi Társaság 2017-ben indította el a Jó kérdés című sorozatot, amelynek keretében a színházi alkotófolyamat különböző aspektusairól beszélgetünk szigorúan szakmai alapokon, de a nézőket is érdeklő módon, a bennfentességet elkerülve. Ezeket az elveket szem előtt tartva 2020 januárjától havi rendszerességgel, Csináljunk színházat! címmel járjuk körbe a színházvezetés kérdéseit.

Az új beszélgetéssorozat, a Csináljunk színházat! ötletgazdája és állandó vezetője Csizmadia Tibor, aki a meghívott vendégekkel a színházvezetés kérdéseit boncolgatja a témában tapasztalt egykori és jelenlegi igazgatókkal, független társulatok vezetőivel, gazdasági szakemberekkel, kultúrpolitikusokkal.

A Csináljunk színházat! állandó helyszíne a Fuga – Budapesti Építészeti Központ. A sorozat első vendégei Székely Gábor és Spiró György lesznek, akikkel a hetvenes-nyolcvanas évek színházvezetői gyakorlatát elevenítjük fel, elemezzük a tanácsi/önkormányzati színházak akkori helyzetét.

Csizmadia Tibor 1982-től dolgozott a szolnoki Szigligeti Színházban rendezőként, 1985 és 1988 között főrendezőként. 1991 és 1996 között a Budapesti Kamaraszínház művészeti vezetője, 2001 és 2011 között az egri Gárdonyi Gáza Színház igazgató-főrendezője volt. 

Székely Gábor 1971-ben lett a szolnoki Szigligeti Színház főrendezője, 1972-től 1978-ig igazgatta az intézményt. Ezt követően a Nemzeti Színház főrendezője lett (1980–1982). Két színházat alapított: a Katona József Színházat (1982 és 1989 között volt igazgató) és az Új Színházat (1994-től 4 évig folytathatta a munkát). 

Spiró György 1986-tól 1992-ig volt a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja, majd 1992 és 1995 között igazgatta a szolnoki Szigligeti Színházat, 2016 és 2018 között pedig a Szegedi Nemzeti Színház művészeti főtanácsadója volt.

A Jó kérdés helyszíne továbbra is a Katona József Színház. Január 28-án Egy tánc és más semmi? címmel a színházi koreográfiáról beszélgetünk.

Hol válik el a mozgás és a koreográfia? Hol a koreográfus helye a színházi előadás hierarchiájában? Mennyiben önálló műfaj egy színházi előadásban a mozgás/tánc? Hogyan dolgozik egy koreográfus akkor, ha egy produkcióban nem a saját mozgásszínházi nyelvét használja? Mennyiben más egy alkalmazott koreográfia megalkotása, mint egy önálló előadásé? Mikor kezd egy koreográfus rendezni, és hogyan rendez? Seres Gerda újságíró vendégei Bodor Johanna, Horváth Csaba és Juronics Tamás lesznek.

A programok továbbra is ingyenesek. A Csináljunk színházat! támogatója az NKA, a Jó kérdés támogatói az NKA és az MMA.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket