Zlín: Tomáš Baťa kunyhója

A kassai filmrendező, Kerekes Péter / Peter Kerekes legújabb dokumentumfilmje a morvaországi Zlínből világhódító útjára induló Baťa cipőgyárra fókuszál, melynek története valóban tündérmesébe illő: amerikai álom, cseh köntösben. A céget 1894-ben egyszerű cipészgeneráció sokadik leszármazottjaként Tomáš Baťa (1876–1932) alapította, aki szívós kitartással – a történelmi kataklizmák akadályait is sikeresen legyűrve – végül a világ hetedik legnagyobb cipőgyártó vállalatát építette ki, melyhez a fordista és a szocialista modellek kombinációjával úttörő munkaszervezési módszereket alkalmazott, ideértve a munkások komfortérzetéről és szabadidős tevékenységéről való gondoskodást is. Miután élete egy tragikus repülőgép-szerencsétlenség miatt szülővárosa közelében véget ért, szerepét féltestvére, Jan Antonín Baťa (1898–1965) vette át, aki „cipőkirályként” nemcsak hogy globális méretekben bővítette tovább a birodalmat, hanem afféle melléktermékként reklámfilmekre és animációkra szakosodott filmstúdiót is alapított Zlínben (Filmové Ateliéry Baťa – FAB), melynek köszönhetően később itt alakult ki Csehszlovákia egyik animációs gócpontja, amely többek között Hermína Týrlovát vagy Karel Zemant nevelte ki.

A filmet Csehországban Baťa, první globalista (Baťa, az első globalista) címmel vetítették, így elvesztette azt a nyelvi humort, amit az eredeti szlovák cím (BATAstories) és az ettől csak árnyalatilag, írásmódjában különböző angol cím (Batastories) hordozott. A cím ugyanis nyelvjátékként egyszerre utal a Baťák hihetetlen történetére (story) és az egész világra kiterjedő bolthálózatra (store). A globalizmus kérdése amúgy is passzol a cseh, szlovák és magyar kulturális terekben egyaránt otthonosan mozgó Kerekes Péter eddigi, határokon átívelő életművéhez, így ez a film korábbi munkáinak tematikájában, szemléletmódjában is szerves folytatása. A rendezőnek mindig is állandó orientációs pontja volt a személyes történeteken keresztül elbeszélt történelem.

A Batastories klasszikus dokumentumfilmként indul, ahol életrajzi adatok narrációja és archív fényképek révén kapunk képet az alapító Tomáš Baťa élettörténetéről. Ezen a ponton az ő önéletírásából származó szövegrészletek kettős célt szolgálnak. Amikor Tomáš Baťa arról ír, hogy felmenői nemzedékről nemzedékre a cipész szakmát művelték, ugyanazokat a mozdulatokat ismételgették, az egyrészt a Közép-Európát mindig is béklyóba verő történelmi determinizmusra, a körforgásra, a mozdulatlanságra hívja fel a figyelmet. Másrészt azonban éppen ezt ássa alá saját karrierje, miszerint szívós munkával és határozott jövőképpel igenis ki lehet törni ebből a körforgásból, provincializmusból, és lehetséges az álmok megvalósítása.

Kerekes Péter azonban nem volna Kerekes Péter, ha ebbe a „szabályos” dokumentumfilmbe ne csempészne be jó néhány csavart. Amikor a május 1-jei ünneplés régi fekete-fehér képei a jelenben színesre váltanak, és az unoka, Monica Pignal Zlínben (ha nem csalódom, éppen a Baťa-felhőkarcolóban, a Mrakodrap 21-ben) nagyapjáról kezd beszélni, a múlt a jelennel kereszteződik. Mindez azt sugallja, hogy Tomáš Baťa globális látóköre a ma számára is érvényes példával szolgálhat. A láthatóan a mához szólni kívánó dokumentumfilmben ettől a ponttól kezdődően egyensúlyba kerül a két idősík, éppen olyan fontossá válik a jelen, mint a múlt. Kerekes ugyanis a hagyományosnak tűnő bevezetőt követően a világ különböző részein, négy kontinensen, Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában követi nyomon egy-egy cipész vagy Baťa-alkalmazott sorsát. Ezekkel az a célja, hogy rámutasson ezen cipészek és Tomáš Baťa élettörténetének analógiájára, vagyis arra, hogy – ha én is élhetek egy nyelvjátékkal – mindnyájan egy cipőben járnak.

Így aztán egyszerre érhető tetten a Batastoriesban a szerző szinte valamennyi dokumentumfilmjére jellemző epizodikus szerkesztés, valamint a koherenciát biztosító lineáris szervezőelv. Epizodikus, mert az Indiában, Kenyában, Brazíliában, Franciaországban élő és tevékenykedő cipőkészítők elbeszélései egymással szorosan össze nem függő történetekkel szembesítenek minket. A kapcsolatokat a hasonlóságok kiemelése révén maga a film montázsszerkezete teremti meg. Ez a logika megfigyelhető volt már többek között Kerekesnek a Hogyan fő a történelem? / Gulyáságyú (Ako sa varia dejiny, 2008) című filmjében, melynek epizódjaiban a világ különböző részeiről származó szakácsok ételeken keresztül emlékeztek a háborúra. A Batastories nemcsak globalista módon gondolkodó cipőgyárosokról szól, hanem – a tartalomhoz illesztve a formát – a sokféle földrajzi hely összefűzése révén a film maga is globalista.

Másrészt azonban a film egyszersmind lineáris, azaz meg is teremti a folytonosságot a különböző részek között, azáltal, hogy hasonlóságokat mutat ki a múlt és a jelen között. A világ különböző tájairól származó epizódok Tomáš Baťa pályájának egy-egy szakaszát (vagy magának a Baťa cégnek egy-egy fejlődési állomását) testesítik meg, így a különálló elbeszélésekből egységes történet, a cégalapító élettörténete és magának a gyárnak a története rajzolódik ki. A családi rokonságok metaforikus rokonságukkal egészülnek ki. Indiában egy apró műhelyben egy saját vállalkozásáról álmodozó fiút látunk, akinek családja több generáció óta cipészként tevékenykedik, akárcsak hajdan Tomáš Baťáé. A film nemcsak párhuzamba állítja a két családot, hanem az egyezések kidomborításával azt is sugallja, hogy a fiúból is lehet új Baťa. Kenyában egy nyomornegyedben két testvér gumiabroncsból készít cipőket, és ők is arról ábrándoznak, hogy cipőjük egyszer világhírű márkává válik. Ez az epizód is a szerény körülmények között felnövekvő Tomáš Baťa egykori gazdasági környezetére, alternatív termelési módszereire, kitartó szorgalmára és munkaalkoholizmusára rímel. Szintén Kenyában egy munkás éppúgy a hadsereg számára tervez cipőket, ahogyan a Baťa-cég is az első világháború során a katonai bakancsoknak köszönhette konjunktúráját. A múlt és a jelen folytonos egymásra vetítésével a Batastories afelé tereli a nézői értelmezés irányát, hogy a személyes vágyak nem elérhetetlen utópiák.

Itt válik érthetővé, hogy Kerekes miért alkalmaz a filmben szokatlan módon egyszerre két narrátort, egy nőit és egy férfit. Az életrajzi adatokat és a gyárról szóló történeti információkat Zuzana Stivínová tolmácsolásában halljuk, míg Tomáš Baťa önéletrajzából jellegzetes, karcos hangján Boleslav Polívka olvas fel részleteket. Polívka egyébként maga is morvaországi, a Zlíntől karnyújtásnyira lévő Vizovicében született, így személyesnek is érezheti a történetet. A cipőgyáros és a jelenkori cipészek közötti párhuzamokat a film nemcsak az életrajzi és társadalmi-gazdasági hasonlóságokkal hangsúlyozza, hanem stilárisan is. Például az indiai fiú képe hangban Tomáš Baťa önéletrajzának ide vágó passzusaival kereszteződik. Intermezzóként vagy a látottakat értelmező kardalként tűnnek fel a filmben Tomáš Baťa unokái és más leszármazottjai (Monica Pignal, Thomas Archer Bata, Dolores Baťa Arambasic), akik a cipőgyár ars poeticájának örökségéről beszélnek, hogy tovább mélyítsék a hasonlóságok körét. Sajnos azonban a film nem minden epizódja képes egyenletesen kidolgozni ezeket az analógiákat.

A film különálló narratíváit tehát látható módon a hasonlatok, metonímiák és metaforák szervezik egységes, összefüggő egésszé. Ám nemcsak narratológiai szinten figyelhető meg az analógiák rendszere, hanem mikroszinten, az audiovizuális metaforák síkján is. A kenyai epizódban például a szív éppen olyan ütemesen ver, ahogyan a cipőkészítő munkagép kalapál ritmusosan. Ezek a metaforák jellemezték már Kerekes korábbi munkáit is, a Gulyáságyút vagy a Bársonyos terroristák (Zamatovi teroristi, 2013) általa rendezett epizódját. Szintén ezekre a filmekre és különösen a 66 szezon (66 sezón, 2003) megoldásaira emlékeztet a múltbeli eseményeknek a szereplők által történő újrajátszása. Így például a francia epizódban, ahol Tomáš Baťa megalapította Bataville városát, egy egykori dolgozó a 2001-ben bezárt, elhagyatott gyár egyik asztalára állva eljátssza a divatbemutatót, majd a következő képsorokon archív mozgóképeken látjuk a modellkedést a kifutón. Kerekes számos részletet felhasznál azokból a reklámfilmekből, melyeket a kudlovi stúdió az 1930-as években úttörő módon készített, és ahol olyan későbbi jelentős filmkészítők kezdték pályafutásukat, mint Elmar Klos, Bořivoj Zeman vagy az avantgárd Alexandr Hackenschmied (az USA-ba való emigrálása után: Hammid).

BATAstories trailer from Peter Kerekes on Vimeo.

Kerekes Péter dokumentumfilmje egy cipőgyár kivételes karrierjéről szól, a múlt és a jelen folytonos kereszteződésével, egymásba játszásával azt üzeni, hogy hétköznapi emberek is képesek lehetnek saját utópiáikat megvalósítani. Ahogyan a széles látókörű Tomáš Baťa is egy isten háta mögötti zlíni „kunyhóból” épített ki – Marshall McLuhannel szólva – „globális falut”.