dunszt.sk

kultmag

Közös tejútrendszer

Színszimbolikában gazdag képek sorozata Az Üstökös című előadás, amelyet a Baltazár Színház alkotói adtak elő. Az értelmi sérült színészekből álló társulat Vörös István drámáját elevenítette meg a színpadon a közönség számára, de még inkább a maguk örömére.

Kováts Kriszta rendezése a régi diavetítők egyedi színezetű képfüzéréhez hasonlítható. Egymáshoz kapcsolódó, de önállóan is megálló jelenetek során ismerjük meg Üstike, a szülei és osztálytársai által meg nem értett kamaszlány világát. A meghitt, szerelemmel, szeretettel és fantáziával teli látásmód megjelenítésében a nézők és a játszók segítségére van Ruttka Andrea „ponyvadíszlete”, amelynek révén nemcsak fény-, hanem árnyjátéknak is tanúi vagyunk, továbbá e díszletelemnek köszönhetően terül el előttünk szó szerinti értelemben a rét, ahová ez a bizonyos „más” kislány bújik el kiközösítésének szégyene elől.

A varázslatot és a meghittséget szolgálja az élő zene is. Kováts Kriszta énekével és zongorajátékával, míg Szőke Zsolt és Perger Guszty gitárjával, illetve ütőshangszereivel teszi teljessé az előadást. Mosolyfakasztó az, ahogyan a zenészek tekintetükkel követik végig a színpadi eseményeket, szinte eggyé válnak az egész aulával.

Talán túlságosan is egyértelmű és kiszámítható a dráma fordulata és a végkicsengése, ám az vitathatatlan, hogy ritkán látni ilyen fokú őszinteséget, sőt szeretetteljességet a színpadon. Nem is érdemes szerepívekről és színészi játékról kifejezetten szót ejteni, inkább a színház gyógyító erejéről és magáról a játékról: kerek, teljes egész volt mindegyik színész a maga karakterével, egyéniségével és sérültségével együtt. Ilyen gyorsan és észrevétlenül talán csak a színház tud egyesíteni közösséggé sok, különböző korú és képességű embert.

Kovács Panka Üstiként végig a hátán viszi az előadást: berobban, fénylik, elsuhan, akárcsak szerepbéli beceneve eredetije, az üstökös.  Hűséges társaként, „fénycsóvájaként” kíséri őt végig jelenetről jelenetre legjobb barátnője. Kovács Veronika élvezetesen hozza az olykor féltékenykedő, aggályoskodó, de azért mindvégig Üsti mellett kitartó osztálytárs szerepét. 

A szinte lemeríthetetlen energiabombaként jelen levő Kovács nyugodt, hanglejtésében és mozdulataiban is kisimult ellenpontját képviseli a kamaszlány későbbi szerelme, Tüske. Medetz Attila tiszta fehér jelmezében harmóniát sugároz, akár némán, akár egy-két szót szólva nyilvánul meg a színpadon. Medetzen nem látszik semmiféle izgalom, önazonos marad a darab végéig.

Jó párost alkotnak a szülők is: Erdős Balázs más figurákban is megcsillogtatott humora egészül ki az anya, vagyis Keresztes Anna csípős nyelvével és szeretetteljes gondoskodásával. Ugyanilyen szeretettel és a játék örömével eltelve lép fel és le a színpadról a többi osztálytárs – akik olykor járókelők is: Fehér Dániel,  Kocsi Zsófia, Pátkai Andrea és Szilvásy Márton. A kissé szemtelen gyerekcsapat ellenpólusaként kell megemlíteni Vörös Ferenc tanári alakítását. Vörös megrendíthetetlenül és szilárdan áll a képzeletbeli katedrán – nemcsak a tanítványok, hanem a nézők előtt is.

Az Üstökösnél nem igazán a cselekmény, a színpadi megoldások, a színházi értelmezés vagy esztétika az, ami igazán számít, hiszen a Baltazár társulata nemcsak színházat csinál, hanem a közösség és az egyenlőség iránti vágy erejével rombol le mindent előítéletet. Falakat döntenek le pusztán azzal a meglátással, hogy igazából felesleges a fal. Éppen ezért ebben az előadásban ténylegesen őket, és nem a szerepüket kell nézni. Az ő egyéniségüket, őszinte mosolyukat és játékkedvüket. És ha erre a látásmódra nyitottak vagyunk, a szemünk láttára születik meg az a naprendszer, amelyről az egyik jelenetben a Tanár úr tartott interaktív órát. 

A Baltazár-féle naprendszerben pedig minden társulati tag egy önállóan mozgó és létező bolygó, derengő hold vagy cikázó üstökös. Így, egy pályán mozogva alkotnak a maguk teljességében egy egész, lüktető rendszert. És ily módon döbbenhetünk rá az előadás végén mi magunk is arra, hogy mindannyian ugyanazon Tejútrendszerben létezünk. Együtt és külön-külön.

Fotó: Baltazár Színház