„Ennyire nem lehet magasan az ingerküszöb”
Folytatódik a Késelés villával, Vida Kamilla és Csete Soma programsorozata, az idei első alkalommal a tavaly megszűnt József Attila Körről fognak beszélgetni a Nyitott műhelyben január 20-án Balogh Endrével, Ferencz Mónikával, Gács Annával és Garaczi Lászlóval. Ennek kapcsán kérdeztük Vida Kamillát, a programsorozatról, a belőle kinőtt rovatról, jövőbeli terveikről.
A Késelés Villával egy rendhagyó programsorozat, ahogyan a belőle kinőtt, FÉLonline-on futó Késelés Késsel című, hiánypótló rovat is. Számotokra mi volt pontosan az a hiány, amit ezekkel pótolni szerettetek volna?
Még a Kóspallagi Írótanya Tábor tartozik hozzá félig-meddig ezekhez a projektekhez, amit Borda Rékával közösen szervezünk, ez egy irodalmi tábor középiskolásoknak. A célunk ezekkel a platformokkal az volt, hogy legyenek a fiatal szerzők és az irodalom iránt érdeklődők számára olyan bekapcsolódási pontok a közegbe, amelyek igyekeznek demokratikusan működni, aktuális kérdésekkel foglalkozni, és a(z élet)műveket, intézményeket, működési mechanizmusokat kritikusan szemlélni és rendszerben értelmezni. És közösséget, beszédtereket építeni, ahol figyelünk egymásra.
A JAK megszűnése megrendítette az irodalmi életet, az ehhez kötődő események sok kényes témát is felvetettek. Mi az, amit a Késelés legújabb beszélgetésében szeretnétek felgöngyölíteni, milyen eredményekre számítotok?
Nem tudom mennyire rendítette meg az irodalmi életet, nem nagyon láttam ezzel kapcsolatosan a nyilvánosságban létrejött diskurzust, magáról a megszűnés tényéről sem ment ki a sajtóba hír szerintem. A JAK hagyománya, története, az a sok érték, amit köszönhetünk neki, nem száguldhat el így mellettünk, ennyire nem lehet magasan az ingerküszöb. Tágabban értve pedig arról is szeretnénk beszélni, hogy mi az, ami működteti az ilyen szakmai közösségeket, mi tud felhajtóerő lenni és mi az, ami gátol, mik a tanulságok, ha együtt szeretnénk tenni valamit a szakmánkért.
Eleinte két-két alkotóval beszélgettetek minden alkalommal, majd inkább egy adott téma körül forogtak a beszélgetések, hozzáértőkkel. Milyen formátumokban és témákban gondolkoztok a jövőre nézve?
Egyelőre működőképesnek látszik a jelenlegi forma, nem fogytunk ki a megvitatható topikokból, Somával nagyjából pár alkalomra előre gondoljuk ki a témákat és ötletelünk azon, hogy kiket lenne érdemes összeültetni egy vitára, de a konkrét témák maradjanak meglepetések.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!