30 éve hunyt el Sziveri János

Sziveri János Sinkó-díjas költő, szerkesztő, műfordító, dramaturg, a vajdasági magyar irodalom markáns alakja 1954-ben született Muzslyán és fiatalon, 35 évesen hunyt el Budapesten. Három évig volt főszerkesztője az újvidéki Új Symposion irodalmi folyóiratnak.

A hányatott sorsú költő emlékére a Magyar Írószövetség 1991-ben Sziveri János-díjat alapított, amelyet 1992-től rendszeresen kiosztanak. A díjazottak között olyan nevekkel találkozhatunk mint Háy János, Csehy Zoltán, Lanczkor Gábor vagy Nemes Z. Márió. A tavalyi Sziveri-díjas Kabai Lóránt volt.

„Sziveri költészetének egyik alapkérdése mindvégig az ön-meghatározás: személyiségének és költészetének mibenléte, értelme gyötri leginkább. Erősen szenved a kicsinyes és leszorított létezéstől, a szűk perspektíváktól, az értelmetlenség, reménytelenség tudatától, s kiépíti az önvédelmi esztétikai övezetet, a lebegés iróniáját.”

A 30 éve elhunyt költőre Delphoi felé című versével emlékezünk:

Delphoi felé az Egressy úton
álmatagon köhögött a troli
benne három vigasztalan proli
én a másom és egy daganat
s szívtuk szívtuk a fogamat

A járványon esetlen eső ropogott
könyvei haszontalan peregtek
akár a könnye felnőtt gyereknek
szelíden ahogy lüktet és hasogat
és s mi hárman fogtuk a hasamat

Békák gyalogos orgonalevelek
fulladoztunk bársony ózonízben
a lézengő nappali özönvízben
hol testünk az utolsó sziget
mikor a lét már magából kivet

És fejünkre dől a katedrális
sejtjeink rendje ha szervezetlen
a troli zötyög a zöld övezetben
s átverünk hárman mindenkit hiszen
legfőbb művemet fű alá viszem