dunszt.sk

kultmag

Hatalom és szolidaritás

A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában szolidaritását fejezte ki Bartók Imrével, és egyúttal elutasítja a hatalmi arrogancia minden formáját az irodalom területén. Németh Zoltánt, a szervezet egyik elnökét kérdeztük.

Te mint az egyesület egyik alapító tagja és elnöke hogy látod a Térey-ösztöndíj körül kialakult jelenlegi helyzetet. Bartók Imrén kívül lemondott már az ösztöndíjról Csehy Zoltán is, aki egyben a Bázis tagja, majd többen követték őt a sorban, legutóbb Zoltán Gábor, aki a következőkkel indokolta döntését: „Oka a Bartók Imrét ért retorzió volt, amit az sem hozna helyre, ha azonnali hatállyal felmentenék az illetékes minisztert.”

A szolidaritási nyilatkozatot azért adtuk ki, mert elfogadhatatlan számunkra, ahogy a politika egy szakmai kérdésbe beleavatkozva, már meghozott döntést érvénytelenít mindenféle egyeztetés nélkül. Bartók Imre a pályatársunk, és értettük az üzenetet, amelyet rajta keresztül demonstrált a hatalom, ez az üzenet pedig így szól: bármit megtehetünk. Számunkra morális minimum volt, hogy több mint hetven taggal rendelkező szervezetként azonnal tiltakozzunk ez ellen az új típusú cenzúra ellen.   

Mit gondolsz, másképp alakult volna a helyzet, nem léptek volna ki ennyien, ha Bartók Imrétől nem vonják vissza az Irodalom Éjszakáján való szereplést? Illetve mit szólsz a KKM indoklásához az üggyel kapcsolatban: „Amennyiben Bartók Imre jelzi, hogy véleményét félreértettük, és mégsem jelent számára problémát a KKM által a programba delegált szerzőként részévé válni a hivatalos állami kulturális diplomáciának, örömmel jelezzük a szervezőknek, hogy továbbra is az ő szövegével kívánjuk képviselni a magyar irodalmat.”

Ezt nevezzük mi a hatalom arroganciájának, amikor olyan helyzetbe kényszeríti az alkotót, amelyben hirtelen ő kerül a vádlott, a bűnös szerepébe. Nem hiszem, hogy egy minisztériumnak az lenne a feladta, hogy csapdákat állítson művészek számára. Számomra szinte fizikai fájdalmat jelent az ilyen típusú retorikai szerkezeteket olvasni: „részévé válni a hivatalos állami kulturális diplomáciának”. Ízlelgessük csak! Megjelenünk egy, az állam által finanszírozott akción, és ezzel – cakompakk – máris részévé váltunk az egész hivatalos állami kultúrpolitikának? Visszautasítunk egy irodalmi ösztöndíjat, és ezzel máris elutasítjuk „a” „hivatalos” állami kultúrpolitikát? Igen, valószínűleg kevesebben mondtak volna le a Térey-ösztöndíjról az említett botrány nélkül, hiszen volt, aki éppen erre az esetre hivatkozott.

És végül mit szólsz a Térey-ösztöndíjasok nyilatkozatához, amiben egyrészt szolidárisak Bartók Imrével, másrészt viszont nem tartják elfogadhatónak, „ha egy magyar írót személyes döntése miatt hátrányos megkülönböztetés ér, ezért visszautasítjuk a Térey János-ösztöndíjasokat ért méltatlan támadásokat és nyilvános megbélyegzésüket, hiszen az ösztöndíjat a szakma szervezeteinek széles körű részvételével ítélték meg.”

Egyrészt fontos volt ez a nyilatkozat, másrészt éppen arra a mondatra találtál rá, amelyikben az argumentáció problematikus számomra. Merthogy milyen szakmaiságról beszélhetünk, amikor dilettánsok is befértek a top45-be? Hát éppen a szakmaiság szenvedett csorbát, amikor olyan szerzők is bekerülhettek a díjazottak közé, akik nem publikálnak a legjelentősebb magyar lapokban, sőt szinte egyáltalán nem publikálnak; akiknek a köteteik saját tulajdonban lévő kiadónál jelennek meg; akiknek a köteteit, életművét szinte semmilyen kritikai recepció nem kíséri. És sajnos a díj szellemiségének nemcsak ez a tény mond ellent, hanem morális kérdésekről is szót ejthetünk. Hiszen milyen alapon szorítottak ki más, kiváló, de anyagilag rossz helyzetben lévő szerzőket olyan írók, akik párhuzamosan számos más ösztöndíj, jól fizető pozíciók birtokosai (pl. MMA- vagy KMTG-tagság). Nem mond ez ellent a Térey-ösztöndíj szellemiségének? Véleményem szerint teljesen ellentmond. Én megelőlegezett bizalmat tápláltam ez iránt a kezdeményezés iránt, nem utolsó sorban Térey János neve miatt is. De egyáltalán nem véletlen a nyertes névsor ismeretében, hogy sokan megdöbbentek olyan nevek láttán a top45-ben, akik kategóriájuk top500-ába sem férnek bele. És joggal teszik fel a kérdést, vajon mégis hogyan juthatott eszébe „egymástól függetlenül” több „szakértőnek” is ugyanaz a huszadrangú szerző? Így a megelőlegezett bizalom részemről alaposan megrendült, még akkor is, ha az ösztöndíjban részesülők 60-70%-ának a helye megkérdőjelezhetetlen.