Sylvia Plath élete és halála
Sylvia Plath amerikai költő és író Bostonban született, első versét nyolc évesen publikálta, ugyanabban az évben, amikor apja embóliában életét vesztette. A Smith College-ban kezdte meg tanulmányait, a harmadik évben azonban egy állásajánlatnak köszönhetően egy hónapot töltött New York-ban – negatív élményként írja le ezt az időszakot, mely után röviddel elköveti első öngyilkossági kísérletét, altatóval adagolja túl magát és elbújik egy zugba a házuk pincéjében. Rövid időre egy elmegyógyintézetbe vonul, itt elektrosokk-terápiás kezelésben is részesítik. Miután helyrejött, lediplomázott a Smith College-ben, és a Cambridge Egyetemen folytatta tanulmányait – itt ismerkedett meg férjével, a költő Ted Hughes-zal. Házasságuk hányattatott volt, Amerikából Angliába, Londonból egy angol kisvárosba költöztek, majd 6 év után elváltak. Plath két gyermekükkel visszaköltözött Londonba, abba a házba, ahol egykor W. B. Yeats is élt.
Kísértetiesen ismerősek lehetnek életének egyes részletei azok számára is, akik csupán regényét, Az üvegbúrát olvasták, ugyanis sok kisebb valós mozzanatot is felvonultatva, a regény erőteljesen önéletrajzi ihletésű. 1963-ban adta ki, először Victoria Lucas álnéven. Ugyanebben az évben megölte magát londoni otthonukban, míg gyerekei egy másik szobában aludtak: a konyhaajtó réseit elszigetelte, megnyitotta a gázt, és fejét a sütőbe tette. Hughes 35 évig hallgatott, majd életének utolsó évében tette közzé a Születésnapi levelek (Birthday letters) című kötetet, mely Plath-hoz írt verseit tartalmazza. Lányuk, Frieda Hughes jelenleg Ausztráliában él, költő és festő, fiuk, Nicholas Hughes 2009-ben megölte magát.
Sylvia Plath regénye, versei, gyerekkönyvei és naplói számos nyelvre lettek lefordítva, de képzőművészeti alkotásai, grafikái is maradtak fenn az utókor számára.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!