A His Dark Materials világa(i)

Philip Pullman His Dark Materials című trilógiája az 1990/2000-es évek egyik legjelentősebb és legkomplexebb ifjúsági regénysorozata. Mivel részben a Harry Potterrel egy időben íródott – Northern Lights (1995) The Subtle Knife (1997), The Amber Spyglass (2000) (mindhárom rész magyar fordításban is hozzáférhető: Északi fény, A titokzatos kés, A borostyán látcső) –, kevesebb figyelem irányult rá világszerte, pedig a két széria olvasása erősítheti is egymást, bár számos ponton nem hozhatók közös nevezőre. Pullman regényeinek azért jelentékeny a recepciója (még ha nem is egy irányba mutat, erről mindjárt lesz szó), a trilógia megjelenése után Mary és John Gribbin publikált egy tudománynépszerűsítő könyvet 2003-ban, The Science of Philip Pullman’s His Dark Materials címmel. Az opus a regényekben felvetődő jelenségeket és tudományos problémákat járja körül (sötét anyag, kvantumvilágok, csillagpor, mágneses mező, északi fény, szimbiózis stb.), miközben megismerteti az olvasót a Gaia-hipotézissel, a sokvilág-elmélettel és a szubatomi részecskék viselkedésével. Eközben azt a dilemmát is meg kell oldaniuk a szerzőknek, hogy – ifjúsági regényekről lévén szó – a tudományt is az adott korosztálynak megfelelő szinten tálalják. A szerzők, profi ismeretterjesztők lévén, természetesen ezt is megoldják, így a fiatalabbak számára is befogadhatóvá teszik a tudomány működését, emellett közel hozzák a meglehetősen komplex Pullman-szöveg sok-sok elgondolkodtató részletét.

Ez a komplexitás jól érzékelhető Bényei Tamás Boldog bűnbeesés című írása felől nézve is (Élet és Irodalom 2004. szeptember 24., 23., hosszabban idézem): „A letehetetlenül izgalmas történet főhőse két felnőtté váló kiskamasz, Lyra és Will, akiknek viszontagságai sok-sok párhuzamos világ eseményeit kapcsolják össze, és az angyalok Milton által megénekelt engedetlenségének ismétlésébe, az itt Fennhatóságnak nevezett Isten elleni újabb lázadásba ágyazódnak. Pullman sok leleménnyel, valóban lenyűgöző gondolati konstrukcióban kapcsolja össze a teológiai történetet, illetve annak szenvedélyesen egyházellenes újraírását egyrészt a modern fizika és az evolúcióelmélet egyes belátásaival, másrészt egy olyasféle világszemlélettel, amely a mai ökológiai szemléletmódot ötvözi valami szelíden metafizikus természetvallással. […] A két főszereplő története Pullman gátlástalanul szinkretikus, eklektikus fantáziavilágaiban a legkülönfélébb elképzelt lények (angyalok, boszorkányok, sámánok, páncélos medvék, hárpiák, szitakötőn lovagló epetőrök, lélekzabáló Fantomok, egy párhuzamos világ másfajta evolúciós logikája szerint kialakult értelmes négylábúak) színes forgatagában zajlik, de mind közül a legérdekesebbek – a trilógia legnagyobb és íróilag is legszebben megoldott leleménye ez – a daimónok. Pullman regényének – a természettudományos és teológiai szálak összecsomózásán kívül – az emberi természet összetett voltának újragondolása a legfigyelemreméltóbb vonása, s ennek alapötletéül szolgál a daimónok létezése.”

A komplexitás tehát abból fakad, hogy már a kalandtörténet maga is többrétegű, a cselekményt keresztező bibliai utaláshálózat (pl. apokrif teremtéstörténetek) és természettudományos alapfölvetések találkozási pontjai folyamatos meglepetésekhez vezetnek a fikció alapjául szolgáló multiverzum működésében. A történet egyik centrális alakzata egy különös részecske, a Por, amelyet minden világban másként neveznek, a kortárs fizika sötét anyagnak hívja, de végeredményben a tudattal azonosítható. Ennek ered nyomába az első kötetben Lord Asriel (Lyra apja), részben ezzel kapcsolatos Mrs. Coulter (Lyra anyja) titkos tevékenysége is, és ez a rejtélyes anyag lesz a történet tétje is, hiszen a fiatalok a világokból elszivárgó Por kontrollálására, a szivárgás megállítására készülnek. A Bényei Tamás által kiemelt jelenség, a daimónok létezése, az első kötet világában játszik fontos szerepet, és kapcsolatban van a Por kutatásával is. Az embereket kísérő állatalakok, a daimónok, külsővé tett „lelkekként” vagy „természeti” párként foghatók fel, melyek meghatározzák az egyének identitását, lehet velük kommunikálni, ezért önállóak is meg nem is. A gyerekek daimónja még nem rögzült, egyfajta alakváltó, amely a felnőtté váláskor nyeri el rögzített, az adott személyhez tartozó alakját. A történetben továbbá fontos szerepet töltenek be a trilógia címeiben jelölt tárgyak, az arany iránytű (ez az amerikai kiadás címe is), az aletiométer, illetve a párhuzamos világok közötti kapukat vágó titokzatos kés, vagy a mulefák olajával bekent borostyán látcső, mellyel látható a Por.

Ugyanakkor a Pullman-mű bizonyos rétegei nem részesültek maradéktalan elismerésben (ám a trilógia 3. kötete volt az első olyan ifjúsági regény Angliában, amely a neves Whitbread Awardot elnyerte a Book of the Year kategóriában, Seamus Heaney, Ted Hughes és hasonló kaliberű írók után). Ezeket a kritikai mozzanatokat is felsorakoztatja Farah Mendlesohn és Edward James A Short History of Fantasy című munkájának tizedik, Pullman, Rowling, Pratchett című fejezete (amely egyébként a fantasy iránt érdeklődők számára amúgy is ajánlható). Ezek a szólamok elsősorban azt kifogásolják, hogy a daimónok az osztály és a szexualitás különös módon konkretizált képét hozzák létre, illetve azt, hogy a könyvekben a nőgyűlölet kellemetlen eleme is megtalálható. Állítólag sok nőolvasó döbbent meg Lyra passzivitásán a harmadik kötetben, Mrs. Coulter a klasszikus, álnok nő, aki bejut a férfikörökbe. Azok a boszorkányok, akik jól szeretnek, kedvesek, akik rosszul szeretnek, gonoszok. A gyiptus asszony (Costa mama) kedves, mert ő egy szerető anya. A legkedvesebb női szereplő Hester, Lee Scoresby aeronauta daimónja, aki az aeronautával együtt hal meg (a könyv egyik legszívszorítóbb pillanata). Ez ironikus Mendlesohnék szerint, tekintettel arra, hogy Pullman több támadása elődje, C. S. Lewis egyik karakterére (Susan Pevensie) koncentrált, és arra, hogy Lewis nyilvánvalóan elítélte Susan nőiességét.

Ezekkel az állításokkal gendersemleges pozícióból vitába szállhatnánk, de más dolgunk van, elég annyit leszögezni az eddigiek alapján, hogy innen nézve, Az Úr Sötét Anyagai komplex és problematikus mű, melyet nem könnyű adaptálni, és filmként sikerre vinni.

2007-ben elkészült a trilógia első kötetének egészestés filmváltozata The Golden Compass (Az arany iránytű) címen, Chris Weitz rendezésében. A produkció nem lett blockbuster, ami a The Lord of the Rings három része és a Harry Potter-széria öt része után (a Harry Potter és a Főnix rendje szintén 2007-es) talán azzal is magyarázható, hogy a fantasy már elért egy olyan szintű vizuális-dramaturgiai komplexitást, amellyel nehéz volt versenyre kelni, vagy csak egyszerűen más irányba fordult a műfaj rajongóinak az érdeklődése. A forgatókönyvet is jegyző Weitz produkciójával kapcsolatban talán az az egyik probléma, hogy inkább eladni akarja a sztorit, és nem megérteni, vagy megértettként vizuálisan továbbgondolni. Részben erről tanúskodik a maga nemében kitűnő szereplőgárda (Dakota Blue Richards, Daniel Craig, Eva Green, Sam Elliot stb.), ami viszont ugyanakkor a karakterek idealizálásához is vezet. Mrs. Coulter szerepében Nicole Kidman látható, aki köztudottan rendkívül fotogén (tehetsége teljesen nyilvánvaló, amit legutóbb éppen egy sorozatban, a Big Little Liesban villantott meg), a regénybeli sötét hajú (és alapvetően sötét tónusú) karakter azonban kissé másként működik szőkített alakként. Ez apróságnak tűnhet, a nagyobb probléma inkább a nehezen indokolható csonkítással van. A történet ugyanis úgy függesztődik fel Weitz változatában, hogy Lyra nem jut el a másik világba vezető átjáróig, így az epikusnak szánt utazása cliffhangerrel zárul ugyan (nyilván a folytatásra apellálva), de az áthelyezés funkciótlannak tűnik. Valószínűleg bátran el kellett volna vinni Lyrát északra, hogy beléphessen „az égbe”, ahogy a regény végén olvasható, ami sokkal erőteljesebb megoldás és megalapozottabb cliffhanger, ugyanakkor a folytatás felé kacsintó, de mégis immanens megoldás lett volna.

Filmes körökben régóta megy a találgatás, hogy mi lehetett a bukás (vagy a szerény fogadtatás) igazi oka. Sokan a katolikus egyházat teszik érte felelőssé, az egyházellenességet (vagy az ún. „karácsonyellenességet”) kifogásoló propagandát (pl. Sam Elliot nyilatkozott anno efféléket), és azt, hogy Weitz változata az utómunka során történt beavatkozások következtében nem valósulhatott meg. Bárhogyan is alakult, annyi bizonyossá vált a „csonkítások” és az elmaradt folytatás horizontjában, hogy Pullman trilógiájára ráférne egy átgondoltabb adaptáció. Erre 2019-ig kellett várni, amikor is az HBO műsorra tűzte Az Úr Sötét Anyagai (His Dark Materials) című sorozatot, melynek már a címe is arra utalhat, hogy a készítők végigviszik a projektet. A történetvezetés logikáját látva aztán megnyugodhattak Pullman kedvelői, mivel az első évadban (a trilógia első kötetének kibontásában) már megjelenik egy kulcsszereplő, Will a második kötetből, és a világok közti átjárhatóságra is fény derül, így kétség sem fér ahhoz, hogy az alkotók a trilógia egészében gondolkodnak. Ez már azért is indokolt, mert az olvasástól való eltérések (illetve az egyik történetszálból a másikba való betüremkedések) feltételezik egy másik médiumból már ismert történet működési elveit, melyeket áthelyezhetnek, de variálhatnak is az audiovizuális közegben. (Hasonlóan ahhoz, ahogy a LOTR harmadik részének, A király visszatérnek az esetében Peter Jacksonék a regény V. és VI. könyvét párhuzamos montázzsal összefűzték, megváltoztatva ugyan ezzel a cselekményelemekhez való hozzáférés sorrendjét, de végeredményben filmszerűvé téve a történet elbeszélését. Ez persze nagyobb beavatkozás, mint a szóban forgó sorozat finom, értsd: érzékeny, de ugyanúgy koncepcionális megoldása.)

Lyrát Dafne Keen alakítja, Lord Asrielt James McAvoy játssza, Mrs. Coultert pedig Ruth Wilson formálja meg. A produkció oldaláról nézve, valószínűleg, és nagyon leegyszerűsítve, kétféle színész-alaptípus létezik: az egyik ismérve, hogy a színész minden szerepben önmagát nyújtja; a másiké, hogy az adott színész képes elsajátítani bármilyen szerepet, és képes idomulni azokhoz. Az előbbi valószínűleg a színész individualitásának mítoszát erősíti; az utóbbi viszont azt mutatja, hogy a színész dezorientálódik a szerepben, ez teszi lehetővé a szereppel való tökéletes azonosulást. Mindkét alaptípus jellemző a mai filmgyártásban, de valószínűleg a második típus a keresettebb (a sorozatok esetében végképp), hiszen az ebbe tartozó színészeket kevésbé azonosítják a nézők egyetlen karakterformátummal. Ruth Wilson az utóbbiak közé tartozik. A néző oldaláról szemlélve, a többség a színészen keresztülpillantva csupán a játszott figurát „érzékeli”. Számolnunk kell azonban egy másik típusú nézővel is, aki felfigyel arra, hogy a színészi test nem áttetsző jelölő (vagy nem csak ekként „érzékelhető”), hanem olyan komplexum, amely a film speciális, konstrukciós stb. jellegének kiaknázásához járul hozzá, azaz elválaszthatatlan audiovizuális kontextusától. Ruth Wilson azonosulása Mrs. Coulterrel mestermunka. Könnyedén váltogatja a maszkokat, így Lyra anyjából ténylegesen többdimenziós karaktert hoz létre. A kihívás persze egyáltalán nem kicsi, hiszen Kidman után alakítani a figurát alighanem felvet néhány kérdést, Wilson azonban tesz róla, hogy ne pusztán azért tartsa őt a néző hiteles (vagy stílusos) Mrs. Coulternek, mert – a regénynek megfelelően – sötét a haja.

Egyébként, szó szerint, már első ránézésre, az expozíció és a főcím megtekintése után látszik, hogy a sorozat látványvilága – jó értelemben véve – részletorientált lesz. A fantasy (és a sci-fi) filmek esetében mindig kihívás az, hogyan viszonyuljunk egy teljesen új vizuális jelenséghez, a részletek végtelen gazdagságához. A tévézés új korszakában, a sorozatok érájában olyan kreatív, önálló klipként működő főcímekkel találkozhattunk az elmúlt években, melyek a produktív sorozatgyártás ikonjai lehetnének (gondoljunk például a Game of Thrones, a Westworld, vagy a True Detective nyitányaira, és azok módosított változataira, nem identikus ismétléseire az adott sorozat újabb évadjaiban). A főcím – talán mondani sem kell – kapcsolatban áll a szériák műfaji kódjával és világépítési stratégiáival. Az Úr Sötét Anyagai főcíme nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megjelenítse a párhuzamos világokat és a multiverzum keletkezését. Ezt a képsort nyelvi elemekkel nehéz reprodukálni, annyira részletgazdag. A Porból előtűnő angyalszárnyak, az escherszerű lépcsők, vagy a látószög kitágításával egybeolvasztott párhuzamos univerzumok egyetlen szállá történő összefűzése eljut odáig, beláthatóvá teszi, hogy a világ(unk) egyetlen apró részlet csupán a végtelen számú részlet között, ami a cím kiírása előtt mind egyszerre látszik, párhuzamosan, és átszeli Az Úr Sötét Anyagai feliratot. A színkód megválasztása pedig szintén arra utal, hogy egyedi vizuális élmény kialakítására tesz kísérletet a stáb.

Ehhez az originális élményhez minden bizonnyal hozzájárul a Por megjelenítése. Pullman regényében, az Északi fényben olvasható egy párbeszéd, melyben Lord Asriel összefoglalja Lyrának a Por tulajdonságait. „A Portól működik az aletiométer. […] Hallottál elektronokról, fotonokról, neutrinókról meg a többiről? – ezeket elemi részecskéknek nevezik, mert tovább nem bonthatók: nincs bennük más, mint saját maguk. Nos, ez az újfajta részecske is elemi volt, de igen nehezen mérhető, mert nem a szokásos módon reagált. Ruszakovnak az ment a legnehezebben a fejébe, miért csoportosul ez az újfajta részecske emberi lények közelében, mintha csak mi vonzanánk. Kivált a felnőttek. Gyerekek is, de közel sem annyira, míg csak a daimónjuk fel nem ölti végleges alakját.” (És így tovább.) Akár ebből az egyetlen párbeszédből is kimutatható lenne, hogy a trilógia valószínűleg a science fantasy egyik legkidolgozottabb ifjúsági variációjának tartható. Ezt a hibrid összetettséget remekül kiegészítik a sorozat dramaturgiailag jól adagolt totálképei (pl. az északi fény, az árvízzel sújtott Oxford, London látképei, a gyiptusok hajói felülnézetből a vízi hálózatban, a léggömb és a léghajók háttere stb.), melyek szintén arról tanúskodnak, hogy Az Úr Sötét Anyagai konstruktív és ötletes vizuális változatát viszi színre Pullman remekművének. Ezzel az első évadban végigvitt történetnek, mely Lyra és Will találkozását készíti elő egy harmadik univerzumban, bebiztosítja a helyét a legszínvonalasabb sorozattechnikák világában.

A film adatlapja a Mafabon