dunszt.sk

kultmag

70 éve mutatták be az első magyar színes filmet

A Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte filmnek a budapesti Városi Színházban volt a bemutatója 1950. február 27-én. Főszereplője Soós Imre, további szereplői pedig a kor elismert színészei voltak: Horváth Teri, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János és Kiss Manyi. A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott Fazekas Mihály művén. A filmet hatszáz statisztával, rengeteg külső helyszínen forgatták.

A színes technika fejletlensége miatt napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni a forgatás során. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak látszott, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben pedig a gyertyák elolvadtak a hőtől. Még  „színnaplót” is vezettek a film forgatása közben. A forgatás után két évvel a film elvesztette színeit, a hang pedig olyan torz volt, hogy 1961-ben újraszinkronizálták és fekete-fehérben kezdték el vetíteni. Lúdas Matyi Soós Imre helyett sokáig Csíkos Gábor hangján szólalt meg. 2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum az eredeti hangot és színeket feljavította, a digitálisan felújított változat premierje 2004. december 25-én volt az m1-en.  A filmnek kiemelkedően magas költségvetése volt, és országszerte hatalmas sikert aratott: csaknem ötmillióan látták. A Lúdas Matyit számos országban vetítették, többek között az Egyesült Államokban és Kínában is.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket