dunszt.sk

kultmag

Magyar és szlovák jelölt az EBRD irodalmi díjra

Nyilvánosságra került a 2020-as EBRD irodalmi díjra esélyes 10 legjobb könyv listája. A 20.000 eurós díj több, mint 30 ország lefordított irodalmát támogatja, és egyaránt jutalmazza az eredeti könyv szerzőjét, valamint a fordítót – a főnyeremény is egyenlően osztódik el kettőjük között. Az idei esélyesek között szerepel Tóth Krisztina Pixel (Owen Good fordítása), valamint Ivana Dobrakovová Bellevue (Julia és Peter Sherwood fordítása). A zsűri elnöke szerint az idei mezőny kiemelten erős és változatos, és bizonyítja a szerző és műfordító boldog és egészséges házasságát. A három dobogóst március 30-án, a végső nyertest pedig április 22-én hirdetik ki.

A több kiadást megélt Pixel először 2011-ben jelent meg. Önmagát „szövegtest”-ként definiálja, harminc fejezetből épül fel, amely mind egy-egy testrész történetét mondja el – a fülszöveg szerint a különálló történetek „kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak,” pixelkockákként épülnek fel, majd összetett rendszerré állnak össze. A József Attila-díjas Tóth Krisztina legutóbbi kötete, a Fehér farkas tavaly jelent meg a Magvető kiadó gondozásában.

Ivana Dobraková Bellevue című regényének hősnője, a 19 éves Blanka egyik nyáron fogja magát, és Marseilles-be utazik, hogy testi fogyatékkal élőkön segítsen. Európa különböző tájairól érkező önkéntesekkel találkozik, segíti a lakókat a mindennapi életben, felfedezi a várost, a parkokat, az éjszakai életet – az utolsó napokban azonban erőt vesz rajta a depresszió, képtelen szembenézni az emberi szenvedéssel és fájdalommal, a hazamenésen gondolkozik, ám mégis marad, kiáll a félelmei ellen. A Bellevue volt a szerző második könyve és első regénye, magyarul két másik könyve, a Toxo és a Halál a családban érhetőek el.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket