dunszt.sk

kultmag

\ C2 axis; \ C4; \ C6; \ C7

\ C2 axis

kíváncsi vagyok. még csak három-négy. ekkor hazudtak nekem először. fiatal, mint egy reszkető karcolás a Vodkás üvegen. annyira fiatal, hogy csak körülbelül tudom a barátnőm nevét. körülbelül Csillának vagy Zsófinak hívják. és körülbelül harminc méterre nyílik a mi ajtónk az övékétől. egy méter száz centi. Csilla vagy Zsófi még nincs ilyen magas, ezt már tudom. ahogyan azt is, hogy apám karja épp annyira rövid, hogy csak az üveget éri el. nincs egy méter. és a tenyere meg sem közelíti azt a sok centit, mert megtanultam, hogy apám tenyere a sűrűséget méri. a levegő a viszonyítási pont, a torok és a tenyér közötti erőviszony különbsége, én meg a reszketés a gyorsulás előtt. egy fiatal jós szívdobbanása. a barátnőmmel mindig titokban játszunk mert hozzájuk nem követ az otthoni üvöltés. csak átszaladok az utcán és kopogtatok. olyan halkan ahogyan a szél a házak mellett szokott felborítani csendes dolgokat, amikre senki sem figyel. olyan halkan, hogy ez lehetne egy hangosabb böfögés is. úgy ahogyan csak én tudok kopogtatni. kék szemekkel, ruhácskában. meglepődve, hogy nem az egy méternél kisebb barátnőm nyit ajtót, hanem egy semmitmondó, enyhe arc. most a csend vagyok, velem szemben pedig a meglepetés ereje, kék szemekkel és világos hajjal. még csak három-négy vagyok, de úgy fordítok hátat, mint egy felnőtt. aki határozottan csak annyit mondd, hogy „én megyek haza.” de kíváncsi vagyok, és még csak négy. eléggé nagy ahhoz, hogy egy szőrös arccal játszhassak egy ismeretlen garázsban.

\ C4

bízni tanulok éppen. rossz helyen és rossz időben. bár kijelenteni ezt sem tudom mert az előzőkről nincs emlékem. bízni tanulok mert kényelmetlen szó, és érdekel, hogy miért. bízni mert azt hiszem, hogy egy üres garázsban egy teljesen ismeretlen lény megérti az igényt, mely otthonról a szomszéd házig kerget. most egy menekülő kék szempár vagyok, lassan négy éve sok melléknév leírásom, a főnév pedig senkinek sem kellett. a szabályok egyszerűek, nem beszélek erről senkinek, próbálok minél többet hallgatni, ismeretlen embereknek nem nyitunk ajtót, mert az ismeretleneknek nálunk nem illik kopogni. ez a mi titkunk. a lépegetés két aranymetszés közt, ahogy helyet taszít magának a serdülő ösztön egy garázsasztalon. mintha egy hurrikán hordta volna össze a berendezést. fürdetlen a hely és megtölti a visszhangzó naivitás súlya. „szeretnél játszani?” és ránéz a ruhácskámra.

az emberi nyelv nem érdes, mert megtanultunk késsel és villával enni, csak a macskáké. érzem, amikor odajönnek és elkezdik nyalni a karom. az nem fáj. inkább érdekes. az emberi nyelv a játék eszköze most, sikítani nem szabad, a ruhácskára meg vigyázni kell mert ha tönkre megy a játék is megszakad. szabályszegő vagyok. még tíz percet kell üljek az asztalon. nem bírok csendben lenni, hideg és személytelen, mint apám tekintete amikor csak a szesz mérhető egy üvegesen lépkedő hajnalon.

\ C6

álmomban kisgyerekeket mentek, mert félek, hogy olyan leszek, mint akiktől meg kell mentenem őket. félek, hogy a nem érezhető pillanatnyi fájdalom csak egy betegség lappangó kezdete. féltem őket a szomszédoktól. a rendszeres játék gyönyörétől és mégsem értem, hogy félthetem őket vagy sem. hisz az előzőkről nincs emlékem. mert függni egy csecsemő is képes. átrettegve egy gyerekkort falatnyi lényként túl nagy keresztfával. már tizenhárom-tizennégy, és nem merek játszani a kisebbekkel. azt tudom, hogy túl kicsik ahhoz a játékhoz, amit ketten játszottunk a szomszéd fiúval. és azt is, hogy igazából az nem is volt játék. akkor hazudtak nekem először, mint a hegy a fáknak a leomló lavina előtt.

\ C7

este van. terveket sző a vaksötét.
szilánkokon lépkedsz, és talpad
sikolyai a feledhető múltat kötik
gúzsba.  hallgatod a csendet aszaló
zajokat hisz nem maradt más hátra
mint egy kócos félelem.

az üresség, mit élesre elemzel
amit nem értesz, amit nem
akarsz elengedni mert csak így
tudsz látképet kapni a bolygóról
ahol a fajok és nem a hovatartozás
kerül veszélybe.

tisztának érzed magad. ilyenkor
a bűneid túl kicsik
saját húsodhoz, csontjaidhoz,
mozgásodhoz képest, az arcodhoz
ami túl öreg hozzád, de bölcs szívvel
születtél, jegyekkel mellkasodon és
hátadon, melyek az indiánok szerint
elmesélik előző halálod.

akit elárultak bölcs lesz eljövendő életében
mert az üresség szüli a megértést
és fűzfaágról figyel az árulás.