dunszt.sk

kultmag

38 éve halt meg Philip K. Dick

Philip Kindred Dick, amerikai sci-fi író 38 évvel ezelőtt, 53 évesen hunyt el, a kaliforniai Santa Ana-ban. Műveit metafizikai alternatívákra építette, és már életében fontos és elismert alkotó volt, de igazi világhírnévre leginkább halála után tett szert. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényéből készült Szárnyas fejvadász-t 1982-ben, halálának évében mutatták be, és munkássága olyan filmekre is hatással volt, mint a Terminátor.

Philip K. Dick 1928-ban született, ikertestvérével, Jane-nel együtt, aki viszont életét vesztette egy hónappal később – ez nyomott hagyott az életben maradt testvér életén és alkotásain is. Írói munkássága előtt lemezbolti eladóként és lemezlovasként is dolgozott, miután viszont első novelláját eladta 1952-ben, már főállású íróként működött. Élete alatt ötször nősült meg, két lánya és egy fia született. Több ízben álnevet használt művei kiadásakor, megjelentett szövegeket például Richard Philips és a Jack Dowland néven is.

2005-ben egy robotikusokból álló csoport egy élethű android kidolgozásába kezdett, melyet Philip K. Dick-ről mintáztak – a „Phil” nevű robot az író fizikai attribútumait és beszédstílusát is imitálta. A projekt egyik vezetője azonban, Danid Hanson, 2006-ban an android fejét felvitte egy repülőre, és elveszítette. A fejet sohasem találták meg.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket