dunszt.sk

kultmag

Alföldi Róbert Pozsonyban rendez

Alföldi Róbert a pozsonyi Új Színpadon rendezi meg Jang Soyeong és Lee Haeje Turandot című musicalét. A darab európai premiere március 6-án lesz.

A találós kérdéseivel a kérőit halálba küldő hercegnő története egy perzsa legenda, melyet Carlo Gozzi kínai mese alakjában írt meg, hogy két évszázaddal később Puccini operájának témája legyen. A történet musicalváltozatát egy koreai kettős, Jang Soyeong zeneszerző és Lee Haeje librettista jegyzi. A művet előszöt 2010-ben a dél-koreai nemzetközi musical fesztiválon, a DIMF-en mutatták be, ahol sok díjat és a közönség elismerését is kivívta.

„Az Új Színpad már két alkalommal is jelen volt ezen a fesztiválon, ahonnan sok értékes díjat hoztunk haza, köztük a legjobb inszcenáció díját. Látogatásunk során alkalmunk nyílt megtekinteni az impozáns módon színpadra állított Turandot című musicalt. A más külföldi előadásokkal párhuzamba állítható gyönyörű zene arra inspirált minket, hogy bemutassuk az első ázsiai zenés színházi művet Európában. Turandot hercegnő története többféle feldolgozásban ismert. Talán a legnépszerűbbek a klasszikus opera-előadások. Mi most egy kortárs nézőpontból ragadjuk meg a szerelem és különféle alakjainak örökké élő témáját” – nyilatkozott az Új Színpad főigazgatója, Ingrid Fašiangová.

Alföldi Róbert rendező szerint Turandot története ma is aktuális: „Családjaink vagy szüleink fájdalmait, nem megoldott traumáit mi is magunkban hordjuk. Ezek a végig nem beszélt, elfojtott családi történetek képesek tönkre tenni még az életünket is, miként teszik ezt Turandottal és mindenkivel körülötte. Ugyanakkor a hercegnő története reményt is ad. Ha érzékényen közelítünk hozzá, bármikor megoldást kínálhat élethelyzeteinkre. Már mindannyian találkoztunk azzal az érzéssel, hogy hiányzik a szeretet. Nem volt lehetőség viszonozni, vagy nem voltunk képesek valakit szeretni. Vagy oly módon szeretni, ahogy szerettünk volna.”

Milyen volt az Új Színpad számára dolgozni? „Sok fiatal, nyitott és nagyon kíváncsi emberrel találkoztam itt, akik figyelmesen és nagy tisztelettel dolgoztak együtt velem. Ez egyrészt megható volt, már majdnem zavarba ejtően. A másik oldalon egy ilyen helyzet különösen inspiráló. Igyekeztem kíváncsiságuknak megfelelni.”

Turandot szerepében Miroslava Drínová látható, aki szerint a hercegnő első látásra negatív hős. „Miként azonban az életben, semmi sem fekete-fehér. Tettei szenvedésből fakadnak, de ezt hideg maszk mögé rejti. Színészileg különös kihívás volt számomra. És talán a lelki tisztulás egyik formája is. Ami a rendezővel, Alföldi Róberttel való együttműködést illeti, elsősroban azt mondhatom, hogy óriási iskola volt. Teljesen másként dolgozott a színészekkel, mint megszoktuk. Hihetetlenül inspiratív, ugyanakkor nagyon emberi, és nagyon-nagyon jó humora van. A munka Alföldivel a Turandoton beteljesült álom, amelyről nem is gondoltam, hogy létezik. És ettől még szebb az egész.”

Fotók: Ctibor Bachratý

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket