dunszt.sk

kultmag

Gyászmunka

                               „Egyelőre csak a helyszínek.”

Csaknem hermetikus magányban élek,
mondja fejhangon Károly, vissza-
csusszantva farkát az alsójába,
mely a homályban is látni, hogy sárgul.
A művelődési ház mosdója
elismerést érdemel. Ragyogó
fekete csempe a fehér csészék és
mosdók körül, szenzoros öblítés
a csusszantással szinkronban, Károly
ámul, szinte megfeledkezve magáról,
ki eredetileg bokrokba szeretett
vizelni, fák tövébe, mint a kutyák,
vagy Vladimir Holan, ha éjjel kijárt
az udvarba, ahogy némely szomszédja
mesélte, mert alvászavarban szenvedett,
s szenvedélye lett a költő meglesése.
Károly is látta a két holdat az égen,
amit Holan korábban versbe szedett,
habár a verset itt nem úgy kell érteni,
hogy ritmus meg rím, és a szükséges
redundanciák, s amire akár
táncolni lehet, hogy még a cicák
és ebek is éjszaka táncra perdülnek.
Nem. Károly szemében a két hold nem fért
meg egymással a szenvtelen égen,
az egyik égett zsírszagot árasztott,
a másik krisztusi ostyafehéren
hivalkodott a hibátlan testével.
Mint régen a sarkon a gyógyszertár,
s a seggébe tolva a húsbolt.