dunszt.sk

kultmag

Csodák márpedig léteznek

Illyés Bence belső sugallatra döntött úgy, hogy felkeres egy nemzetközi haszid zarándoklatot Északkelet-Magyarországon. Információk híján, előzetes elképzelések nélkül indult útnak. Bodrogkeresztúron, Reb Steiner Sajele napján, Olaszliszkán, Friedmann Hersele napján, Sátoraljaújhelyen Teitelbaum Mózes napján haszid zsidók százai érkeznek külföldről a csodarabbik sírjához imádkozni. Pont úgy, mint 1944 előtt, amikor azonban nem csak külföldről, hanem hazánkból is özönlettek a vallásos zsidók a szent helyekre, hiszen Magyarországon még létezett ez a spirituális kultúra, aminek azóta nyoma veszett. A judaisztika szakot végzett fotóriporter elhatározta, hogy civil összefogással kiállítást szervez a zsidó világban tett szakrális felfedezéséről. Hidat ácsolt hitek és világok között, hogy bárki, aki egy kicsit is kíváncsi a másikra, átsétálhasson ezen a hídon, és elidőzhessen a csodarabbik sírjánál, hátha vele is megtörténik majd a csoda.

Én nem hiszek a csodákban. Ön mindig hitt, vagy volt az életében egy fordulópont, amikor elkezdett hinni bennük?

Alapvetően spirituális gondolkodású, a vallások és a spirituális tartalmak felé nyitott ember vagyok, amiknek a csodák is természetesen részét képezik. Úgy gondolom, hogy mivel mindannyiunkra ugyanazok a teremtő erők hatnak, ezért mindannyian át is élünk csodákat a saját életünkben, legyünk akár vallásosak vagy teljesen szekulárisak, a különbség legfeljebb az, hogy csodának értelmezzük-e a velünk történteket. Számomra nem volt egy konkrét fordulópont az életemben ezzel kapcsolatban, de a Csodák vándorai kiállítás létrejöttét is például egyfajta csodaként élem meg, hiszen hihetetlen, hogy egyrészt sikerült megcsinálni, és hogy ilyen sokan segítették és támogatták a kiállítást, még ismeretlenül is.

Belső sugallatra döntött úgy, hogy felkeres egy nemzetközi haszid zarándoklatot Magyarországon. Nem volt semmi földhözragadtabb oka, mondjuk a szimpla kíváncsiság, vagy kalandvágy?

Ezek az okok mind nem zárják ki egymást, sőt. Természetesen volt bennem nagy adag kíváncsiság és némi kalandvágy is, amikor szinte minden előzetes elképzelés és információ nélkül levonatoztam Bodrogkeresztúrra megnézni a zarándoklatot. Azonban a belső sugallat volt az, ami azt mondta, hogy ez az egyébként őrültnek tűnő ötlet, vagyis hogy valaki nem zsidóként elutazik az ország másik végébe azért, hogy részt vegyen egy haszid zsidó zarándoklaton, amiről ráadásul alig tud valamit, jól fog alakulni és fontos tapasztalatra teszek majd ott szert, ami elindít egy bizonyos irányba. Szeretem az olyan helyzeteket, amikor még akár magam számára is valami meglepőt, váratlant csinálok, a judaisztika szakra is részben hasonló indíttatásból jelentkeztem.

Judaisztika szakon diplomázott a Zsidó Egyetemen. Általános és középiskolai tanulmányait református és katolikus oktatási intézményekben végezte. Ebből lehetett volna Református teológia, vagy katolikus. De Rabbiképző lett és judaisztika. Miért?

Én a judaisztika tanulmányokat is egy lineáris vonalnak érzékelem az életemben, hiszen ha történelmi időrendben nézzük, akkor pont az újabbtól haladtam visszafelé a múltig, a gyökerekig – iskoláimat református intézményben kezdtem, majd némi állami iskolás kitérő után katolikus környezetben folytattam, ahonnan a kereszténység alapját jelentő zsidó kultúra felé fordultam. Az így bejárt úton keresztül úgy érzem, jó alkalmam volt megismerni az európai zsidó-keresztény kultúrát, egészen annak alapjaiig.

Mindig is érdekeltek és vonzottak más kultúrák, és úgy gondolom, sokat gazdagodhatunk azáltal, ha megismerünk a sajátunkon túl még más kultúrákat is, hiszen mindenből tudunk tanulni valamit. A zsidó kultúra azért is különleges viszont, mert amellett, hogy éppen olyan érdekes, gazdag, ősi és sok elemében „egzotikus” vagyis távoli, mint mondjuk a távol-keletiek, eközben rendkívül közeli és jelenlévő is, hiszen a magyar kultúrának is integráns és elválaszthatatlan része, ezért aki a zsidó kultúráról tanul, az egyben a magyar kulturális tudását is elmélyíti.

Mikor hallott először a csodarabbikról?

A csodarabbik és a hozzájuk érkező zarándoklatok jelensége nem csak a többségi magyar társadalom számára ismeretlen, de a hazai zsidó közösség előtt is, így én sem hallottam róla sok ideig. Ha jól emlékszem, valahol olvastam egy rövid hírt a keresztúri zarándoklatról évekkel ezelőtt, ami megmozgatta a fantáziámat, bár kissé hihetetlennek hangzott elsőre a magyar faluba érkező haszid zsidó tömegek jelensége. Mindenesetre észben tartottam a zarándoklatot, és már akkor úgy gondoltam, érdemes lenne megnézni és kicsit utánajárni ennek. Azzal viszont, hogy Keresztúron túl még számos másik helyen van haszid zarándoklat Magyarországon, én is csak a projekt elindítása után szembesültem.

Abban a pillanatban el is kezdte vonzani a haszid hitvilág?

Tanulmányaim során természetesen részletesen tárgyaltuk a haszidizmus történetét és filozófiáját is, de elsősorban a személyes élmények azok, amik megfogtak velük kapcsolatban. Az egyetemen eleinte az iskolapadban ismerkedtem a zsidó kultúrával, vallással, mely során tanultuk a Tórát, a Talmudot, és mindenféle tradicionális zsidó szokást. Az iskolapadból kilépve a való életben viszont azt kellett tapasztaljam, hogy a zsidók, akikkel találkozom, teljesen mások, mint az az elméleti vagy elképzelt zsidóság, aminek a képe az órák alatt kialakult bennem. Az ekkor bennem szétvált elméleti és gyakorlati zsidóságkép a haszidokkal való kapcsolatomban azonban ismét egyesült – számomra ők megtestesítik azt az ideaszerű zsidóságot, akiket a könyveken keresztül megismertem.

Ami lenyűgöző és egyben tiszteletet ébresztő számomra a haszidokban, az a tradíciókhoz való ragaszkodásuk, az elköteleződésük a hagyományaik ápolása iránt, amit a zarándoklatokon is megtapasztaltam. Különösen megérintett élőben megtapasztalni azt a rájuk jellemző, spiritualitáshoz való személyes viszonyt, azt a vallási lelkesedést és mély átélést, ahogy az imáikat mondják, és ami az egész életüket áthatja. Nagyon inspiráló volt számomra mindezt látni és átélni velük, azért is, mert úgy gondolom, ezekből az érzésekből, mentalitásból hiány van a modern ember életében és a fogyasztói társadalomban, így az említett érzetek és jelenségek a mi hétköznapi világunkban nem igazán megtapasztalhatóak.

Egyetlen percre sem érezte magát kívülállónak, esetleg betolakodónak ebben a kifelé alig kommunikáló, zárt világban?

De, természetesen kívülállónak éreztem magam, hiszen a haszid zsidók világa egy rendkívül zárt közösség, és aligha vannak hozzászokva ahhoz, hogy valaki kívülről jőve érdeklődik irántuk vagy az eseményeik iránt. Ennek az idegenségérzésnek a leküzdése valóban egy lelki értelemben vett kihívás volt minden alkalommal, amiben szerencsére már sikerült rutint szerezzek a zarándoklatok során.

Szemet szúrt a résztvevőknek egy civil pasi fényképezőgéppel, teljesen más fizimiskával, amint ott „lábatlankadik” közöttük? Amennyire tudom, az ortodox zsidók nem engedik, hogy fényképezzék őket. Önnek ez hogy sikerült?

Valóban, az ortodox és haszid zsidók nagy része nem igazán örül, ha fényképezik őket. Akárcsak egy haszid zsidó mondjuk más környezetben, itt én keltettem feltűnést a jelenlétemmel. Végig, az egész nap során köztük voltam, illetve még hozzátenném, hogy egy kis objektívű géppel fotózok, így azok a közeli képek, amik a kiállításon láthatóak, valóban közelről is készültek.

Úgy gondolom, nagy szerepet játszott abban, hogy elfogadtak és megengedték, hogy fotózzam őket, az, hogy jól beszélek héberül és még jiddisül is ismerek kifejezéseket, valamint láthatták rajtam, hogy ismerem és tisztelem a kultúrájukat és a szokásaikat. A közösség tagjai minden alkalommal „kikérdeztek” azzal kapcsolatban, hogy mit csinálok, miért fotózok, hova, stb. – ugyanazt a beszélgetést le kellett folytatnom több tucat zarándokkal. Ezáltal egyébként kialakult egy kapcsolat is közöttünk, meséltem nekik a kiállításról és a projektről, amit aztán voltak, akik támogattak is közülük, illetve vannak olyanok, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Nemrégiben egy hazai zsidó tematikájú portál cikkezett arról, hogy az angol és amerikai sajtóban megjelentek olyan tudósítások Bodrogkeresztúrról, melyek szerint a helyi lakosok és a haszid zarándokok között egyre nő a feszültség. Ön ottjártakor tapasztalt hasonlókat?

Jómagam is olvastam az említett cikket, ami úgy érzem, sok helyen túloz és kifejezetten negatív színben akarja láttatni ezt a jelenséget. Nem állítom ugyanakkor azt sem, hogy a helyzet teljes mértékben rendezett és problémamentes lenne, hiszen gondoljunk csak bele, a nagyjából ezer lakosú Bodrogkeresztúrra a zarándoklat napján több mint tízezer haszid zsidó érkezik, ami már csak logisztikai szempontból is mindenképp kihívások elé állítja a falut. Hozzátenném azt is, hogy a helyieknek egyáltalán nem, vagy csak rendkívül kis mértékben származik a zarándoklatokból hasznuk, ami szintén talán érthető módon feszültségre ad okot közöttük. Nekem személyesen főképp pozitív tapasztalataim vannak a zarándoklatokról, de úgy érzem mindkét fél részéről a kölcsönös tisztelet és elfogadás, egy jó vendég-házigazda viszony kialakításának irányába még lehetne és kéne is tenni lépéseket. Aggasztó látni például az ukrajnai Umánban kialakult helyzetet, ahova több tízezer zarándok érkezik minden évben, ami olyan feszültségeket generált, ami fizikai atrocitásokban és a helyi politikában is megjelent már – egy helyi politikus azzal kampányolt, hogy kitiltja a zarándokokat a városból. Jó lenne elébe menni annak, hogy nálunk esetleg ilyen kialakulhasson.

Viszont nem csak Bodrogkeresztúrról kell beszélni ezzel kapcsolatban, hanem sok másik településről is, hiszen a haszid zarándoklatok esetében egy országos jelenségről van szó, aminek minden adott helyen megvannak a saját problémái és kihívásai. Jelenleg a magyar társadalom még nem alakította ki, hogy miként viszonyuljon ehhez a jelenséghez, nem igazán kezelik a zarándoklatok kérdését, holott a nemzeti kultúra és kulturális örökség szempontjából rendkívüli értékről van szó. A Csodák vándorai kiállítás ezt a viszonyulást igyekszik megteremteni, amit a későbbiekben folytatni is kívánunk: egy alapítványt, a MAHAZA – Magyarországi Haszid Zarándoklatokért Alapítványt szeretnék létrehozni a haszid zarándoklatok ügyének ápolásáért a kiállítás végeztével, aminek az alapító ülésére mindenkit várunk, aki úgy érzi, tudna tenni az ügy érdekében.

Meghallgattam az interjúkat, melyek nagy részét a helybéliekkel készítette. A nyilatkozók legtöbbje nő, akik csupa pozitívumot mondanak a hajdani zsidóságról és a zarándokokról is. Gondolt esetleg arra, hogy az interjúszituáció, egyfajta megfelelési kényszer, befolyásolta a válaszaikat, és nem voltak őszinték Önnel?

Értem a felvetést, és bizonyos szempontból jogos is, ugyanakkor nekem az interjúk készítésekor és utólag visszahallgatva is végig az az érzésem volt, hogy őszinte megnyilvánulásokat hallok a helyiektől a zsidósággal és zarándokokkal kapcsolatban.

Az őseiknek otthont adó településekre visszatérő zsidók sem mindig pozitívan kommunikálnak a helybéliekkel. Korábban a Szombat című lap írt arról, hogy egy haszid úr nehezményezte, amikor ön lefényképezte őt egy helyi lakossal. Azt mondta, hogy nem akar egy fotón szerepelni egy gojjal, mert azok mind antiszemiták, és megölik a zsidókat. Több ilyen megnyilvánulással is találkozott?

Más ehhez hasonló esettel nem találkoztam, bár bizonyos helyeken a zarándoklatok szinte teljesen izolálva zajlanak a falutól vagy várostól, így alig van érintkezés a helyiek és a zarándokok között. De ahogy mondtam korábban is, szerintem mindkét fél részéről kéne tenni lépéseket a kölcsönös tisztelet és elfogadás, egymás megértése és a jó vendég-házigazda viszony kialakításának irányába.

Mikor született meg Önben a kiállítás gondolata?

A számomra első, bodrogkeresztúri zarándoklat után, ami rendkívül megérintett. Utána felfedeztem azt is, hogy még több ilyen zarándoklat is van itthon különböző falukban, vagyis egy országos jelenségről beszélünk. Úgy éreztem, rejtett kincsre, egy idáig feltáratlan területre és témára bukkantam ezzel, amit szerettem volna egy kiállítás formájában a nagyközönséggel is megismertetni.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kiállítás egyfajta hídácsolás két világ közé; amelyen keresztül megpróbálhatunk közlekedni a különböző hitek és kultúrák között. Megértésre és elfogadásra ösztönzi a látogatókat. Egyfajta misszió? Szerelem? Szenvedély?

Magyarként és keresztényként is fontosnak tartom azt, hogy megismerjük a zsidó kultúrát és tanuljunk belőle – mivel nyilvánvalóan kevés nem zsidó ember van, aki ezekben a témákban úgy elmélyedt, mint én, ezért igen, egyfajta missziónak tekintem a tapasztalataim megosztását másokkal, hiszen mindannyian tudunk belőle tanulni és gazdagodni.

Szeretném, ha a kiállítás tudna segíteni abban is, hogy a fogyasztói társadalomban tisztelet alakuljon ki ezek iránt az emberek iránt, akik ilyen nehéz és szabályokkal teli életmódot vállalnak magukra, és áldozatkész módon őrzik a hagyományaikat és szokásaikat. A magyarországi haszid zarándoklatok jelentősége abban is rejlik, hogy a zarándokok azáltal, hogy eljönnek ezekbe a magyar falukba imádkozni a világ másik végéről, egyben életben is tartják az adott helyek rendkívül gazdag zsidó örökségét, ami nélkülük teljesen feledésbe merülne. Ez, úgy gondolom, mindenképp rendkívül tiszteletreméltó cselekedet.

Az előzmények után beszéljünk most konkrétan a kiállításról. A zarándokfotók alatt különböző idézetek szerepelnek. József Attila, Weöres Sándor, Juhász Ferenc verseiből, a Biblia Ó- és Újszövetségéből, a Tízparancsolatból találhatunk szemelvényeket. Milyen koncepció alapján válogatta ki a szerzőket és az idézeteket?

Az alapvető cél az volt, hogy kapcsolódási pontok jöjjenek létre a néző számára a szövegen keresztül a számukra ismeretlen zarándoklatokról készült képekkel. A bibliai idézeteket talán nem kell magyarázni, hiszen a közös vallási gyökerek miatt adták magukat. Az Ószövetség két, keresztényi szempontból is legfontosabb eleme, a Teremtés története és az (újrafogalmazott) Tízparancsolat fut végig a képek alatt koncepcióként. A Teremtés azért, mert maga a zarándoklat is egy kész, mindent magába foglaló komplett világ, egy egyedi univerzum a teremtett világon belül. A vallásos ember a tettein, például egy zarándoklaton keresztül maga is folyamatosan keresi a kapcsolatot a Teremtővel, így része maga is a világ teremtésének minden nap, hiszen a világ teremtésének esetében is egy állandó folyamatról van szó. A Tízparancsolat azon túl, hogy a közös kultúra alapja, kihangsúlyozza azt az életmódot is, amit a haszidok folytatnak, hiszen az ő létezésük teljesen a vallási előírások és parancsolatok betartása körül forog.

A magyar költők versei sem véletlenül kerültek fel – akárcsak ők, úgy a zsidóság, a zsidó kultúra és a haszid zarándoklatok is a magyar kulturális örökség részei. A versek többnyire asszociációs módon, kisebb utalásokkal kapcsolódnak a képeken látott jelenetekhez, ami által közelebb hozzák a nézőt a haszidok teljesen ismeretlen világához. A nem titkolt cél a korábban említett hídépítés e két világ között, amihez érdemesnek láttam olyan elemeket felhasználni, amit jó eséllyel minden látogató ismer.

Gondolt arra, hogy az ortodox zsidók számára sértő lehet szépirodalmi szövegeket, illetve Jézus Krisztus és Szent Pál tanításait idézni? Miért nem azoknak a Zsoltároknak a szövegeit írta a képek alá, amelyeket a zarándokok a csodarabbik sírjánál imádkoznak? Lehet, hogy egy hithű haszid számára ez stílusosabb lett volna, mint mondjuk Jézus Krisztus, Szent Pál vagy József Attila.

A kiállítás nem az ortodox és haszid zsidóknak szól elsősorban, már csak azért sem, mert néhány családtól eltekintve nem élnek ilyen zsidó közösségek Magyarországon. A Csodák vándorait a nem zsidó közönségnek szántam, akik számára ezek a tanítások ismerősek lehetnek és segíthetnek nekik abban, hogy értelmezzék a képen látható, általuk alighanem nem ismert világot. A tárlatnak remélhetőleg külön értéke és érdekessége az, hogy egy ismeretlen zsidó jelenséget keresztény szempontból mutat be és nem mint egy zsidó belügyet, a zsidó-keresztény közös alapokra utalás és azok együttes használata tehát ebből adódóan is adekvát. Egyébiránt pedig Jézus és Szent Pál esetében is zsidó személyekről beszélünk, már csak ezért sem állnak olyan távol az idézetek a kiállítás témájától.

Igyekeztem nem megmaradni kizárólag a zsidó világ értelmezési kerete között, hanem az egész európai zsidó-keresztény kulturális örökséget felhasználni a kiállításhoz, aminek az Újszövetség tanításai is éppúgy részei, mint a magyar költők versei. A bibliai idézeteknél próbáltam a mindenki által legjobban ismert idézeteket felhasználni, a Zsoltárok könyvét, noha a haszidok valóban gyakran forgatják, a hétköznapi, nem vallásos látogató aligha ismeri behatóan. A Csodák vándorai kifejezetten edukációs céllal készült, amire számos budapesti iskolát elhívtam személyesen is, ezért is igyekeztem a középiskolások által is jól ismert szövegekre támaszkodni.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kit takar a titokzatos I. S. monogram. Néhány kép alatt az idézett szöveget ugyanis ez személy jegyzi. Elárulja? Miért nem írta ki a teljes nevét?

Az I. S. az édesapám, Illyés Sándor monogramja, aki a kiállítás tér-installációit is készítette. Ezeket a verseket még újdonsült apaként az én születésem idején írta, mint elmondta, az akkor érzett eufória hatására, és az ő kérésére lett kiírva csak a monogramja.

Az egész kiállításon mindössze két fotón szerepelnek nők. Az egyik kép alatt olvasható idézeten az áll, amikor az Úristen az Ő képére és hasonlatosságára embert teremt. Férfiúvá és asszonnyá teremti őket. A másik kép alatt pedig a következő parancsolat „Ne provokálj nemi vágyat önkényednek.” Nőként számomra kicsit ijesztő a judaizmus hímsovinizmusa. A kerítéssel elválasztott nők olyanok, mintha láthatatlanok volnának, mintha ott sem lennének. Önnek mi a véleménye erről?

A hímsovinizmus mint olyan egy modern, feminista fogalom, amit a felvilágosult modern ember használ olyan jelenségekre, amik nem felelnek meg az ő új sztenderdjeinek. Mivel a haszid zsidók világa nem része a mi modern, szekuláris világunknak, ezért ez a fogalom ilyen formában nem igazán alkalmazható rájuk. A haszid világ a hagyományok őrzésére, a tradíciók által meghatározott életmód megtartására és változatlanul továbbadására épül. Ennek megfelelően azok a változások, amik a modern társadalomban lezajlottak, illetve zajlanak, nem érintették ezt a közösséget. Az ilyen tradicionális közösségekben, mint amilyen a haszidoké is, a férfiaknak és a nőknek is megvan a saját meghatározott szerepük és előírásaik, amiknek eleget kell tenniük. Mindennek, így a férfi-női együttlétnek is szabott helye és ideje van. Amikor valaki zarándoklatra megy, akkor az az imádkozásról, spirituális elmélyedésről, a Teremtőhöz való közeledésről szól, amit nem erősítene a profán jellegű érintkezés a másik nemmel.

A nők láthatatlansága érdekes kérdés, hiszen a mi világunkban épp a tökéletes ellenkezőjét tapasztalhatjuk a nőkhöz, a női testhez való viszonynak – lehetetlen úgy kimenni az utcára is, hogy ne lássunk fehérneműs reklámokat mindenfelé, hogy mást ne mondjak. A haszid világban ilyen természetesen nincs, sőt ez kifejezetten tiltott, mivel a nők értékét nem elsősorban fizikai megjelenésükben, hanem olyan belső tulajdonságokban látják, mint például a jámborság, kedvesség, vallásosság és a szerénység. Ilyen szempontból kissé viccesen lehetne mondani, hogy a modern feministákkal állnak egy platformon, hiszen mindketten elvben ellenzik a nők tárgyiasítását. Én magam is úgy gondolom, hogy egy szebb világban élnénk, ha több hangsúlyt fektetnénk ezekre a belső értékekre.

Ennek kapcsán érdemes említeni talán azt is, hogy a judaizmusban a nőkre például kevesebb szabály és előírás vonatkozik, mint a férfiakra, mivel néhány kivétellel egyetlen időhöz kötött tevőleges parancsolatot sem kell betartaniuk. Ennek oka számos zsidó filozófus szerint az, hogy a nők magasabb szintjén állnak a szentségnek, mint a férfiak. A nők és férfiak elválasztása, amire a kérdésben is utal, általános gyakorlat az ortodox, vallásos zsidók között, főképp, amikor szakrális térről van szó. Ez nem azt jelenti, hogy a nők ne imádkozhatnának a sírnál, vagy ne vennének részt a zarándoklaton, mivel ugyan kisebb számban, de ők is látogatják a csodarabbikat. A sírnál általában külön terek vannak kialakítva a nők és férfiak számára, ahol imádkozhatnak.

A kiállításról a látogatók magukkal vihetnek egy csodatárgyat, illetve Kvitlit, kívánságcédulát írhatnak egy kívánságládikóba. Pontosan úgy, mint a zarándokok teszik a csodarabbik sírjánál. „Ha valaki üzenetet ír az Istenéhez, az üzenete már akkor célba ér, amikor leíródik.” Hogy érzi, milyen visszajelzéseket kapott Ön, célba ért a magyar társadalomban a kiállítása üzenetével?

Rengeteg szép és jó, néha már megható visszajelzést kaptam a kiállítással kapcsolatban, amit idáig több mint 500-an láttak már. Azt gondolom, hogy még kissé korai lenne megmondani, hogy tényleg célba ért-e az üzenet a társadalomban, viszont maga a kiállítás ténye és elkészülte is üzenetértékű lehet, amit sokan értékelnek is.

Az a tény, hogy valaki elkezd egy ennyire idegen, és valljuk be, igen kényes témával foglalkozni teljesen önállóan, majd kiállítást készít belőle, szintén teljesen függetlenül és mindenféle háttér nélkül, úgy, hogy főképp magántámogatásokból összekalapozza a szükséges anyagiakat, azt gondolom, hogy a szabad gondolkodás és cselekvés, az állampolgári és civil akarat egy inspiráló példája lehet mások számára is, ami remélem célba ér azoknál, akik látták a Csodák vándorait.

Gondolt esetleg arra, hogy Bodrogkeresztúrra esetleg más városokba is elutaztatja a kiállítást?

Jelenleg éppen azon dolgozom, hogy a kiállítás a jövőben utazókiállításként működjön, és elvigyem bemutatni olyan városokba is, mint Debrecen, Nyíregyháza, Eger és Miskolc. Ezek közelében zajlanak a zarándoklatok, így a helyiek személyes érintettségükből adódóan is jobban tudnak kapcsolódni a Csodák vándorai témájához. Ezen kívül még Budapesten is szeretném újabb helyeken kiállítani a képeket, valamint tervezek egy köztéri kiállítást a belvárosban is a témából.

A Csodák vándorai kiállítás ingyenesen látogatható Budapesten a Csányi5-ben március 13-ig.
A MAHAZA – Magyarországi Haszid Zarándoklatokért Alapítvány alakuló ülése március 13-án, pénteken 18.00-tól lesz a Csányi5-ben, ahová minden csatlakozni szándékozót szeretettel várnak a szervezők.
A kiállítás facebook-oldala.

A kiállításmegnyitó képei Marjai Judit munkái.
A plakát Borsi Judit grafikus munkája.
A haszid zarándokokat ábrázoló fotókat Illyés Bence készítette
.