dunszt.sk

kultmag

Meghalt Max von Sydow

90 éves korában hunyt el a svéd származású, kétszeres Oscar-jelölt színész, Max von Sydow. Színészi pályája már az iskolában elkezdődött, amikor barátaival amatőr színtársulatot alapított, később, 1948 és 51 között a stockholmi Királyi Drámaszínházban tanult együtt olyan színészekkel, mint Lars Ekborg, Margaretha Krook és Ingrid Thulin. 1955-ben ismerkedett meg Ingmar Bergmannal, miután Malmőbe költözött, akinek később számos filmjében szerepelt, mint például A hetedik pecsétA nap vége, vagy a Szűzforrás. Sok színpadi és filmes produkció részese volt Skandináviában, ellenállva a Hollywoodból érkező számos meghívásnak – később aztán mégis engedett az Amerikából jövő felkéréseknek, és elvállalta Jézus szerepét A világ legszebb története című filmben. Ezután családjával Los Angelesbe költözött.

Jelen volt az amerikai képernyőkön, de Svédországban is megőrizte jelenlétét – a 70es évek közepén pedig Rómába költözött, számos olasz filmben szerepelt és barátságot kötött az olasz filmszínész-legenda Marcello Mastroiannival is. Miután 1997-ben feleségül vette a francia filmrendezőt, Catherine Brelet-t, Párizsba költözött. Élete során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint George Stevens, David Lynch, Woody Allen, Steven Spielberg, Julian Schnabel és Martin Scorsese. Az utóbbi években visszavonultabb életet élt, de találkozhattak vele a nézők például a Trónok harca néhány részében, és szerepelt a Star Wars – Az ébredő erő című filmben is, 2015-ben.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket