Adam Sandler megőrült

Képzeljünk el egy párhuzamos univerzumot, amiben a New York-i Egyetemen (NYU) frissen diplomázott Adam Sandler nem a vígjátékok világát választja, hanem úgy dönt, drámai színész lesz belőle! Szükségünk lesz a fantáziánkra, hiszen Adam Sandler neve mára egyet jelent a bárgyú karakterekkel, akik sosem tudják, hogy mi folyik körülöttük. Az amerikai színész filmes repertoárját ugyan színesítik olyan klasszikusnak mondható romantikus vígjátékok, mint a 1998-as Nászok Ásza, vagy Az 50 első randi 2004-ből (mindkettőben filmes partnere Drew Barrymore), mégis az első komolyabb sikerét a kritikusok és pályatársai körében Paul Thomas Andersonnak köszönheti, aki a Kótyagos szerelem főszerepét egyenesen Sandlernek szánta. Ezt követően a számtalan felejthető vígjáték és rémes bukás (Jack és Jill) között felbukkan a Spangol- Magamat sem értem, az Üres város, illetve legutóbb Noah Baumbach filmje, a The Meyerowitz Stories. Hozzá kell tennünk, hogy ezekben a szerepeiben is leginkább a felnőtt gyerek karaktertípusát személyesíti meg, mégsem az infantilis figurát, hanem az őrlődő, magát sem értő felnőttét, akinek csak nehezebben megy a társadalomi normákba való beilleszkedés.

Talán Adam Sandler sem hiszi el magáról, hogy ha kicsit megerőlteti magát, tud jó (drámai) alakítást hozni.  Újabb bizonyíték erre a Safdie testvérek rendezése, a Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems), melyben egy zsidó ékszerüzért alakít, akinek lételeme a fogadás, a mindent vagy semmit játszma, és állandóan többet akar. New York utcáin, egyik zálogházból a másikba rohan, exkluzív darabok cserélnek gazdát; nem győzzük kapkodni a fejünket, olyan iramban történnek az események. A dinamikus elbeszélésmód, egymás szavába vágó dialógok, a szuper közelik, a gyors vágás, és az olykor disszonáns, aláfestő szintipop zene által a közel kétórás játékidő észrevétlenül elrepül. 

A cselekmény katalizátora a címbéli csiszolatlan gyémánt, az Etiópiában bányászott fekete opál, ami a galaxis színeit tárja fel, és bűvöletébe ejti azt, aki a kezében tartja. A film elején egy ilyenre tesz szert az adósságokba keveredett Howard Ratner (Adam Sandler), remélve, hogy ennek eladásából rendezheti tartozását, miközben saját zsebre is játszik. Howard egy ellenszenves figura: kapzsi, csaló, és öntelt. Egy antihőssel kellene azonosulnunk, vagy legalábbis törődnünk azzal, hogy miként alakul a sorsa. És itt lép elő Adam Sandler titkos, vagy éppen, hogy nagyon is szembetűnő kvalitása, a szerethetősége. Annak ellenére, hogy rossz döntést hoz rossz döntés után, megcsalja a feleségét, elhanyagolja a gyerekeit, erőszakos, meggondolatlan, valahogy mégis sikerül elérnie, hogy drukkoljunk neki. A film kétszer előveszi a sportfogadás nyújtotta adrenalin löketet, mivel nem tudjuk a meccs kimenetelét, belehelyezzük magunkat Howard szerepébe, mintha a mi pénzünk forogna kockán. Ugyanezt az intenzív nézői reakciót váltja ki az az árverés, amin a fekete opálért licitálnak, Howard fel akarja tornászni az összeget, ezért belemegy a licitbe. Persze, nem lenne film, ha egy ilyen típusú főszereplő helyesen cselekedne, önös érdekek vezérlik, és hajthatatlan. A bukás eleve elrendeltetett, a végjáték nagy győzelmét a kijózanító valóság váltja. A Safdie fivérek egy ügyesen komponált zűrzavarba rejtették morális üzenetüket; aki a bűnözők életmódját választja, kisstílű ügyleteket folytat, nem érdemel happy ending-et. Pont emiatt, a váratlan fordulat csak kivitelezésében az, hirtelen csap le, viszont onnantól fogva sejthető, hogy Howard először felbukkan a vásznon. 

Adam Sandler átlényegül Howard Ratnerré, de közben ott van a színész azon lénye, amit oly jól ismerünk, ezért nem tudjuk utálni, és még talán szánjuk is őt.  A rendezőpáros tudta ezt, ahogy Paul Thomas Anderson sok-sok évvel ezelőtt Sandlerben látta meg Berry Egan-t (Kótyagos szerelem), a Csiszolatlan gyémánt írásakor a Safdie testvérek szeme előtt szintén ő lebegett. Ironikus, ha a színész ügynökén múlik, ez sosem jött volna létre, és maradhatott volna a vígjátékok langyos tengerében. 

A Csiszolatlan gyémántot egyértelműen Sandler viszi el a vállán, viszont a mellékszereplőket is dicséret illeti. Izgalmas társaság verbuválódott össze! A feleség szerepében Idina Menzel, aki remekül testesíti meg a csalódott nőt, megvető tekintete elég ahhoz, hogy lássuk, mit érez a férje kihágásai kapcsán. Az amerikai él kosárlabdázó Kevin Garnett saját magát alakítja, és színészi játéka meglepően hiteles, ő szeretné megvenni a fekete opált. Garnett testőre, szárnysegédje a színész-rapper Lakeith Lee Stanfield ugyancsak magabiztosan mozog a Safdie testvérek kamerája előtt. Julia Fox játssza Howard szeretőjét, a dekoratív Juliát, róla először azt hinnénk, hogy csak a pénzért van vele, később azonban kiderül, hogy valami oknál fogva valóban szereti a férfit.

Benny és Josh Safdie kétségkívül az amerikai függetlenfilm feltörekvő reménységei. 2017-ben Robert Pattinsonból hívták elő a lecsúszott, ám ravasz bankrablót. A Jólét (Good Time) pszichedelikus képi világa nyomokban, különösen az epilógusban érhető tetten, viszont lüktető dinamikája és társadalmi kritikája teljes egészében visszaköszön a Csiszolatlan gyémántban. A markáns stílusjegyekkel bíró rendezőpáros feszített tempóban mutatja be Howard Ratner összeomlását, akinek mindene megvan, mégsem nyugszik, a függősége eluralkodik rajta, és már-már eufórikus állapotba kerül, ha fogadás közelébe kerülhet. Manhattan fullasztó miliője, a neonlámpákkal megvilágított üzletbelsők, irodák és homályos klubok teszik mindezt még valószerűbbé, ebben a közegben a bűnözői életforma minden szintje fellelhető, a kispályás gyémántkereskedőtől a nagy tétekben játszó gengszterekig.

A Csiszolatlan gyémánt a 2019-es filmtermés egyik legizgalmasabb darabja, ez elsősorban Adam Sandler érdeme, akitől ilyen alakítást korábban nem láthattunk, és csak remélhetjük, hogy az elmaradt, de várt Oscar-díj jelölés nem veszi el a kedvét, és ezentúl bátrabban választ szerepeket. Voltaképp ő maga a csiszolatlan gyémánt, csak megfelelő kezekbe kell, hogy kerüljön. Így történhetett az meg, hogy a 92. Oscar-díj jelöltek bejelentésénél a kritikusok zöme bizony hiányolta a színész nevét, valljuk meg, erre pár évvel ezelőtt senki se fogadott volna.

A film adatlapja a Mafabon