We use the best, we use the rest!

A Nemzetközi Alternatív Textil Symposion alkotásait feltérképezve könnyen eszünkbe juthat a 70-es évek underground kultúrájának egyik, a kidobott holmik újrahasznosítására buzdító emblematikus mondata: We use the best, we use the rest! (a.m. A legjobbat használjuk: a maradékot!). A 2017-ben Paczona Márta textilművész kezdeményezésére alakult alkotóműhely meghívott hazai és nemzetközi résztvevői 2019-ben a környezettudatos alkotói szemléletmód alkalmazására fókuszáltak. A tavalyi év munkáival már idáig is találkozhatott a közönség például Kaposváron a RIPPL Galériában, a Max City Design hetén, azonban lesz még lehetőség azok megtekintésére 2020 tavaszán is: Budapesten, a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség Andrássy úti székházának bemutatótermeiben.

Köztudott, hogy napjainkban a textilipar az egyik legpazarlóbb és legszennyezőbb ágazat: A környezetszennyező és több szempontból is kizsigerelő divatipar – az egyre népszerűbb fast fashion ruhák megjelenésével – naponta olyan hatalmas mennyiségű ruhaneműt állít elő, aminek az újrafeldolgozása szinte lehetetlen, ezért óriási mennyiségű textilhulladék keletkezik. Erre a problémára kerestek megoldási lehetőségeket a résztvevők, méghozzá egy Magyarországon még kevésbé elterjedt textiles technológia művészi aktualizálásával. De milyen út vezetett idáig? Kinek a nevéhez köthető, és mikorra datálható a hulladék első művészi felhasználása? Milyen szerepe van annak a kortárs művészetben?

A szemét felhasználása a huszadik század eleje óta jelen van az avantgárd művészeti gyakorlatban. Gondoljunk csak Marcel Duchamp ready made sorozatára, ami magában foglalhatott bármilyen, gyakran eldobott, tömeggyártott, olykor a művész által valamelyest módosított tárgyat, amelyet műalkotásként választottak ki és mutattak be. Duchamp a konceptuális művészet megalapítójaként, valamint a trash art és recycling art előfutáraként 1917-ben egy New York-i kiállításra egy dedikált piszoárt nyújtott be, Forrás címmel. Azóta újrahasznosítás és művészet kéz a kézben jár: A hulladékanyagok műalkotásokba történő integrálása számos alkotó vezérfonalává vált, így a szemét művészetben történő jelenléte mára – az objekttől az installációig terjedően – művészettörténészek és kultúrakritikusok által is – teljes mértékben elfogadott jelenség. Ez a tendencia az 1980-as évektől kezdődően egyre inkább felerősödött, manapság pedig a múzeumok és a galériák még inkább nyitottak az ilyen jellegű művészeti mozgalmak által képviselt innováció felé. A globális környezeti válság problémáit előtérbe helyező művészeti projektek számos égető probléma kontextusba helyezésre és számos figyelemre méltó aspektus felvillantására nyújtanak lehetőséget: Például egyszerre olvashatjuk ezeket a munkákat a társadalmi és politikai igazságosság mellett elköteleződött antikapitalista, fogyasztóellenes művészeti törekvések hordozóiként, és ökotudatos akciókként.

Az 1970-es évek végén Michael Thompson szociálantropológus a termelés és a fogyasztás vonatkozásában a művészet és a szemét kapcsolatát elemezte. Vizsgálódásaiban különbséget tett a „tartós tárgyak” (a múzeumokban fellelhető értékes tárgyak), a „hulladék” (a használaton kívüli, leselejtezett tárgyak) és a „tranziensek” (a forgalomban lévő tárgyak, amelyeket még nem soroltak be tartósként vagy hulladékként) között. A Thompson által meghatározott három kategória hasonlóságot mutat Stefanos Tsivopoulos History Zero című munkájával, ami Görögországot  képviselte a 2013-as Velencei Biennálén. A három epizódból álló film-installáció három egymástól nagyban eltérő életformát képviselő személy mindennapjaiba nyújt betekintést, történetük pedig a gyűjtögetés tevékenységében fonódik össze: Az első részben Athén utcáin találhatjuk magunkat és egy afrikai bevándorló mindennapjait követhetjük nyomon, ahogyan épp egy bevásárlókocsiba hulladékot gyűjtöget.

A középső epizódban egy művész alkotói folyamatába csöppenünk, aki inspirációért és témáért a városba utazott, így talált kiváló alapanyagra az első részből már jól ismert hulladékokkal teli bevásárlókosárban. A harmadik szereplő egy magányos, demenciában szenvedő, idős műgyűjtő, aki múzeumszerű lakásában azzal tölti az idejét, hogy pénzéből papírvirágokat hajtogat, majd később a szemétbe dobja azokat. A jelenet talán legfontosabb momentuma, amikor a műgyűjtő fiókjában egy kortárs képzőművészeti kiállítás meghívójára leszünk figyelmesek, aminek előlapján a guberált tárgyakkal teli bevásárlókosarat pillantjuk meg. A bevásárlókosár státusza a három epizód alatt radikális változáson ment keresztül: az elsőben még hulladékként jelent meg, a másodikban azonban tranzienssé vált, az utolsóban pedig tartós tárggyá, műalkotássá. A recycling art esszenciáját is nagyban feszegető installáció a pénz és a gyűjtés szerepének találó megfogalmazása mellett felhívja a figyelmet a szemét értékére, valamint a folyamatos hulladéktermelés vitatott állapotára a fogyasztás és a termelés területén.

De térjünk vissza az első példához! A recycling art szellemiségében a Nemzetközi Alternatív Textil Symposion alkotói a varrva hurkolt technológia különleges, nem szőtt eljárásának újraélesztésére és aktualizálására tettek kísérletet. Ökotudatos alkotói módszerükben a korábban ipari célra használt ARAX technika azon alkalmazását gondolták újra, amelyben a textilipari hulladékokat géppel darabokra tépték, bálázták majd színezték. Az így létrejövő újrahasznosított alapanyag egy kreatív folyamathoz társult, aminek következtében – az alkotói mozzanat előtérbe helyezésével, és a művészi szabadság kibontakozásával – valami egészen mássá válhatott: Egyedi kivitelezésű művészi falikárpitokká, melyek egytől-egyig a művészet és a technika példaértékű harmóniájáról tesznek tanúbizonyságot.

Ezek a festői textilek egyszerre mutatják fel a civilizációs valóságunkban történő alkotói tevékenység alkalmazását, valamint azt a művészi erőt, ami képessé válhat arra, hogy a tudatos formaalakítással erre a valóságra hatást gyakoroljon. Erősítve ezzel a művészet egyik fontos aspektusát, az élet különböző területeit érintve hozzájárulhat a zöld mozgalomhoz.

Az Alternatív Textil Symposion a jövőben is innovatív alkotói módszereket keres ahhoz, hogy kifejezze a környezettel és a fenntartható energiával kapcsolatos – mindnyájunkat nagyban érintő – aggodalmait.

A kortárs művészet többek között a recycling art mozgalmán keresztül képes kapcsolódni ehhez a problémához. Akár (környezet)politikai indíttatásúak, akár Duchamp nyomában járnak ezek a törekvések, a Nemzetközi Alternatív Textil Symposion alkotói egytől-egyig valóban eredetiek tevékenységükben, hiszen művészetük által arra ösztönzik a befogadót, hogy egyrészt megkérdőjelezzék a műalkotás státuszát – mit is jelent az a 21. században? –, másrészt pedig a hagyományos művészi alapanyagok fenntarthatóságát és alkalmasságát.

Nemzetközi Alternatív Textil Symposion alkotói: Antal Tizedes Aliz, Bíró Anna, Burián Norbert, Huszár Katalin, Keszerice Tünde, Lőrincz V. Gabi, Meganne Farci, Mihály Marietta, Módra Bettina, Monique Francois, Paczona Márta, Pál Judit, Péter Ágnes, Ritt Réka Laklia Rumi Kobayashi, R. Török Mária, Sebők Alexandra, Szabó Anikó, Szilágyi Erzsébet, Szűcs Blanka, Tamás Klára

Fotók: Paczona Márta