dunszt.sk

kultmag

André Ferenc: „és senki, de senki ne nyalogasson tobzoskákat”

Bár nehéz bármire is teljes bizonyossággal támaszkodni ebben az időszakban, de a tavasz eljövetelével a kultúra is újult lendületet vesz – közelednek könyvmegjelenések, bizsergés a levegőben. Ennek örömére a magyar irodalom jeles képviselőit kérdeztük múltbéli és jövőbéli olvasmányélményeikről, irodalmi életről, otthon töltött időről. André Ferenc válaszait olvashatják.

Melyik volt a legjobb könyv, amit a közelmúltban olvastál?

Nem vagyok jó a legjobbazásban, nagyon hangulatfüggő, hogy mikor mi tetszik. De szerettem nagyon Serestély Zalán közös hűlés, Sánta Miriám hétfőn meghalsz, Czirok Szabó István kötetét, Gráf Dóra környezetismeret köteteit. Prózából pedig Nora Iuga román költő regényét, a Sexagenara și tânărul című könyvét, amiben egy idősödő írónő lát vendégül egy fiatalabb férfit, és mesél neki az irodalmi életről, a szabadságról és a szerelemről a szocializmusban. Egyik legfelszabadítóbb olvasmányélményem volt, szeretném is lefordítani magyarra. De Borcsa Imola Magnebéhat kötetén is jól szórakoztam. Meg sokat lapozom az Orbán Ottó összest, Seamus Heaney magyar fordításait, valamint Hervay, Kassák és Térey líráját.

Milyen könyv megjelenését várod leginkább a közeljövőben?

Tudom, hogy Pion István és Borda Réka is prózákon dolgoznak, azokat nagyon várom, meg Biró Krisztián, Gál Hunor és Kállay Eszter köteteit is szívesen olvasnám. Valamint jelenleg Horváth Benjivel dolgozunk egy erdélyi metamodern líraantológián, még nem tudom azt sem, milyen lesz pontosan, de folyamatosan piszkál már a türelmetlenség. Bordás Máté kötete pedig már megjelent, de még nem volt alkalmam olvasni, ezt is tervezem pótolni.  

Az irodalmi eseményeknek általánosan nagyon változó a sikere, egy-egy formátum talán néha avíttnak is hat. Melyik általad meglátogatott irodalmi esemény volt az elmúlt időszak legjobbja, és mi az az esemény, ha az elképzelésnek csak a fantázia szab határt, amely a legjobban érdekelne?

Nem biztos, hogy a formátum avittas, de amikor meghallom a „miért írsz”, „milyen volt a munka a szerkesztővel”, a „ki a kedvenc szerződ” és egyéb megúszós kérdéseket, akkor mindig szekundér szégyenérzetet érzek: ott egy vagány szerző, akivel lehetne beszélgetni egy valamilyet, és akkor egy felkészületlen moderátor jön és lecsapja olyan kérdésekkel, ami egy kezdő újságírónak sem válna becsületére. Ez olyan bűn, mint a szerelem-kegyelem rímpárt versben helyzetbe hozni. Viszont szerencsére azért akad bőven elég izgalmas irodalmi est és jó kérdező is, szóval nem aggódom én a műfaj miatt.

A legutóbb a Hervay Klubon két fiatal kritikus volt a meghívott: Codău Annamária és Kész Orsolya, akikkel Szabó Ivett és Kovács Péter Zoltán beszélgetett. És pont olyan volt, amilyennek lennie kellett: a jól felvetett kérdésekre a meghívottak a kritikusok tájékozottságával és reflektált figyelmével válaszoltak, miközben nem féltek személyesek lenni. Én nagyon szerettem, remélem, lesz még alkalmam sok hasonló estre.

A fantázia-esttel bajom van, mert ha valamit elképzelek, hogy nagyon kéne, akkor azt általában igyekszem megtalálni a módját annak, hogy megvalósuljon. De ha már fantáziálunk, azt megnézném, ahogy Csehy Zoltán és Szálinger Balázs megadott témára négykezi hexametereket rögtönöznek.

Milyen időtöltést ajánlasz az elkövetkező otthon töltendő napokra?

Az emberiség nagy része elég ügyes ahhoz, hogy lekösse magát otthon, ha van elég könyve, hangszere vagy internethozzáférése. Én csak a kiadókat meg a folyóiratokat féltem a tömérdek kérirattól, ami elárasztja őket most, hogy végre nincs kifogás: otthon kell ülni és dolgozni. Én egyelőre imádom, hogy végre lelkifurdalás nélkül tudok itthon ülni és foglalkozni mindennel, amivel el vagyok maradva. Napi 10-12 órákat dolgozom és azt érzem, hogy kevés, még többet akarok, mert ennek semmi haladatja. Persze, aztán kiderül a végén. Szóval annyit tudok ajánlani, hogy mindenki üljön tényleg otthon, mosson rendszeresen kezet és fogat (mondjuk ezt máskor is teheti), és senki, de senki ne nyalogasson tobzoskákat, értem?