dunszt.sk

kultmag

Keresztesháború

A teljes fényében tündöklő Napot zászlaján viselő kétmilliós Észak-Macedónia filmiparának méreteit talán ezekkel a számokkal lehet érzékeltetni: az első macedón filmként nyilvántartott 1952-es Frosinától 1992-ig mintegy negyven nagyjátékfilm készült el, majd az önállósodástól máig eltelt szűk harminc évben ez a szám száz fölött van – az elmúlt néhány évben hattól nyolcig mozog az elkészült egészestés filmek száma. A Filmalap 2006-os létrehozásától kezdve új időszámításról beszélhetünk a kortárs macedón film történetében, amely tehát új nemzeti alapokon, az ország önállósodásának időszakában kezdődött. A Filmalap működése nem mentes a vitáktól – ahogy hatalmas összetűzések vannak a médiatörvény 2013 tavaszán megszületett tervezete körül is; de ez egy másik történet –, az azonban kétségtelen, hogy a filmipar működése kiszámíthatóbbá vált. A bevételeit a forgalmazóktól, a filmkölcsönzőktől, a jegyárakból származó részesedésből, a játéktermek és a rádiócsatornák bevételeinek egy részéből nyerő intézmény költségvetését úgynevezett éves tervekben határozzák meg. A Filmalap feladatait 2014-től a Filmügynökség vette át, ez az intézmény foglalkozik a támogatások közvetítésével, a nemzeti film külföldi megjelenítésével és egyebekkel. Úgy tűnik, a film fontos ennek az országnak, amelynek még az elnevezése is évekig bizonytalan volt, és amelynek létjogosultságát időről időre legalább három irányból vitatják a macedón nyelv és nemzet önállóságával együtt.

A macedón film legismertebb alkotója Milcso Mancsevszki,az 1994-es Eső előtt az értékelések szerint „minden idők legjobb macedón filmje”. Mancsevszki dolgozott szerte a világban, figyelemre méltó munkája a 2011-es Anyák, legújabb, hatodik filmje, A fűzfa (2019) nagy sikert aratott hazájában. Érdemes felidézni néhány további figyelemreméltó alkotást: Ivo Trajkov Nagy víz (2004) című filmje inkább szakmai elismerést kapott, míg Darko Mitrevszki Balkán-kánját (2005) mintegy félmillióan látták Macedóniában. A road movie másik változatát képviseli a 2011-ben készült A punk örök (rendezője Vladimir Blazsevszki). A macedón film egyik legnagyobb vállalkozása Vlado Cvetanovszki Titkos könyve (2006). Az 1973-as születésű Igor Ivanov Izi 2007-es Tótágasa tartalmaz magyar utalást – érdemes lenne az új macedón filmet abból a szempontból is újranézni, hogy a történetek milyen gazdag regionális összefüggésben mozognak. A Filmügynökség 2016-os listájában szerepel például a magyar kapcsolatokkal gazdagon megáldott Rajko Grlić A Horvát Köztársaság Alkotmánya című munkája, ami a sokszálú exjugoszláv együttműködést jelzi.

A művészfilmes törekvések egyik iskoláját a szélesebbre nyitott társadalom- és korrajz jellemzi, a szereplők ábrázolásához tehát a realisztikusabb módon megjelenített, a legtöbb esetben valós helyszínekkel hitelesített mai Macedónia adja a hátteret. Teona Strugar Mitevska nálunk is játszott Afrodita álma című 2008-as filmje ennek az irányzatnak a legismertebb darabja – a film eredeti címében egyébként egy macedón iparváros neve szerepel. Az Afrodita álma a rendezőnő Hogyan öltem meg a papot (2004) című filmjének hangütését és problémaérzékenységét folytatja Az Afrodita álmát itt azért indokolt kiemelni, mert az ezernyi társadalmi problémát – munkanélküliség, alkoholizmus, családon belüli erőszak, alacsony átlagéletkor, a mindezekkel összefüggő rossz életminőség – megrázó egyéni sorsokban mutatja be. Ugyancsak női életutak állnak a rendezőnő 2012-es, A haját fésülő asszony című filmjében (a film főszereplője Victoria Abril, operatőre Erdély Mátyás).

A továbbiakban Teona Strugar Mitevska legújabb filmjéről beszélünk, ez az Isten létezik, és Petrunijának hívják. A kultúrák közötti közlekedés jellegzetességeire világít rá, hogy a cirill betűk átírására ugyan megvannak a magyar szabályok, de a rendezőnő neve, ahogy sok más név és kifejezés is, az angol átíráson keresztül gyökeresedett meg – a továbbiakban viszont előfordul majd, hogy a kevésbé ismert neveket közvetlenül írjuk át a macedónból. A film nagyon sok elismerést kapott, ezek felsorolásától most eltekintünk, egy kivételével, mert abban valamiféle magyar részesedés is van: ez az Európai Parlament Lux filmdíja – az Isten létezik… bemutatóját egyébként hatalmas érdeklődés övezte nálunk.

A film rendkívüli erejét az adja, hogy egy érdekes, de egy kisváros körein alig túlnyúló jelentőségű eseménybe képes belelátni a mai Macedónia, a mai Balkán és a kortárs Délkelet-Európa sok-sok gondját. Egy férfiasnak nevezett játékos küzdelemről van szó: az év egy bizonyos napján a település pópája egy virágkoszorúval átkötött fakeresztet dob a folyóba, hogy ezt a keresztet a helyi ifjak kimentsék a vízből, a legügyesebb fiatalember ezzel egy évnyi dicsőséget szerez magának. A filmben aztán úgy alakul, hogy egy lány (Petrunija szerepében Zorica Nuseva) beleavatkozik a férfiak dolgába, azaz ő bizonyul a legügyesebbnek a vízibirkózásban. A film dramaturgiáját ennek a lánynak az ábrázolása élteti. A mindenféle szakadékokkal és gyűlöletekkel szabdalt társadalom legszélén él valaki, aki mintha magába gyűjtené a gyengék tulajdonságait: képzettsége ugyan van, de bölcsészdiplomájával semmire nem megy, a munkaerőpiacon nagy hátránnyal indul előnytelen külseje miatt („az a gond, hogy még megdugni sincs kedvem” – ezt kell meghallania egy személyzetistől), társa természetesen nincsen, a lakótársaiul megmaradt szülei az értelmiségi lét utolsó emlékeit morzsolgatják.

A helyzet az, hogy a körkörösen vesztes Petrunijával szemben felsorakozók sem tudnak felmutatni semmit ebben a válságokkal sújtott történetben – itt a vesztesek között folyik a küzdelem, azért, hogy ki-ki találjon egy nálánál gyengébbet, akit kedvére utálhat.

A nagy filmek következő jellemzője az, hogy az alkotók képesek kialakítani egy olyan nyelvet, amely ugyan egyszeri, és ilyenként keresett, azaz stilisztikai műveletek eredménye, de minden elemében szolgálni képes a film egészét. Teona Strugar Mitevska és munkatársai egy olyan eszközt dolgoztak ki, amely tulajdonképpen a jelenetezés egyik legrégebbi alapelemét forgatja ki és gondolja át, ez pedig a beállítás-ellenbeállítás begyakorolt rendje. Az Isten létezik… a párbeszédek vagy a többszereplős jelenetek színre vitele során egészen egyszerűen kihagyja az ellenbeállítások nagyrészét, azaz például Petrunija egy-egy odanézésére nem vág visszanézést, a kétirányú kameramozgások közül csak az elsőt tartja meg. Ezzel a végső soron egyoldalú formanyelvi leleménnyel a film kettős hatást ér el. Egyrészt azzal, hogy a lány mondatainak vagy egyszerűen a jelenlétének nincsen vizuális visszhangja, a film a főszereplő látásmódját, viselkedését teremti újjá, azt a süket magányt, ami körülveszi: a lány folyton maga elé bámul, nem akar vagy nem mer a körülötte levők szemébe, de még csak rájuk sem nézni, így válik láthatóvá lélektani helyzete – a szemkontaktusok hiánya emberi bezártságot jelez. A vetítés során különleges dolog történik, én legalábbis ezt éreztem: ez a bumfordi, ellenszenves lány fokozatosan megszépül, sután képviselt igazsága elkezdi valamiféle fénybe vonni az alakját.

A Petruniját övező szemszögek hiányának van egy másik eredménye is: a film ezeknek a pillantásoknak, válaszoknak, arckifejezéseknek, reakcióknak a kihagyásával kíméli meg a főhősét a rá irányuló elképesztő indulatoktól – ha a rendőr, a pópa vagy a jeles férfisereg egyik tagja ordít vele, akkor az ő arcát nem látjuk, ha pedig a lány akarna nagy nehezen kibökni valamit, annak a beszélgetőtársak oldalán nincs visszajelzése. Nincs ez természetesen minden jelenetben így, de ha a beállításokban mégis megjelenik a snitt-ansnitt, az annál hatásosabb (egyszerre szánalmas és félelmetes például, ahogy az egyik tetovált nagyfiú vicsorog rá a rendőrség üvegajtaján keresztül).

A film tulajdonképpen egy mikrotársadalom vázlatos alakjaiban mutatja meg a mai macedón állapotokat: a helyi hatalom és a helyi rendőrség összefonódását, az egyházfiak kenetteljes lapítását, ezt az egész macsó-vircsaftot, amely a fehérbüszkeségre meg a heteródühre épül. Ebből a televényből talán egy vonal mutat kifelé, az újságírónő figurája (Szlavica szerepében Labina Mitevszka). Egy fő- de legalábbis nagyvárosbeli nőt látunk, aki elvileg a munkájának élhet, elvileg bátran nézhet férfiurainak és parancsolóinak a szemébe – de hát igazság szerint őt is érintik a családon belüli másodrendűség hagyományosnak mondott szokásai.

Feszengve és alig visszatartható nevetésekkel nézi mindezt az ember, de hát magunkon röhögünk – Észak- és Dél-Macedónia itt van a kertek alatt.

A film adatlapja a Mafabon.