Akik közösen álmodnak

Két gyerek, akik a napsugarakba kapaszkodnak, akik fényt tudnak költeni, akik egymáshoz mérve folyton ugyanakkorák, akik közösen álmodnak, akikben túlcsordul a szerethetnék, akik néha annyira összegabalyodnak, hogy már-már egymásból tevődnek össze. Olyanok, mint egy összetett szó két egymáshoz tapadó, ám külön-külön is, önálló jelentéssel is működő részei. Ők az ikertestvérek, Ajna és Koni, Pénzes Tímea verskötetének főszereplői, a kötet sajátos világlátásának meghatározói.

Számos költőt segített már a gyermek szeme ahhoz, hogy megpróbálja úgy nézni a világot, mintha először látná; a gyermek beszédmódja ahhoz, hogy a nyelv ősi, zenei rétegeihez visszataláljon; a gyermek gondolkodása ahhoz, hogy leleplezze a megszokott, már észre sem vett anomáliákat. Itt azonban nemcsak erről, hanem az ikrek tükörvilágáról is szó van, s rajtuk keresztül a világ két, egymás nélkül nehezen elképzelhető, egymást kiegészítő feminin és maszkulin térfeléről.

A két gyerek „burkában két mogyoró” (88.), s az összetartó burok az anya, aki számára a szülés, a gyereknevelés létélménnyé, egzisztenciális felismeréssé válik, aki számára boldogságterápiát jelentenek a gyerekek, akit az anyaság megváltoztat, akit jóvá simogat a „szereteteső” (93.). Egy anya, akinek hétköznapjait az anyaság élménye olyannyira átragyogja, hogy nemcsak a közös programokat, a közös játékot szereti, hanem imád takarítani is a gyerekek után, összeszedni a maradékot, kiüríteni a játékokkal teledobált, használt kádvizet.

Pénzes Tímea anyaképe nem olyan misztikus, mint Beney Zsuzsáé, nem olyan gyötrődő-önelemző, mint Takács Zsuzsáé, nem olyan önironikus, mint Erdős Virágé. A leginkább talán Szabó T. Anna szorongásoktól sem mentes, de a családi fészekmeleget szeretetpuha boldogsággal kibélelő anyafigurája merülhet fel párhuzamként, az Ikeranyaversek azonban zeneiség, formai erudíció tekintetében elmaradnak pl. az Elhagy versei mögött.  

Pénzes Tímeánál a gyerekek születésével új időszámítás kezdődik, eltörlődnek, felülíródnak a korábbi traumák, onnantól az idő mérésének (és a kötet megszerkesztésének) módja is a gyerekek növekedéséhez igazodik. Az első nyolc versciklus címe életkori meghatározást tartalmaz (Hetesversek, Hónaposversek, Egyév-versek, Kétév-versek, Háromév-versek, Háromésfélév-versek, Négyév-versek, Négyésfélév-versek), a további cikluscímek a műfaj (Gyermekmerengő), a téma (Álmodásversek) vagy a narráció (Anyamonológok) felől határozzák meg bennük foglaltakat. Persze valamennyi cikluscím értelmezhető műfajmegjelölő terminusként is, s így akár külön műfajként is felfoghatók az egy-egy gyermeki életkorhoz kötődő nyelvezetű és gondolatvilágú megszólalások.

Különösen érdekesek az „álmodásversek”. Ezekben nemcsak a képzelet és a valóság határai bizonytalanodnak el, hanem a gyerekek álmai is összekeverednek, az egyik gyerek átveszi a másikét. Az eltökélt álom című részben Koni elmeséli, hogy álmában Ajnával játszott, mire Ajna kijelenti, hogy „én is azt szeretnék álmomban” (82.). A narrátor hozzáteszi, hogy nem tudni, magával szeretne-e játszani ő is álmában, vagy inkább belépne-e Ajnaként Koni álmába. A mit álmodtam? című versben a gyerek az anyától kérdi, emlékszik-e arra, kivel játszott álmában. Fel sem merül tehát benne, hogy anyja az álom ösvényeire egyedül engedhette el őt, biztos benne, hogy ott is rajta volt a szeme. Mivel az éber létben csak közös élményeik vannak, magától értetődően válnak közössé az álomban megéltek is.

A kötetben leírt helyzetek, felvillantott jelenetek nagyon természetesek és maiak: evés, öltözködés, cumizás, a csúszdán szerzett horzsolások, a betűtészták kikanalazása a levesből, a hangyák felcsipegetése a padlóról és megkóstolása. A csecsemők mocorognak, a fénysugarak után kapkodnak a cumisüveg helyett, a lakásban csúszó-mászó apróságok agyonölelgetik egymást, tökéletesen megértik egymás gügyögését. Néha konfliktusok is vannak köztük, Koni fogaival harapáskarkötőt rajzol Ajna karjára. Egy hosszúvers a budapesti játszótereket sorjázza, metaforikus jellemzésekkel (a Károlyi-kert pl. „kihívó, ápolt, pajzán madam”, 24.). Ennek ellentéte a Pettyesek című hosszúvers, mely a bárányhimlős napok feszültségét írja le, abból a gyermeki ötletből kiindulva, hogy a viszkető pöttyökkel borított gyerekek pettyes katicáknak hiszik maguknak. A vers egyszerre szól a négy fal közé zárt vagy a mama kertjébe száműzött, a többiektől elrekesztett kétévesek szemszögéből és a helyzetet szinte „paradicsomi”-vá varázsoló, gondoskodó anyukáéból. Az összetartozás erejét csak növelik az egymástól rövidebb időre elszakító események (az El és vissza című versben pl. az anya repülőre száll, hogy „más országok költőivel” találkozzon). Az elszakadás nehézségeit tematizálják a Csak ölelnélek vagy Az oviablakban című versek is.

A hétköznapi témákhoz kapcsolt nyelvben is megvannak ezek a mai rétegek, de időben sokkal távolabbi nyelvi elemekkel keveredve. A szerző versreminiszcenciákkal is dolgozik, egyfajta retro hangulatot hozva létre, megidézve a saját gyerekkorának meghatározó versélményeit. A Konikám, Ajnám című versnél ezt a technikát egy, az intertextusra utaló alcím is megerősíti (Weöres-szőnyegrojt). Másutt rejtettebbek a gyermekkori mondókák, versikék töredékei vagy rímemlékei, pl. az Egymás partjai című versben („kúszva és csörtetve / karunkon röptetve, / nyakunkba csüccsentve”, 97.), ahol Mándy Stefánia versét idézik („Kis Magda / feldobja / röptetve, / szöktetve, / az apja / elfogja, / pörgetve, / görgetve”). Előbukkannak a tematikának megfelelően átformálódva az iskolai memoriterek foszlányai is, pl. a Fává lenni című versben („Törzsemből nőttek ki, mint két ág”, 12.) Radnóti klasszikus sorai („Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága”).

Ezek a versemlékek vagy a stilizált, a hétköznapi regisztertől eltérő elemek a formaválasztás szempontjából lényegesek ugyan, de általában nem uralkodnak el az egész versen, inkább csak itt-ott fűszerezik a többnyire változó szótagszámú, szabadon rímelő vagy asszonáncokat használó verseket. Néha sikerül belesimulniuk a verstestbe, máskor inkább kiütköznek belőle, mint egy-egy, a gyerekek bőrén megjelenő himlőfolt (pl. „egész nap futkos, csigát keres és eteti a kecskét, / titkon megcsókolja a másfél éves szomszéd menyecskét”, 40.).

A kötet középpontjában az anya‒gyerek viszony áll, az apa alakja az anyáéhoz képest elhalványul, csak itt-ott bukkan fel mintegy kiegészítőként (pl. Ezt csak a kicsik tudják, Az oviablakban), s az apa csak egyetlen versnek lesz a központi szereplője (Apa az égen). Többnyire inkább olyan érzésünk van, mintha a családtörténet mitikus mélyrétegeibe kerülnénk vissza, a nagy anyaistennő, a matriarchátus korába. Az anyaméh a földanyához hasonlóan ölel magába, lankás fövenyek, „szél és sirályok nélküli” víz van benne, s a „születésben levő hullámok, / tengernyi erők” mozgatják (87.). Az ősanya testrészei megsokasodnak, lábak, kezek, vagy inkább ágak, kacsok nyúlnak ki belőle, terebélyesedik, ágasodik-bogasodik, fává nő, s miután leválnak róla gyümölcsei, azután sem szakad el tőlük teljesen.

Pénzes Tímea: Ikeranyaversek. Csíki Csaba rajzaival. Kalligram, Dunaszerdahely‒Pozsony, 2019