Delfin

Azért látok fehérnek mindent, mivel kórházban ébredek, mondják. Pápká is, Lizetta is fehér. Orvos áll a fejemnél, a fölöttem lévő gépeket nézi, miközben a csuklómat fogja. Azt mondja, nem nekem, hanem pápkának, hogy nem lesz semmi további gond. Nincs semmi szervi problémám. A víz, ami bennem volt, kijött. Jobb, hogy altattak, nem tudni, az ilyen eseménytől ki s mennyire rázkódik meg. Túl vagyok minden vizsgálaton, rutin mindegyik, ha holnap a neurológiai ellenőrzésen átesem, szedhetik a cókmókomat és vihetnek. A szemem ugyan bevérzett, a horzsolások fájdalmasak, nem szabad köhinteni, a hirtelen mellkasmozgás fájdalmat válthat ki, s máskor ne engedjenek hosszú időre búvárkodni.

A delfineken kívül, amikor fölébredek, nem emlékszem semmire. Azt sem tudom, hogy hol lakom, de hogy nem otthon, az bizonyos. Aztán megjelenik a hotel képe, a hotel szobája, a Fekete-tenger, Aranyhomok, Várna, Bulgária. Jó ez így, majd feltisztul a tudat, sürgölődik körülöttem az ápolónő. Mutatja és elmondja, tagoltan, hol találom a csengőt. Ha szükségem lenne bármire, hívjam.

Pápká állítja, delfineken lovagoltam. Na jó, nem lovagoltam, de két delfin tart a víz felszíne fölé. Szorosan egymáshoz tapadtak, s a hátuk közötti mélyedésben fekve hoznak a sekély vízbe, majdnem a partig, s aztán, hogy a rémült és sikoltozó strandolók megragadnak, s a végtagjaimnál fogva emelnek le róluk, azaz kiemelnek közülük, alábuknak s elhúznak. Kifejlett, azaz felnőtt palackorrú delfinek a megmentőim, úgy sejti. Elő-előfordul egy delfincsapat, amely az Aranyhomok közelében él, napközben a turistákkal megrakott hajók közelében ugrálnak, szórakoztatóak, késő délután verődnek össze, együtt halásznak. Azt mondják, élnek köztük a haditengerészettől ellógott, idomított állatok. Olykor megjelennek a fürdőzők között, de miután megmutatják magukat, nem maradnak emberközelben. Simogattatják magukat és füttyögnek.

Két delfin tehát a megmentőm. Akkor azt mondom:

– Volt egy búvár.

Lizetta pápká karjába kapaszkodik, majd leejti magát. Az ágyam melletti székre folyik

– Mit beszélsz?

– Láttam. Egy búvárt. Palack volt a hátán.

– Lehet. Erre sokan merülnek.

– Megragadta a lábamat és a mélybe húzott.

– Képzelődsz, fiam!

– Pápká! – kiáltok fel. – Erősen fogott, két kézzel! A bokámnál.

Aztán elalszom, és tudom, hogy alszom. A víz alatt éber vagyok, egészen addig, amíg bennem nem reked a levegő és elájulok. És akkor álmodom. Azért, hogy pápká és Lizetta együtt maradhasson, nosztalgiázni, ahogyan Lizetta kéri, leindulok a partra, a szálloda portája mellett magamhoz veszek négy színes nyomású füzetet a vendégeket hasznos dolgokkal ellátó infromációs teremben, az egyik Az Aranyhomok lepkéi, a másik Az Aranyhomok madarai, a harmadik Fák és cserjék az Aranyhomokon, a negyedik A sekély tenger élővilága. Hosszan gyalogolok északnak, nincs messze az üdülőtelep vége, ahol a függőleges part a vízbe szakad. A teteje erdős, ahogyan sejtem.

Ülök a kövön, lábam alatt morajlik és csapkod a víz, se nem annyira gazdag, se nem annyira dús a növénysáv, amennyire remélem. Széles, piramis alakú szír borókák, Juniperus drupacea Labill. egyedek között elterpedt, szélfútta tengeri borókák, Juniperus macrocarpa S. és Sn. bokrai nőnek. A legtöbb azonban a Berberis vulgaris L., a közönséges borbolya, amelyek nem bokrok, hanem ványadt vesszők, pirosra sötétedett, tépett levelekkel a szúrós gallyakon. Szőlőszerű, pici fürtökben lóg rajtuk a semmire sem jó, csupa mag termés. Vadszeder, Rubus thyrsiodes Wimm. indázik, telve terméssel, bogarak és lepkék járnak édes-savanyú gyümölcsére. A bozótost, amely mögött a sztráda kanyarog, sűrűn nőtt macedón vadpisztácia, Pistacia mutica Fisch. Mey. képezi, ami a mifelénk előforduló masztixfa rokona. A szüntelen meleg szélben lepkéket alig lehet találni. Az Aranyhomok lepkéi szerint itt valóban kevés pikkelyesszárnyú lény fordul elő, nem kedvez számukra a szárnytördelő szél. Az éjjeli lepkék, ha tenyésznek is, napközben elbújnak. A nappaliak közül egyetlen kockás hím busalepke, Carterocephalus palaemon Pall. és a szárnyhegyein fekete kockás mintázatú rezedalepkék – Pontia daplidice L. – fordulnak elő, ez utóbbi csoportosan. A hegyoldal omlásán aláereszkedve felbukkan a hernyók kedvelte káposztafélékhez kötődő közönséges tarkaaraszoló, a Xanthorhoe fluctuate L. is. A sziklarésekben és magányos köveken sirályok tömege fordul meg. Kárminpiros lábú, élénk és kellemetlen hangú dankasirály, Larus ridibundus L.-rajt verek fel, erre rejtőzik valahol a fészkelőhelyük. Csupa halszagú sirályszar a sziklaoldal, nem jó rálépni, megcsúszik rajta a szandálom talpa. Akad néhány, a dankasirálynál zömökebb, fekete fejű szerecsensirály, Larus melanocuphalus L. A meredek fal üregeiben költ a telepben élő, rekedt hangon korgó Phalacrocorax aristotelis L., azaz az üstökös kárókatona.

Nem sietős a dolgom, késő délután ereszkedem le az oromról a tengerhez, mást sem csinálok addig, mint nézem az élőlényeket és lapozom a könyveket. Fentről most sötétkék és alig borzolódó a víz. A lehasadt sziklák között forr a tenger, az üdülőtelep felé azonban csendesebb, hát visszaindulok. Gyalogolok a vízben, míg nem jelennek meg a parton a visszahúzódó hullámok nyomán kisodort kagylók. A kagylóbűz miatt, gondolom, nem járnak erre a fürdőzők. Fekete kagyló (Mytulis edulis), szívkagyló (Cardium edule), fúrókagyló, néhány szétrepedt osztriga, fülkagyló, csészecsiga háza és szépiacsontok között turkálok. Remeterákok és parti tarisznyarákok (Carcinus maenas) zsákmányolnak a kagylódögökből, s egymás elől menekülnek. A sekélyesben méteres, sötétzöld tengerifű, pávafarokmoszat, nyálkás tengeri saláta, vörösmoszat. Az ilyen helyeken tűhalak és csikóhalak (Hippocampus histrix Kaup) élnek. Sekély vizű a part, derékig begázolok a tengerbe, nyakig alámerülök, hogy lemossam magamról az izzadtsággal elkevert vörös port és a szél rám hordta aprószemű homokot. Félgömbforma, ringó moszattelep fölött úszom, amikor érzem, a hátamra tapad valami. Odanyúlok, nem az, amitől tartok. Nem medúza. Egy kinyúlt, elhasznált koton ragadt fel rám, arra gondolok, ha találnék csikóhalakat, ebbe a szállodába be tudnám vinni, hogy az erkélyen szárítsam ki, a napon. Látom, hogy a kotonban fehér, kicsapódott anyag lebeg, elhajítom, s rászánom magam, hogy beússzak a tengerbe. Legalább addig, ahol elcsendesednek a felém gördülő hullámok. Felcsatolom a búvárszemüvegemet, kimérten mozgatom a karjaimat, leginkább lebegek. A víz a felszínhez közelebb melegebb, mint a mélyben. Az üvegként átlátszó mélységben színes és mókás halak, tengeri csillagok, rusnya uborkák és kecses, fehér tengeri rózsák, érdekfeszítő és fölfedezésre váró a víz alatti táj. Lebukok a mélybe, amíg pattogni nem kezd a fülem. Alattam és fölöttem sötét árnyak hajladoznak, hínárszalagokba gabalyodom, növényi szálak tekerednek a bokámra. Rúgok, csapkodok, megfordulok, s egy emberszembe akad a tekintetem. A búvárszemüveg, amely eltakarja, fekete. A fejére húzott gumisapka fekete. A búvárruhás mögöttem s alattam úszik, gyorsabb, mint én. Nincs a kezében szigony. Intek neki, köszönésként, de nem válaszol. Belehúzok, nem tetszik, hogy a közelemben tartózkodik. Aztán érzem, hogy két kézzel kapja el a bokámat és húz, húz, húz lefelé.

Aztán megébredek. A kórházszag riaszt fel.

A neurológus nő kicsi asszony, alacsonyabb, mint én, pergamenszerű a bőre és hunyorít, amikor pontról pontra ellenőrzi az állapotomat. Afelől érdeklődik, hol tanultam úszni. Mennyire ismerem a Kaszpi-tengert? Működik-e Bakuban uszoda, ahová eljárok? Javasolja, kezdjek tréningezni, abban a korban vagyok, amikor hasznos a test fokozott terhelése. Csöppeken kívül nem ír föl semmit, azok enyhe nyugtatók, de nem olyannak lát, mint aki hisztis lenne. Azzal enged el a neurológus, hogy a rossz élményeim tévképzeteket okozhatnak, de amikor megjelennek, ámbár nem szükségképpen, az azt jelenti, túl vagyok a trauma mélylelki feldolgozásán, mert az élményt képekké vagy szavakká vagyok képes transzponálni. Igen, ezt a szót mondja. Transzponálni. Meglehet, akkor majd ismét szakemberhez érdemes fordulnunk, nehogy fixáljam a negatív gondolataimat. De, mondja, nem biztos, hogy ilyesmi bekövetkezik. Olyan sokféle módon reagál az ember, bőven lehet, én egy eddig ismeretlen módot produkálok. Lehet, festeni fogok, vagy kiugró tehetségű sakkjátékossá válok.

Pápká fogadalmat tesz, hogy így lesz. S azt állítja, kemény fából faragtak, eddig is történt velem ez meg az. Mint minden fiúval. A fiúknak általában több az életük.

Hosszan várunk a zárójelentésre. A neurológus hozza ki a váróterembe az iratokat, s amikor elköszön, nekem is kezet nyújt.

Harmadnap Lizetta újságcikket mutat pápkának, a lapra a recepciónál várakozva bukkan, úgy robban be a szobánkba, lapokat lebegtetve és meglehetősen felajzva. Pápká higgadtan figyeli, de aztán őt is elragadja a nyugtalanság. A cikk szűkszavú, illusztráció nélküli. A hír arról szól, hogy Várnától délre férfi holttestét emelték ki a tengerből. Búvár, szerencsétlenül járt, mert valami eltépi a levegőpalackból a szájához vezető gégecsövet, megfullad. A parti sziklák, amelyek közé dobta a hullám, alaposan összezúzták az arcát, de régebbi sérülések is borítják a testet. A bal lábáról hiányzott a békatalp, s a bokájánál ék alakú fogsor nyoma azonosítható, s ugyancsak bal oldalán a felkaron, a könyökön, illetve a csuklón is találtak harapásnyomokat. Lizetta véleménye szerint ezt a búvárt két delfin támadta meg, s megakadályozva, hogy levegőhöz jusson, addig tartották a víz alatt fogva, amíg ki nem múlik. Aztán a testet a sorsára hagyják.