dunszt.sk

kultmag

300 éves ezüstérméket találtak egy reneszánsz szlovák templom alatt

Szlovák archeológusok egy templom talapzata alatt értékes leletre bukkantak: 500 érme várt ott, melyek közül a legrégebbiek 1702-ből származnak. A jelentős történelmi felfedezés azoknak az építőmunkásoknak köszönhető, akik rátaláltak a reneszánsz kori templom romjaira, miközben a fölé épült 19. századi templomot renoválták Abos (Obišovce) községében. A Triglav archeológiai cég ekkor érkezett a helyszínre, hogy átvizsgálja a területet. A szóban forgó értékes kincseket februárban találták meg.

Az érmék nagy részét helyi vállalatok verték. Az érméket, melyeknek egy része lengyel, külön vászonban tárolták, és valószínű, hogy zarándokok adományairól van szó. Peter Šimčík archeológus, a csapat egyik tagja, nem tudta pontosan meghatározni az érmék értékét a helyi sajtó számára, de kijelentette, hogy a történelmi értéke felbecsülhetetlen.

Facebook oldalukon jelentették be, hogy a kincset „monookulov poklad”-nak (az egyszemű kincsének) neveznék el arról a fél szemére vak papról, aki a feltételezésük szerint elrejthette az érméket, hogy a korabeli, Habsburgok elleni felkelések során elkövetett rablások elől megmentse. A leletet, ahogy azt a törvény megszabja a hivatásos archeológusok által felfedezett kincsekkel kapcsolatban, átadták az államnak.

Forrás: a Triglav archeológiai cég Facebook oldala

via artnet.news

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket