dunszt.sk

kultmag

Mit tehet a sejt?

A Mellékhatás című új magyar televíziós sorozat első tízrészes folyama három epizódjának ismerete talán elég ahhoz, hogy elkezdjük érzékelni a film ritmusát, fő vonalainak viszonyait és egyes előrejelzések alapján feltételezéseket fogalmazzunk meg a további fejleményekről. Ez utóbbiakkal kapcsolatban persze észnél kell lennünk, mert a forgatókönyv fogaskerekeit többfajta rend mozgatja: bizonyos várakozások beteljesülnek, mások megcsalatnak – ki gondolta volna például, hogy Ludmann Zsolt (a vállalkozó szerepében Nagy Zsolt) és a felesége közös barátnője lakását fizetős férfivendégek látogatják?

A Mellékhatást talán két energiaközpont fűti, mindkettő nagyon termékeny és erőteljes: az egyik a film folyamatos kapcsolata a valósággal, amely egyszerre mai és magyar, a másik jó néhány műfaji hagyomány. A sorozatot az alkotók a béranyaság hívószavára építették, ami időszerűvé teszi a cselekményt, hiszen a gyerekvállalás sokak témája és problémája. Nem vállalkozhatunk tartalomismertetésre, de érdemes felidézni, hogy a film egyes szálai miként elevenítik meg ezt a központi tematikát. A már említett Ludmann házaspár (a feleséget Tenki Réka játssza) nagy drámája, hogy nem lehet gyerekük, mert Kata szervezete egy orvosi tévedés miatt nem alkalmas többé szülésre. A Széphelyi házaspár (Borbély Alexandra és Adorjáni Bálint) körül is érzékelhető valami hasonló gond, de ezt a film egyelőre homályban hagyja. Széphelyiné Bertának van egy unokahúga (Anna – Sztarenki Dóra), akinek ugyan van egy gyereke, de egyrészt a férje elperelte tőle, másrészt mintha Széphelyi doktor alkalmas béranyát látna benne, aki kisegítheti a Katával kapcsolatban elkövetett hibája rendbehozatalában. Ez mindösszesen három, összefonódó cselekményszál, és jól látható, hogy mind a háromnak vannak kapcsolatai a kulcsszavunkkal – ez hol a meddőség, hol a párkapcsolati válság, hol pedig a gyerekvállalás szociális vonatkozásai, amelyek ugye ugyancsak erősítik a történet magyar beágyazottságát.

Ha gyerekvállalás és magyar valóság, akkor itt érdemes felidéznünk azt a filmet, amely a nézettségi adatok szerint a rendszerváltás utáni magyar mozgóképgyártás egyik legsikeresebb alkotása – Almási Tamás 2001-es Sejtjeink című dokumentumfilmjéről van szó. Almási Tamás az egyik nyilatkozatában arról beszél, hogy amíg a televíziós kollégáinak egyetlen délután során kell leforgatniuk egy anyagot, amely aztán néhány perces műsoridőt kap, ő évekig követheti a hőseit, ami lehetővé teszi teljes sorsok bemutatását. A sok-sok feldolgozás egyik szélső értékét tehát a Sejtjeink alkotja a maga széles epikai szerkezetével és azzal, hogy nagyon közel tud menni a lombikbébi-programok résztvevőihez. Almási Tamás nagyszerű munkája óta ugyanakkor új műfajok keletkeztek, amelyek a dokumentum aprólékos rajza mellé a jelenidejűség izgalmát társították, ilyenek azok a vlogok, amelyek akár élőben képesek követni egy-egy pár életének napjait – az egyik televíziós műsorvezető készített megrázó mozgóképes naplót a saját küzdelméről az orvosi beavatkozások során.

A fenti példák valóságvonatkozása természetesen meghatározó még akkor is, ha az érintettség és a publicisztikus hajlam némi alakítási eljárásokat feltételez. Ha visszatérünk a Mellékhatásra, azt folyamatosan figyelembe kell vennünk, hogy a sorozatműfaj sajátos látásmódot követel: itt szigorúan fikcióról van szó, amely ráadásul műfaji látásmódoknak is alá van rendelve, de ezekről majd később. A fikciós alakítás egyik meghatározó ügye az azonosíthatóság: ha a filmben Ózdról – sőt, Ózd-Alsóról – van szó, akkor a néző beindítja az emlékeit, és összehasonlítja őket azok képernyőbeli másával. A tévésorozatok azonban törvényszerűen fölélőnek a mindenkori társadalmi közegnek, azaz a gazdagok még gazdagabbnak, a szegények kevésbé szegénynek látszanak, így adódik, hogy Széphelyiék elfelejtett és szégyellt rokonainak nehéz helyzetéről csupán beszélnek a szereplők, de a film mindezt nem mutatja meg. Izgalmas aztán Ludmann helyzete, hiszen őt a film tenderkirályként ábrázolja, ami óhatatlanul a kormányközeliség képzeteit idézi fel. Ennyi, ennél többet nem kapunk, és ez is törvényszerű, hiszen a csatorna és a film nem veszítheti el lehetséges nézőinek egy részét azzal, hogy korruptnak mutat valakiket, akiknek a jódolgát bizonyos barátságok vitték fel – elég egy kis csiklandós azonosítás-kezdemény, a Mellékhatás további kockázatokat nem vállalhat.

Az orvosi, pszicho- és családi thrillerhez ugyancsak a béranyaság dolga vezet el: a hasonló beavatkozásokat Magyarországon üldözi a törvény, tehát velük kapcsolja össze a film nemcsak a szereplők ütközéseit a joggal, hanem a verekedéseket, fenyegetéseket és mindenféle külsődleges cselekményt. A műfaji hagyománnyal a magyar fejlesztésű sorozat alkotói nagyon jól bánnak, ugyanis az adásidő alatt nincsen lazítás (vezető forgatókönyvíró Gasztonyi Kálmán, operatőr Gosztola Ábris, vágó Rakoncza Gábor). Az alkotógárda az ugyancsak remek Válótársakkal köti össze a Mellékhatást, a „jókora feszültségek gazdag házakban” berendezkedés és a komor hangvétel pedig az Aranyélettel. A sejt a Jazz+Az dalában „mit se sejt” – hiába a tévécsatorna által előre közölt, gyilkos hatású tartalomleírások, Kovács Dániel Richárd, a sorozat rendezője sok izgalmat tartogat még a további részekre.

Fotó: RTL Magyarország