dunszt.sk

kultmag

Eljött a szövetségek ideje

A minap már Stahl Judittal is egyeztetett egy új műsor indítása kapcsán. Szerinte a színház politikussága nem az aktuálpolitizálást, hanem a környezetre való azonnali és hatékony reflexiót jelenti. S bár a próbákon is legjobb a személyes jelenlét, az Első Magyar Karantén- színház próbái zoom-on ugyanúgy folytatódnak, mintha bármely más, „rendes” előadás próbafolyamatáról beszélnénk. A körülményekhez való alkalmazkodásról, szövetségekről és a színház új megjelenési formájáról beszélgettünk Magács László rendezővel, a TRIP hajó igazgatójával. 

A Trip Hajó volt szinte az első, amely reagált a járvány miatt kialakult helyzetre: kreatív módon létrehoztátok az Első Magyar Karantén-színházat. Miért e műfaj mellett döntöttetek?

Azt, hogy ez meg fog történni, én már korábban láttam. Egy hónappal ezelőtt, amikor Olaszországban kitört a járvány, már elkezdtem beszélgetni a kollégáimmal, hogyan és miként fogjuk ezt az időszakot átvészelni, ha hozzánk is elérkezik. A 100 főnél nagyobb, beltéri rendezvényeket megtiltó kormányrendelet meghozása után mi is azonnal leálltunk, beltéri és kültéri eseményeinkkel egyaránt. Rögtön felhívtam a soron következő program résztvevőit, hogy hajlandóak-e streamelt előadást csinálni. Ők, vagyis a Deadly Mantis zenekar azonnal igent mondott. Az ő koncertjük lett az Első Magyar Karantén-színház első előadása. Ráadásul ők is, ahogyan a többi, a hajóhoz kötődő és annál dolgozó művész, ingyen vállalták. Hiszen anyagilag erre mi sem voltunk felkészülve, ezeket az előadásokat nem tudjuk finanszírozni. Örülök, hogy mindenki gyorsan megértette a helyzetet, alkalmazkodtak hozzá, és ehhez mérten ötleteltünk. Így jött a Jelenetek egy háztartásból sorozat, majd a drámapályázat ötlete, végül is a maszkpályázat ötletét is átnyomtam rajtuk (nevet). Van most erre időnk, hosszú hónapok elé nézünk.

Túlél a TRIP?

Jönnek felajánlások, szerencsére, de a túléléstől messze vagyunk. Azt gondolom, hogy a kultúra fenntartása és támogatása állami feladat és kötelesség. Ez nem a Westend, ahol 50000 forint értékben vásárolnak jegyet a nézők. Nagyon várom a minisztérium lépését ezzel kapcsolatban: milyen új pályázatokat írnak ki, vagy mi lesz azokkal a támogatásokkal, amelyeket normál esetben megkaptak volna a kulturális intézmények? Most beléptünk a közösségi finanszírozás rendszerébe is, ezzel is megpróbálkozom. Szerintem az állam ettől függetlenül nem dőlhet hátra ebben az ügyben.

Nemcsak új előadások készülnek, már korábban bemutatott darabok esetében is a helyzetre reflektálva változtattatok rajtuk.

Az ember tragédiája és a Bánk bán-per eleve olyan előadás, amely kommunikál a közönséggel. Ezeknél nem volt nehéz átalakítani a szerkezetet úgy, hogy azok az élő közvetítéshez is passzoljanak. Ezt a két előadást alkalmasnak tartottam erre a formára, de amúgy azt az elején eldöntöttem, hogy új tartalmakat fogok létrehozni, nem fogom a konzerveket újrahasznosítani. Az új termékek megszületéséhez természetesen idő kellett. Például, a Jelenetek egy háztartásból esetében Annamari (Láng Annamária – a szerk.) és Zoli ( Simon Zoltán – a szerk.) megírja a szöveget, elküldik nekünk, erre én írok egy folyamatvázlatot, ekkor lép be a képbe Divinyi Réka dramaturg, aki pontosít, kérdéseket tesz fel a leírtakkal kapcsolatban, és arányosítja a szöveget. 

A heti egyszeri jelentkezéstől szép lassan eljuttok odáig, hogy szinte minden nap lesz előadásotok.

A Merlin (A Merlin Színház a megteremtője a magyarországi angol nyelvű színjátszásnak 1991 óta. A magyar produkciók mellett számos külföldi előadóművésznek és társulatnak adott otthont – mint a Derevo, a The Royal Shakespeare Company, vagy akár Susannah York – a szerk.)  egyik alapítójaként erősen kötődöm az angol nyelvű színházhoz. Felhívtam azokat a színészeket, akik angolként Magyarországon élnek és alkotnak. Úgy néz ki, velük is elindul majd egy sorozat. Nagy nemzetközi érdeklődésnek örvend a karanténszínházunk, ezt kihasználva szeretnék a magyar kultúrával, annak terjesztésével foglalkozni. Így jött az Örkény-egypercesek ötlete és a húszas évek kabaréjelenetei is. Szeretném ennek a streamelésnek, ennek a helyzetnek a humorát is megragadni.

Mintha téged ez a karantén helyzet színházigazgatóként csak még kreatívabbá tett volna.

Szeretnék hinni abban, hogy eddig is kreatív vezető voltam (nevet). Az embernek mindig a megfelelő gombot kell bekapcsolnia magában ahhoz, hogy jól reagáljon egy helyzetben. Én azt tanultam a Merlinben Jordán Tamástól, hogy iszonyatosan kell figyelnünk a környezetünkre, csak így tudunk rá reflektálni.

Ezért is ragaszkodsz az új termékek megjelenítésére?

Izgalmas és tanulságos megnézni egy harminc évvel ezelőtt készült előadást is, de számomra az inkább múzeum. A színház önmagában nem áll meg feltétlenül. Egy előadás felvétele emlékeket és pillanatokat idéz, de azt a közelséget, azt a pillanatnyiságot, amit a színházba járás jelent, azt az unikális élményt nem adhatja vissza egy felvétel sem. De ez a fajta reflektálás talán igen. Nem mellesleg, csomó koprodukciónk is lesz: ez a szövetségek ideje. Jönnek a Nemzeti Színházból, a Radnótiból, a Burgtheaterből, Miskolcról, Nyíregyházáról. Nem beszélgetünk semmi másról, csak arról, hogy miről szól egy darab, és hogyan kéne a legjobban színházat csinálni. Most csak az ügy a fontos! Ezért is érzem, hogy ez a karanténszínház jó ötlet volt. Fontos, hogy a nézők lássák: van színház, most is van, addig is, amíg nem jöhetnek, eljuttatjuk hozzájuk!

Érdekes helyzet a streamelés: amíg én nézőként nemcsak ott és akkor, hanem később is meg vagy újra tudom nézni az előadást, addig a színészek a kamera előtt egyszer és úgy játsszák el az előadást, ahogyan a felvételen látjuk. Mi bárhol, bármikor, ők csak ott és akkor. 

Ez a helyzet kinyitotta számunkra a világot: a Metropolitan Operától az ausztrál színházon és a spanyol Pradón át a Volkstheaterig és a Szépművészeti Múzeumig bárhová beláthatunk. Hacsak megnézzük az Élő közvetítések a koronavírus idején nevezetű csoportot, egyszerre akár 50-60 előadás közül lehet választani!  Sokan limitált idővel rakják fel a felvételeket, de én arra gondoltam, a mieink maradjanak fent, hogy bármikor bárki megnézhesse. Nézem a Facebook elemzéseit: valaki délután, valaki hajnalban,  valaki éjjel nézte meg egy-egy előadásunk. Ez a mód abszolút illeszkedik a nézők szokásaihoz. 

Az alkotók hogyan élik meg ezt a helyzetet? 

Ez egy kétszáz fős színház. Ám amikor Az ember tragédiáját megnézik tizenháromezer-kétszázan, az egy nagyon nagy különbség! Az, hogy ennyi emberhez eljut Madách, ez büszkeség. Mindenki ki van éhezve arra, hogy csináljon valamit, én ezt a természetes igényt tudtam felhasználni és integrálni. Nagyon sok olyan visszatérő művésszel dolgozom, akiknek a TRIP a saját ép elméjük és mentális egészségük megtartásában segít. Meg ugye a jelenlét is fontos, hiszen egy színésznek lételeme az, hogy közönség előtt legyen. Ezt most a jelen helyzetben így tudja megvalósítani. A streamelt előadások világa új felületet jelent nekem is és az alkotóknak is. Amikor kapok Új-Zélandról egy e-mailt, hogy milyen jó, hogy ezt mi csináljuk, és egy ott élő is láthatja az előadást, az megerősít abban, hogy a későbbiekben is készítsek havi egyszer egy streamelt darabot. Ily módon új közegekhez is eljutunk.

Mit gondolsz, az online közönség létrejötte a jövőben megváltoztatja a színház nézési szokásokat, a néző pozícióját? Befolyásolja ez a helyzet majd a színház működési mechanizmusait?

Biztos vagyok benne, hogy  ezután nem fog  kevesebb ember színházba menni, mert mindenki ki akar majd mozdulni és közösségben akar lenni. Mégis, ezáltal olyan területekre juthatunk el, ahol eddig nem volt színház. Most bekapcsoltuk őket a vérkeringésbe. Azt mutatja, hogy van értelme ilyen módon is színházat csinálni.

Ez a műfaj akár a vándorszínház műfaját is felválthatja?

Nem, hiszen a színház továbbra is a pillanatról, a megismételhetetlenségről, a színekről és a szagokról, a szomszédban ülő nézőről, a színpadon játszó színészről szól. Lássuk be, pótlékot csinálunk, amelynek vannak eredményei, pozitívumai, és hatással van az emberekre. De azt gondolom, ez nem a „vagy-vagy”-ról, hanem az „is- is”-ről szól. Néző és színész szempontjából egyaránt.

Fotók: TRIP