dunszt.sk

kultmag

„Itt több tere nyílik a képzeletnek”

Lucy Maud Montgomery Anne Shirleyről szóló regénysorozata az elmúlt több, mint egy évszázad alatt hatalmas népszerűségre tett, melyet a belőle készült filmes, színházi és rádiós feldolgozások hosszú sora is bizonyít.

Az utóbbi években rövid időn belül két új filmes adaptáció is készült a vörös hajú árvalány kalandjaiból; a John Kent Harrison által rendezett tévéfilm (2016) bemutatója után mindössze egy évvel ugyanis egy új feldolgozás került képernyőre a Canadian Broadcast Corporation (CBC) és a Netflix jóvoltából. Az Anne, e-vel a végén! (a továbbiakban: Anne) címet viselő, három évadot (2017–2019) megélt sorozat különlegessége abban rejlik, hogy hangulatában, megközelítésmódjában és cselekménykezelésében egyaránt különbözik az eddigi adaptációktól. A sorozatot megálmodó, forgatókönyvírói feladatokat ellátó Moira Walley-Beckett – aki gyerekkora óta nagy rajongója L.M. Montgomery klasszikus ifjúsági regényének – ugyanis Anne történetének modernebb hangvételű újragondolására vállalkozott, s új szereplőkkel, fordulatokkal bővítette ki az Anne otthonra talál című könyv cselekményét (mely a sorozatban dramaturgiai megfontolásokból kifolyólag két évtizeddel később játszódik).

Ez az alkotói döntés nagy bátorságra vall, hiszen a sorozat szembemegy a nézői elvárásokkal, így aki a regény, vagy például a napjainkban is népszerűnek számító Sullivan-féle adaptáció bájos idilliségét várja a sorozattól, csalódni fog. Az Anne alkotói ugyanis a történet műfaját a dráma irányába tolták el, ezért hangulata több helyütt a viktoriánus kori, árva gyermekekről szóló történetekét idézi – ezt a megközelítést Anne egyik könyvben is olvasható, árvaházi életre vonatkozó kijelentése ihlette. („Rosszabb bárminél, amit csak elképzelhet magának az ember.”) Különösen jellemzőek rá Charlotte Brontë klasszikusával, a Jane Eyre-rel való áthallások; Anne szintén kénytelen volt elviselni a rossz bánásmódot és a nem mindennapi személyisége miatti kirekesztést a korabeli gyerekektől, valamint az őt dolgoztató családtól, ezért könnyen azonosul Jane karakterével, és gyakran idéz is a regényből. Az árvaként töltött évekből származó traumatikus emlékei még sokáig kísértik a lányt, s magyarázatul szolgálnak a hétköznapok megpróbáltatásai elől menedéket nyújtó túlfűtött fantáziájára, képzeletbeli barátnőjére, és arra, miért is esik annyira kétségbe, amikor Marilla Cuthbert kezdetben vissza akarja küldeni őt az árvaházba. E háttér miatt a Cuthbert-testvérekkel való meghitt viszony kialakítása, s az avonlea-i közösségbe való sikeres beilleszkedése nagyobb jelentőséget kap, hiszen a történet azt az üzenetet közvetíti, hogy a jobb jövő elérésének érdekében magunk mögött kell hagynunk a múltat, és sohasem szabad feladnunk önmagunkat.

Beckett a sorozatban nemcsak megtartja, hanem új történéssekkel bővíti ki a felnövéstörténeti narratívát, s nem fél ráirányítani a figyelmet a kamaszlányok testi és lelki változásaival együtt járó nehézségekre sem, így a főhősnő éretté válása a balul végződő kalandokból való okulás, illetve a nővé válás természetes folyamatának keretei között megy végbe a történetben.

A sorozat számos lényeges, ikonikussá vált könyvbéli eseményt feldolgoz, egyes epizódszereplőket pedig a regénynél sokkal jobban előtérbe helyez, illetve komplex háttértörténettel lát el. Az egyik ilyen szereplő Gilbert Blythe, akit a második évadbéli odüsszeiája nemcsak saját érzéseinek és személyiségének jobb megértéséhez, hanem egy új barátsághoz is hozzásegíti. Ez az új barátság egyúttal egy új drámai vonalat is hoz a történetbe, hiszen a gőzhajón végzett munka során megismert Bash lesz az első színesbőrű lakó Avonlea-ban, aki ráadásul – a sorozatban teljesen elárvuló, s orvosnak készülő – Gilbert üzleti társává is válik. Gilbert mellett Diana nagynénje, Josephine néni is nagyobb szerephez jut ebben a feldolgozásban, továbbá Marilla és Matthew múltja is apránként feltárul az egyes epizódok során, így a néző itt magyarázatot kap arra, hogy a három idősebb szereplő milyen okokból kifolyólag nem házasodott meg soha.

Az említett alakok mellett a kisvárosba költöző Muriel Stacy is komplexebb hátteret és saját történetszálat kapott; ő a regényben sem mindennapi személyiség, hiszen sajátos, kreatív módszerekkel tanítja a gyerekeket (amit sokan itt is helytelenítenek), és Avonlea iskolájának történetében ő az első tanárnő. A sorozat erre az alapra építkezve emancipált nőként ábrázolja őt; itt ugyanis Miss Stacy egy megözvegyült fiatal nő, aki hallani sem akar a fűzőről, gyakran nadrágot visel, egy általa összerakott motorbiciklin jár dolgozni, s haladó nézeteket vall. Ebből adódóan többször kerül konfliktusba a város férfiakból álló vezetésével, s kezdetben a kisváros egyes lakóival is, akik úgy akarnak dönteni a sorsáról a városi gyűlésen, hogy lehetőséget sem adnak neki saját érvei elmondására, ám hálás és hűséges tanítványai kreatív módon bizonyítják be minden jelenlévő számára a tanításra való rátermettségét. A könyv történetével összhangban itt is ő szolgál példaképül Anne számára (s az alkotók még arra is ügyeltek, hogy a két szereplőt megformáló színésznők hasonlítsanak egymásra), aki nem a házasságot tekinti egyetlen életcéljának, hanem az írás és tanítás révén szeretné kibontakoztatni a képességeit. Moira Walley-Beckett tehát a regényben is kiváló tanulmányi eredményeket produkáló, továbbtanulni vágyó, képzeletgazdag és amatőr írói klubbot vezető Anne karakterét olyan vonásokkal gazdagította, melyek révén a sorozat reflektálhat arra, hogy a nők is képesek a művészi önkifejezésre, és szellemi képességek terén sem maradnak el a férfiaktól. (Ebből a szempontból a sorozat érdekes párhuzamokat mutat Greta Gerwig Kisasszonyok-adaptációjával, mely ugyanezt a problémát boncolgatja a szintén írónőnek készülő Jo March alakján keresztül.)

Az alkotók igen bátran nyúltak hozzá az irodalmi alapanyaghoz, mivel – a már említettek mellett – olyan fontos, és manapság is aktuálisnak számító problémákat (feminizmus, homoszexualitás, rasszizmus, szólásszabadsághoz való jog stb.) szőttek a történetbe, melyekkel a XIX. végi társadalom tagjainak is meg kellett birkózniuk. Ráadásul Avonlea-t nem egy idealizált, hanem társadalmi és szociális kérdésekben sokszor előítéletesen viselkedő, ám hibáikat belátni képes lakók közösségeként ábrázolja – egyedül a sokszor elnyomóan fellépő, főként idősebb férfiakból álló városvezetés tagjainak világlátása nem változik az egyes epizódok során –, ugyanakkor nem hiányoznak belőle a könyvre is jellemző szívmelengető pillanatok és a gyermeki kalandok sem. Ennek megfelelően a sorozat képi világára a világos (arany és sárga) és sötét (szürke és sötétkék) tónusú színvilág váltakozása jellemző; az előbbi Anne álmodozásainak, felfedező kóborlásainak, s boldog pillanatainak ábrázolására, míg az utóbbi a drámai történeseket bemutató jelenetekre jellemző. Bobby Shore operatőr emellett a főhősnő kellemetlen emlékeinek feltöréséből adódó zaklatottságát speciális kamerakezelés révén érzékelteti.

A szereplők a hosszabb játékidőből, valamint a forgatókönyv sajátosságaiból adódóan jóval kidolgozottabbak, mint a regényben, s a remek színészi alakításoknak köszönhetően jellemfejlődési ívük is sokkal látványosabb. Amybeth McNulty egy naiv, szenvedélyes, sokszor lobbanékonyan és meggondolatlanul viselkedő, ám csupaszív Anne-t formál meg, aki a nevelés és a kalandok hatására az évek előrehaladtával egyre érettebbé válik. Geraldine James remekül megragadta a megközelíthetetlennek tűnő, ám valójában melegszívű és igazságos – és a sorozatban talán legtöbbet fejlődő – Marilla jellemét, R. H. Thomson pedig nagyon hitelesen alakítja a félénk, introvertált Matthew Cuthbertet, aki azonban szeretteiért, illetve a jó ügy érdekében képes határozottan és bátran cselekedni. Lucas Jade Zumann egy rendkívül szimpatikus, egyenes és felelősségteljes Gilbert Blythe-ot formál meg, aki a kezdetektől szimpatizál Anne-nel, és védelmébe veszi őt a csúfolódó osztálytársakkal szemben. Corinne Koslo szintén kiváló választásnak bizonyult a vaskalapos és szókimondó, ám tévedését belátni képes Rachel Lynde szerepére, de említésre érdemes még a karakán és haladó szellemű Muriel Stacyt alakító Joanna Douglas, valamint a kifinomult viselkedésű, kissé naiv, de Anne-hez mindvégig hűséges Dianát megformáló Dalila Bela játéka is.

Noha az Anne számos újító megoldásával, s az irodalmi alapanyag újragondolásával alaposan szembemegy a korábbi feldolgozásokkal, alapvetően hű maradt az eredeti történet üzenetéhez – vagyis ahhoz, hogy szeretettel és megértéssel forduljunk a másik felé –, csak éppen tágabb kontextusba helyezte azt, s nem fél megmutatni a XIX. századi társadalomban jelenlévő problémákat sem.

*

Igen sajnálatos, hogy a CBC és a Netflix együttműködésének tavaly év végi megszűnése az eredetileg öt évadosra tervezett sorozat – alkotókat is váratlanul érő – befejezéséhez vezetett, melynek következtében az Anne több történetszála is lezáratlan maradt. A rajongók azonban nem nyugodtak bele a döntésbe; online petíciót indítottak, a közösségi média egyes felületein kampányolnak a folytatásért, és saját készítésű plakátokat helyeznek el különböző városokban, hogy felhívják az emberek figyelmét a sorozatra, s az abban ábrázolt kérdések jelentőségére. Noha egyelőre még nem sikerült elérni a céljukat, az mindenképpen reményre adhat okot, hogy az elmúlt évek során több, befejezettnek nyilvánított Netflix-sorozat folytatását is sikerült már kiharcolniuk a nézőknek.

A sorozat adatlapja a Mafabon