dunszt.sk

kultmag

Irán és a női zeneszerzők

Niloufar Nourbakhs Iránban nőtt fel és mindig is a zongora iránt vonzódott, holott gyerekkorában a tradicionális perzsa hangszerek vették körbe. A zenét viszont hagyományosan férfiak komponálták.

„Ha egy nő jelen van egy koncerten, ő csak egy előadó” – nyilatkozta Nourbakhsh. Együtt két másik iráni zeneszerzővel, Anahita Abbasival és Aida Shirazival, Nourbakhs elhatározta, hogy változtatni akar ezen. Így 2017-ben megalapították az Iráni Női Zeneszerzők Szövetségét (I.F.C.AIranian Female Composers Association), amely elkötelezett támogatója a kortárs női zeneszerzőknek.

Nourbakhs és társai először csak egy koncertet akartak megszervezni, ahol női zeneszerzők darabjait mutatják be. Csak a szervezés közben szembesültek azzal, hogy mennyien is vannak, így született meg a szervezet alapötlete. „Nem gondoltuk volna, hogy ennyien vagyunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem csak a koncertet csináljuk meg” – nyilatkozta Abbasi.

A kortárs zene valójábana csak 2016 óta, a Teheráni Nemzetközi Zenei fesztivál megszületésének köszönhetően kezdett gyökeret verni Iránban. Amire az I.F.C.A alapítói az első megszervezett eseményen először találkoztak egymással 2018 áprilisában Brooklynban, addigra a szervezet létszáma majdnem megduplázódott. Fiatalabb hangok is csatlakoztak, mint Kimia Yazdi, valamint Niloufar Shiri, a hagyományos perzsa hangszerek mestere. Rövid időn belül a „toborzás” kiterjedt Észak-Amerikára, Európára és Ázsia bizonyos részeire is.

A három alapító zeneszerzőnő stílusa egészen különböző, ami tükrözi a szervezet esztétikai sokféleségét. Shirazi zenéje egy lágy, sóhajszerű zenei nyelv, azzal szemben Abbasi néhol meglepően örvénylő és vad. „Külön-külön is jellegzetes stílusú nők, az egyesülettel pedig csak felerősítik egymás hangját” – mondta Ross Karre, a Nemzetközi Kortárs Egyesület művészeti igazgatója (ICE).

Tavaly augusztusban a Mozart-fesztiválon megrendezett koncertsorozatok alatt rövid videóportrékat mutattak be az I.F.C.A. alapítóiról. Karre nyilatkozata alapján ki akarják bővíteni a dokumentumsorozatot, hogy más zeneszerzőket is bevonjanak. A szervezetek betervezett koncertjei a pandémia miatt elmaradnak, így az idei Mozart-koncert május 22-én lesz elérhető a ICE youtube-csatornáján.

Az I.F.C.A. alapítói remélik, hogy a jövőben sikerül majd egy gazdagabb mentorprogramot is kidolgozni nyári műhelyekkel és mesterórákkal a fiatal női zeneszerzők számára Iránban. Ezek az oktatási lehetőségek létfontosságúak. Egyelőre minden terv a Trump-kormány utazási tilalma miatt felfüggesztésre került. Mindazonáltal Abbasi, Nourbakhs és Shirazi folytatják munkájukat és a közösségi médián keresztül nyújtanak segítséget, munkaközvetítést és mentori támogatást.

A témában itt olvashatnak bővebben.

Kiemelt kép forrása: Twitter

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket