dunszt.sk

kultmag

Veszélyben a Globe Színház

Shakespeare színházának mását 1997-ben emelték a Temze partján, ám az ország profilját meghatározó kulturális szimbólum ezúttal veszélybe került: a teátrum hivatalos írásban figyelmeztette a brit kormányt, hogy állami segítség nélkül nem tudják átvészelni a koronavírus-járvány miatti bezárást.

Az iratban, amelyet a parlament kulturális bizottságához juttattak el, a Globe Színház kiemelte, hogy a súlyos pénzügyi veszteségek végett azonnali segélyre van szükségük – amennyiben ezt nem kapják meg, úgy nem élik túl a válságot, és ez – mint fogalmaztak – tragédia lenne nemcsak a művészet és a szellemi örökség szempontjából, de az egész ország számára is, hiszen évente több mint egymillióan látogatnak el a színházba, amelyben egyébként könyvtár és archívum is működik.

Ugyan a Globe Színház az állások megőrzésére már kapott támogatást a kormánytól, de a fennmaradáshoz még további ötmillió fontra lenne szükségük, ez pedig az éves forgalmuk 20%-át jelentené.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket