Szex, hazugságok és kétségbeesés: sosem látott levelek Larkin megkínzott szerelméről

„Hazudott nekem a gazember, de szerettem őt.” – így ír Monica Jones a nagyra tisztelt költőről, Philip Larkinról. Akinek hűtlensége, hazugságai ellenére mégis szentélyt emelt Hull városában.

Korábban még sosem látott levelek mutatják be Philip Larkin és Monica Jones kapcsolatának, szerelmének dühét, félelmeit és eddig nem tudott részleteit. A gyűjtemény betekintést nyújt a teljes terjedelmében négy évtizedes viszonyba azzal az emberrel, akit az angol középszázadi irodalom egik legnagyobb költőjének tekintünk. Monica szívszorító gondolatai 54 dobozban összesen 2400 levelet tesznek ki Larkinnak címezve, melyeket az oxfordi Bodlei könyvtárban hagyott, azzal a szigorú utasítással, hogy halála után maradjanak még évtizedekig érintetlenül. Monica Jones 2001-ben halt meg, 78 éves korában. A hagyatékot John Sutherland professzor, Jones közeli barátja kezeli egyedüli, korlátlan hozzáféréssel.

Sutherland úgy fogalmazott, hogy ez az irodalmi történelem utolsó nagy levelezése. Sokféle érzelem mutatkozik meg a kirobbanó erősségű szövegekben, melyekben Monica néhol dühös, máshol meditál és a nihilizmusról ír: „minden apró dolog túl sok nekem.”

Larkin és Jones mindketten 1922-ben születtek, Oxfordban tanultak, bár először Leicester-i Egyetemi Kollégiumban találkoztak 1946-ban. Larkin könyvtárhelyettes volt, míg Jones angoltanár, feltűnő jelenség a maga peroxidszőke hajával. Miután Larkin ’50-ben először Belfastba, majd 5 évvel később a Hull Egyetemre került, elszakadtak egymástól és távkapcsolatot tartottak fenn.

Sutherland nyilatkozata szerint Larkinnak rengeteg szeretője volt, s bár Jones tudott a nőkről, mégis így ír leveleiben: „Annyira szerencsés vagyok, hogy az életem része vagy.” Szenvedélyes szerelmüket nem ez, hanem az alkoholizmus rontotta meg, ami egészen a férfi haláláig, 1985-ig tartott.

„Olyanok ők, mint a patak, a tudat úgy hömpölyög a levelekben, mint hullámzó árvíz, máskor pedig, mint a csörgedező ér. Furcsa kettősség, primitív gyalázkodások és idilli képek váltják egymást hétköznapi semmisségekről” – mondta a professzor. Minden viharosság ellenére Larkin tisztelte a nőt, és szellemileg egyenrangúnak tartotta. Utolsó töredékes versgyűjteményét és vagyonának nagy részét is ráhagyta. Sutherland professzor, aki Jones tanítványa volt az egyetemen most életrajzi kötetet ír róla mint Larkin életének legfontosabb szereplőjéről.

A levelezések az 1970-es évek végén érnek véget, a levélírást felváltotta a telefon. Ezek után mindennap beszéltek, de újra csak 1980-as évek elején költöztek össze, amikor Larkin állapota romlott. Együtt rúgtak be. Larkin meghalt, Monica tovább élt, főleg részegen.

Az eredeti cikk itt élhető el.

Kiemelt kép forrása: Spike