dunszt.sk

kultmag

Mad Forest, egy újragondolt forradalom

Caryl Churchill Mad Forest (Őrült Erdő) c. darabját új köntösbe öltöztették. Ashley Tata ötletes stream változata az online színház egy következő etapja. Az elkészült mű a Theater for New Audience és a Fisher Center at Bard College koprodukciójában született meg.

Churchill 1990-es drámája a Causescu diktatúra 1989 decemberi bukása előtti és utáni román közéleti viszonyokat mutatja be ­egy szürrelaista köntösben. A karaktereket a színésiskolák hallgatói alkották újra, egy performansz projekten belül. Mivel az egész produkció online, Zoom-on keresztül zajlik, ezért minden játszásnál egyedi és sokszor improvizált gesztusok építik fel. A darabot vasárnap 17:00kor és szerdán 15:00kor újra sugározzák a Theater for New Audience oldalán.

A szereplők a bukaresti felkelés szemtanúit és résztvevőit játszák el, akikkel Churchill és Mark Wing-Davey rendezők, illetve egy 10 színészből álló csapat beszélgetett nem sokkal az esemény bekövetkezése után. A Mad Forest ezen interjúk anyagaiból állt össze, és elsősorban arra törekedett, hogy értelmet adjon valaminek, aminek első látásra semmi értelme nincs. Most, mintegy 30 évvel később egy csoport – nagyjából azonos korú – diák eredeti karakterekként próbálnak személyes és egyéni feldolgozást adni a darabnak.

A cím Mad Forest, egy vad erdő, ami már önmagában sejtetni engedi a darab jeleneteinek kaotikusságát. Az első és harmadik felvonásban különböző osztályba tartozó román családok kitalált történeteit ábrázolják románul. A jeleneteket angol nyelvű útikönyvszerű mondatok előzik meg, így alakul ki egy belső román és egy külső angol nézőpont az értelmezési kereten belül. Különböző értelmezési rétegek szembesülnek egymással a helyenként megfoghatatlan, kusza valóságból.

Minden szereplő a maga módján reflektál a szigorúan fegyelmezett világra. Az egyik izolációban próbálja tisztán látni a képet, a másik pedig karmolja a levegőt és némán sikoltozik. Míg ezek a fiatal emberek mind ugyanarra a kataklizmatikus eseményre reagálnak, a reakciók legalább annyira eltérőek.

Tata verziójában – ami úgy érte el jelenlegi formáját, hogy a világjárvány miatt megkellett szüntetni a próbákat – még egy értelmezési réteg is becsatlakozik. Az egyes előadások különböző helyszíneken játszódnak, így a jelenetek szinte külön történések, mégis a technikai megoldásoknak köszönhetően azt az illúziót kapjuk, hogy a szereplők egy térben laknak.

A szürrealitást a terek keveredése, Daniel Safer idegtépő zenéje és az egymást szinte logikátlanul váltó képek adják (pénzcsere egy abortusz elvégzésére készülő doktor és ügyfele között, egy vámpír megharap egy kutyát, egy szellem meglátogatja a nővérkét) – így mindez csapongásba torkollik.

A darab egy olyan pillanatot örökít meg, ahol megtörik egy nemzet és senki sem tudja, mi hogyan alakul tovább. A megfigyelő állam és polgárainak paranoiája talán még hatásosabb lenne egy élő előadás keretei közt.

„Ami igazán szívmelegengető, az a szétaprózodott világ érzése, miközben a megfeneklett emberek kapcsolatra és megértésre törekszenek” – írja Ben Brantley kritikájában, ami teljes egészében itt olvasható.

Kiemelt kép forrása: Theater for New Audience