dunszt.sk

kultmag

Performansz mint házi feladat

A Covid-19 által kiváltott rendkívüli helyzetre reagálva számos galéria nyitotta meg virtuálisan kapuit, ahogy több online művészeti kezdeményezés és tárlat is megkísérelt különböző kortárs válaszokat adni a pandémiával járó korlátozások mindennapjainkat érintő hatásaira. Mihez kezdjünk magunkkal és megváltozott életkörülményeinkkel a szeparáció ideje alatt? 

Ezt a kérdést járja körül – eltérő javaslatokkal és ötletekkel – a Performance homework projekt. Az oldalt böngészve többnyire kortárs művészek irányításával otthoni környezetünkben végezhetünk el egymagunk egyszerű, ám nem szokványos gyakorlatokat.  Az alkotók az általuk elgondolt és kipróbált – persze a legtöbb esetben allegorikusan működő – házi feladataikat javaslatok és útmutatások kíséretében prezentálják olyan látogatók számára, akik nyitottak azokat otthonukban megtapasztalni, gyakorolni és feltárni.

David Sherry: Proving

Mit jelentett a performansz a huszadik század második felében, és mit jelent napjainkban? A performansz antropológiai és társadalomtudományi értelemben – Marcel Mauss 1975-ös megközelítésében – azon testtechnikák esernyőfogalmává vált, amelyek egyszerre kezelik a testet technikai tárgyként, és az ember technikai eszközeként. E kísérleti kifejezésforma célja többé már nem vagy nem pusztán egy konkrét műtárgy előállítása, hanem egy olyan folyamat bemutatása, ami túllép a művészetben aktuálisan meghatározott műfajok határain és esztétikai elrendezésén.

A performansz-művészet a ’60-as és ’70-es évek virágzó művészeti irányzataként – mintegy az avantgárd célkitűzéseit integrálva – újra és újra kétségbe vonta és vonja a művészet és annak saját filozófiája, valamint a művészet és az élet közötti határvonal létezésének feltételezését. Mindez a befogadó számára is új helyzetet teremt: az irányzatnak köszönhetően olyan értelmezői módszerek váltak természetessé, amelynek során maga a mű és annak értelmezése egyszerre jön létre a befogadó tudatában. Az így létrejövő – a kortárs művészet vonatkozásában mára még inkább általánossá vált – transzfiguratív gondolkodás az intermediális szemléletű performanszok, videók, installációk, események esszenciális részét képezi.

A performansz-művészet nagyban eltér a hagyományos értelemben vett (előadó)művészetektől, ehelyett inkább a képzőművészet formai és tartalmi vonásaiból, valamint a mindennapi – akár individuális, akár társadalmi – tevékenységeinkből nyer inspirációt. A kiállítást feltérképezve az irányzat számos aspektusával találkozhatunk: más művészeti ágakkal – képzőművészet, színház, zene, költészet, tánc, különböző médiumok és a média –, az egyéb emberi tevékenységekkel – mint szórakozás, sport, gasztronómia, aszkézis, öltözködés stb. – való összefüggéseivel. E munkák kapcsán olyan alapvető kérdések merülnek fel (olykor egész kiélezett formában), amelyek a 20. századi művészetben végbement változások alapvonalait gondolják újra, s amelyek a járvány okozta válsághelyzetet a személyes élettér – legyen az a lakásunk, a testünk, vagy a tudatunk – kreatív, játékos bevonásával és felfedezésével próbálják meg kortárs kontextusba helyezni.

Yoko Ono: Beat Peace

Mindemellett a Performance homework játékos komolysága valamelyest aktualizálja a 20. század progresszív művészeti irányzatainak egyik legjellemzőbb törekvését is: a galérián kívüliséget. Artur C. Danto művészettörténész gondolatait idézve a festőállvány-festészet mellőzését egészen a ’90-es évek végéig nem is az akkori festészet állapotának értékelése határozta meg, hanem sokkal inkább intézményrendszerének kritikája okozta, elsősorban annak kapitalista attitűdje miatt. Ennek értelmében a huszadik század második felére jellemző performanszok a művészet társadalmilag beágyazott intézményrendszereivel szemben jöttek létre.

Ezek a konceptuális hagyományt követő önreflexív művészeti vizsgálódások töprengésre késztetnek többek között a művészet és a művész társadalmi szerepéről, feladatáról, a műtárgy és a műalkotás kettősségéről, a műalkotás meghatározásának, legitimációjának nem szenzuális, hanem verbális, diszkurzív és egyéb aspektusairól, vagy akár a művészeti világ mechanizmusairól is.

Problémafelvetéseik kiegészülnek és gyakran szétválaszthatatlanul összefonódnak egzisztenciális kérdésekkel, amelyek a művészet és az élet viszonyát, a művészet/a művész és a test kapcsolatát, a testiség, a jelenlét és a közvetlenség természetét – jelen esetben a virtuális térben – boncolgatják.

Johann Lothar Schröder az irányzatot körbejáró tanulmányának mottójában, a performanszok rituális vonatkozásaira utalva így fogalmaz: „Monica Wilson etnológus kérdésére, miért végeznek ilyen féktelen és vad szertartásokat, az afrikai nyakusa úgy felelt: »Ha nem végzed el a szertartást és nem éled át az őrültséget (ikigili), túl sok idiotizmussal (ubulema) kell megküzdened«.” Ezekre a sorokra jól rímel Deufert & Plischke Shower Dancing (Zuhany Tánc) címet viselő házi feladata, ami a következő utasítok alapján valósítható meg: Öltözz fel szép ruhába, majd táncolj otthon a zuhany alatt úgy, mintha esőben táncolnál!

Thomas Anderson: Table Climbing

Amíg Thomas Anderson Table Climbing (Asztalmászás) című gyakorlata – kvázi biztonságos keretek között teszi próbára ügyességünket és testtudatosságunkat, addig csak alapos óvintézkedésekkel ajánlott megismételni Bas Jan Ader 1970-es Fall1 (Esés) című performanszát. David Sherry és Yoko Ono kevésbé mozgalmas és csak részben rázós időtöltésre buzdít: az előbbi a nyugalom állapotának megcélzása mellett egy nem szokványos kenyérsütés folyamatának elvégzésére, utóbbi pedig szívverésünk szüntelen hallgatására és megfigyelésére.

Song-Ming Ang Imaginary Songs (Képzeletbeli dalok) című munkája a zene világába történő kreatív menekülésre ad lehetőséget. A lecke elvégzéséhez nincs másra szükségünk, mint a képzeletünkre, egy számítógépre és néhány enteriőrfotóra közvetlen lakókörnyezetünk általunk kiszemelt részeiről. Ezek birtokában – ha kedvünk tartja – készíthetünk egy saját képzelt zenei albumot, kitalált dalcímekkel és általunk szerkesztett egyedi borítóképekkel.

Maria Jerez: Detached Touch

Maria Jerez feladványa introspekcióra sarkall: a változástól, az öregedéstől való félelmünk, a hiúságunk, a divat és szépségipar által diktált, öntudatlanul is elfogadott normáknak való megfelelési kényszerünk elengedésére. Ha van bennünk nyitottság az ilyenfajta önvizsgálatra, akkor Jerez Let he wind blow your hair (Hagyd, hogy a szél fújja a hajad) című házi feladata mellett érdemes próbára tennünk magunkat Marta Navaridas ¿Queen? – érzékenységünket és öniróniánkat egyszerre fejlesztő – tippjének kipróbálásával is. Fogjunk egy sminkkészletet, keressünk „drag queen” kategóriában az interneten egy sminkes oktatóvideót és végezzük el magunkon az ott hallott utasításokat, természetesen tükör nélkül, majd viseljük a végeredményt egy napon keresztül!

Thomas Geiger a land art gigantikus alkotásait játékba lendítve késztet minket léptékváltásra. A Land Art Garden (Land Art Kert) című feladványában egy cserép virág, toalettpapír gurigák és a naplemente körültekintő elhelyezésével és elrendezésével Nancy Holt 1976-os Nap Alagútjainak miniatűr illúziójával szembesülhetünk, ezúttal persze nem az utahi sivatagban, hanem saját lakása, illetve lakásunk ablakában. A lecke kivitelezéséhez – mintegy inspirációs forrásként – kapunk egy hosszabb listát is az irányzat jól ismert alkotóiról és műveiről, amiket illuzórikus módon, fantáziánkat és kreativitásunkat szabadjára engedve saját otthonunkban installálhatunk. Ez az elképzelés minden bizonnyal sokunk élményéhez kapcsolódik: ahogyan az széljegyzetéből is kiderül, eredetiben még ő sem tapasztalta meg ezeket a munkákat, pusztán dokumentációkról ismerte azokat.

Thomas Geiger: Land Art Garden

Pablo Chiereghin egy klasszikus eszközökkel kivitelezhető imaginárius gyakorlatot ajánl számunkra: ha már túlságosan szűknek érezzük az életterünket a négy fal között, akkor egész egyszerűen hunyjuk le szemeinket és képzeljük el azt a helyet, ahol aktuálisan szívesebben lennénk, és fessük le! Ezt követően már csak annyi a feladatunk, hogy elrejtsük ezt a képzelt helyszínt a lakás egy nem szokványos pontján, ahol idővel egész biztosan megfeledkezünk róla.

A Hiding Places for Better Times (Búvóhelyek jobb időkre) alapgondolata a titkos és értékes dolgok elrejtésének mozzanatára épül: amint elrejtünk egy tárgyat, eltávolítjuk azt a mindennapi életből, és ez a folyamat hitelesíti a tárgyat. Amikor később, ha a karantén már csak egy halvány emlékként él bennünk, meglepetésszerűen rátalálunk erre a képzeletbeli helyre, akkor tetten érhetjük és megfigyelhetjük a felejtés, valamint az emlékezés működésmódját.

Matisse: Self-portrait in Bed

Aki szeret rajzolgatni, ám ettől kalandosabb eljárásra vágyik, és mindemellett feldobná lakását egy új falrajzzal, annak mindenképp érdemes kipróbálnia a gyűjtemény Self-portrait in Bed (Önarckép ágyban) című házi feladatát, ami Henri Matisse nyomán került a projektmunkák közé: a művész életének utolsó éveiben ágyhoz kötve egy hosszú farúdra rögzített faszéndarabbal az őt körülvevő falfelületre vitte fel utolsó vonásait.

Az Performance homework weboldala a művészi reflexiók folyamatosan bővülő platformjaként működik, s új művekkel gyarapodik mindaddig, amíg a korlátozások teljes mértékben feloldásra nem kerülnek.