dunszt.sk

kultmag

Elizabeth Bennet a Roxfortban

Az ifjúsági regényként tematizált széria kapcsán számos könyves elődre is asszociálhatunk. A teremtett világra vonatkozóan elsőként érdemes felidézni a világ legismertebb, legtöbbet forgatott könyvét, az európai kultúra alappillérjét, a Bibilát. A Dabos által teremtett világ három különböző ószövetségi történet felől is megközelíthető: Felidézhetjük a paradicsomi kiűzetést, az Özönvíz által okozott pusztítást, amelyet mintegy második teremtésként is értelmezhetünk, és Bábel tornyának összeomlását.

Az alternatív valóságban az egykor ismert világ megsemmisült, számtalan darabra szakadt szét, az emberiség elvesztette az egységét, és a közös kollektív tudását, emlékezetét is. Új rendszer, új életkörülmények alakultak ki. A különböző szilánkokon élők gyakorlatilag kasztokat alkotnak, különböző képességekkel rendelkeznek, eltérő kultúrájuk, életmódjuk, szokásviláguk, szabályaik és törvényeik vannak. Ami egységesnek mondható mégis ezeken a szilánkokon, az az, hogy a múltbeli eseményeket csak nagyon korlátozott módon, szigorú rendszer szerint lehet kutatni vagy bemutatni (a múzeumok és a könyvtárak szigorú ellenőrzések alatt vannak), de a helyi vezetők fokozatosan törekednek az ilyesmivel foglalkozó intézmények bezárására is. A régi háborúkat megemlíteni, azokról megemlékezni egyes szilánkokon illetlenség, másokon szigorúan tilos, közben azonban mindenhol egy hajszálon függ a béke. A múltról és a világról való töredékes tudás miatt és a számos lokális feszültség, intrika és a pozíciókért folytatott civódás közepette az emberek nem veszik észre, hogy olyan rendszerekben élnek, melyek leleményes módon egyre nagyobb mértékben hordoznak magukban diktatórikus elemeket, ahogy azt sem érzékelik, hogy világuk fokozatosan halad a megsemmisülés felé.

A szilánkok lakói különleges képességekkel rendelkeznek, azonban máshogy és különböző mértékekben tehetségesek ezeket illetően. Néhány példa a szilánkokra szakadt világok különleges képességeiből: A szilánkok közt Animán a tárgyak életre kelnek, az ott lakók érintéssel olvasni tudnak bennük: mindenki, aki addig a tárgyakhoz ért, annak az érintés ideje alatt gondolatai és érzései elérhetővé válnak az animisták számára. A Sarkon élők gondolatátvitelre képesek, Plumbaurum lakói az anyag módosításban jeleskednek. Küklopsz mesterei a mágneses teret uralják, Árkádia lakói azonban a tér abszolút urai: képesek alakítani, megtöbbszörözni azt, hatalmukban áll megsemmisíteni, amit létrehoztak, és képesek olyan átjárókat létesíteni a szilánkok között, melyeken át egy pillanat alatt eljuthatunk egyikről a másikra. Zefír földjén a szelekkel, Héliopoliszon a villámlással, Sziddha szilánkján a hőmérséklet-változtatással bánnak boszorkányosan. Szeléné földjén az álmok, Szerenisszimusz földjén a jövőbelátás, Korpolisz földjén pedig az átváltozás mesterei laknak. Sokféleképpen tudják kamatoztatni, fejleszteni adottságaikat, sokan azonban visszaélnek mindazzal, amit a szilánkok családfőitől örököltek. Az úgynevezett családfők színleg a szilánkok népeinek vezetői, földre szállt félistenekként funkcionálnak, valójában azonban többnyire csak irányítható bábuk.

A rejtelmes múltban, a háttérben meghúzódik egy Istennek nevezett figura, aki minden erejével azon van, hogy a világ, amelyet maga rendezett be és tervezett meg – akárcsak egy Truman show – megmaradjon olyannak, amilyen. Ezzel szemben pedig ott a még nála is titokzatosabb Másik, akinek személye és motivációja egyaránt homályba vész, csak annyi bizonyos, hogy egy különleges tehetségű animista szabadította ki őt a rabságából: Ophélie nem volt tudatában annak, mit kelt életre, amikor az általa felfedezett speciális képességével, a tükörjárással kísérletezett.

Az alternatív világ főhőse, Ophélie burokban nevelkedett, az egyik legbiztonságosabb szilánkon, Animán, ahol a tárgyaknak lelkük van. Ophélie alapvetően csetlik-botlik a mindennapokban, de krízishelyzetekben mindig helyén van a szíve, és a döntő pillanatokban sarkára tud állni. Nem tévedhetetlen, de mivel kellő önkritikával rendelkezik és folyamatosan törekszik arra, hogy jobbá váljon, minden ballépését képes korrigálni. A kezdetek kezdetén egy múzeumban dolgozik, folyton falja a könyveket, tudásszomja olthatatlan, és mélységesen idegenkedik a klasszikus női szerepköröktől, meg a társadalmi nyilvánosság minden formájától. Ennek fényében igyekszik meglógni családja divattippjeitől és a számára kiszemelt vőlegényjelöltek hada elől. Érthető okokból szkeptikus az előre elrendezett házasságokkal szemben, ám van egy pont, amin túl már ő sem talál kiskaput.

Bár a szerző saját bevallása szerint rá, mint alkotóra, a romantikus nagyregények közül Az üvöltő szelek olvasmányélménye hatott a legjobban, ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább érezhetőek a párhuzamok egyes történetelemek, de főként a szereplők természetét illetően egy másik klasszikus vonatkozásában: hogy Ophélie és vőlegénye, a Sarkról érkezett idegen, Thorn kettőse a Büszkeség és Balítélet Elizabeth Bennetjének és Mark Darcyjának történetét is újragondolja. Az idegenből jött mogorva nagyúr meglehetősen zárkózott és udvariatlan viselkedésével kivívja Ophélie teljes családjának nemtetszését. Azonban nincs mit tenni, a házasság a családfők óhaja is, Ophéliénak pedig el kell hagynia a családi fészket, és ezentúl vőlegénye szilánkjára kell otthonaként tekintenie. A Sarkon pedig csakis úgy lehet boldogulni és túlélni, ha mindabban jeleskedik, amit eddig igyekezett a külvilág elől eltitkolni, illetve amitől eddig idegenkedett.

Vőlegénye mellett Ophéliének hamar rá kell ébrednie, hogy a világ egészét tekintve naiv és tudatlan, és komoly önkritikával, önuralommal és éberséggel tudja csak felvenni a versenyt másokkal szemben. Az Animán kívüli világokban a megtévesztés legkülönbözőbb változataival kell megbirkóznia, és a szó szoros értelmében saját bőrén tapasztalja meg az emberi irigység, kegyetlenség és hatalomvágy legszélsőségesebb példáit. Ophélie karakterfejlődése csupa negatív élményen, csalódáson át vezet. A történet szereplőinek jelentős része hisz abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, és saját önös érdeküknek vagy egy jónak hitt ideológiának fényében nem riadnak vissza még a gyilkosságtól sem.

Bár nem tagadja a klasszikussá vált ifjúsági fantasy sorozat reá gyakorolt hatását, a szerző szerint a regényével kapcsolatos Harry Potter-párhuzamok folyamatos felemlegetése a médiában alapvetően annak köszönhető, hogy a Gallimard pályázat nyerteseként indulhatott el története hódító útjára, amely reklámfogásként az új Harry Potter alkotóját kereste. Ettől függetlenül a harmadik részben a középpontba kerülő bábeli iskola, az iskolához kapcsolódó központi rejtély és Ophélie helye, kapcsolatai a különös intézményben szintén kínálják annak a lehetőséget, hogy egyes pontokon a roxforti világ idéződjön fel az olvasókban. Bár Ophélie ténylegesen csak a harmadik részben iratkozik be egy iskolába, attól a pillanattól kedve, hogy elszakad az otthonától, folyamatosan azt érezhetjük, hogy hol formális, hol informális módon „iskolákat végez el”, amelyek egyre inkább alkalmassá teszik a végső megmérettetésre.

Világ- és karakterépítésében rétegzettségével, mélységével és sokszínűségével Cristelle Dabos regénye egy kicsit olyan, mintha a szerző egy fantasyba oltotta volna be az Agatha Christie-regények és a Büszkeség és balítélet atmoszféráját, karaktereit, hasonlóképpen magába szippant és a kanapéhoz szegez, mint a Harry Potter. De a cselekmény a regényfolyam egy jelentős részében lassan hömpölyög előre, és a csak alkalmanként felpörgő események és olykor-olykor bekövetkező váratlan fordulatok mellett sokkal inkább úgy varázsol el, mint a Downton Abbey.

A sorozat megjelent részei: A tél jegyesei (2017), Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (2018), Bábel emlékezete (2019) (Kolibri Kiadó). A széria záró fejezete, a La tempéte des échos még csak franciául olvasható.