Ha hangot kapnának; Augusztus

Ha hangot kapnának

Hullám. Vasút. A vasat sem lehet az égig emelni.
A súlyt nem lehet kiengesztelni. A maradást elmozdítani.
Régi újságcikkel elfedni a jelent, nem lehet.
A szakadt ütemet képtelenség összeilleszteni, dadogás lesz.

A hullámból kivonni a vasat, égig mutatni, felmagasztalni.
Ami odalent pusztul, ívet hajlít, mintha a hangot kivonnánk.
Gyere a hullámba, felhősítsd hajad, lobogjon a szombat dél.
Minden átlépésre sár omlik. Minden sáromlás épületet emel.

Égig mutattam. A föld tükörképére vigyáztam.
És akkor úgy ömlött, akár tűz hódít száraz ismeretlent.
A hullámzó, izzó vas. Az elhajlott igazmondás, a támadott erdő.
A moccanatlan őzek, ha hangot kapnának, se hallanánk róluk.

Augusztus

Még hallani a távozók nádsustorgását.
Már hallani az érkezők elfogyó lépteit.
Elfogy a nyár, túlérik, túlgurul minden gyümölcs.
Szétbuggyannak őrláng feletti napszakok.

Milyen kirabolt egy elmúló év. Elköltözöttek albérlete.
A konyhapulton ropogó morzsák, a lefolyó torkából
nem szól többé a víz önfojtó éneke.

Vagy mint az éji medence, ahol mi már nem úszunk.
Ahonnan távoztunk és nélkülünk
pulzálnak tűszúrásnyi csillagfények.

Már az ősz próbál kapcsolatba lépni velünk.
Az időmúlás lelassítása, és benézés az évszakhalál
üres báltermébe úgy, hogy még vissza lehessen térni
egy elegáns tánclépéssel.

Tárgyak mozdulatlansága és ócska videojátékok
digitális színorgiái. Elmúlt nyarak újraforralt tolakodása.
Hogy a véglegesség talán nem is létezik,
csak a visszatérés idevonszolt, gyümölcspecsétes,
erjedt szagú menyasszonyi fátylak közé.
Elvált nyári hónapok őszfélő gyerekei vagyunk.