dunszt.sk

kultmag

10 éve hunyt el José Saramago

Tíz évvel ezelőtt, 87 éves korában hunyt el José Saramago Nobel-díjas portugál író, költő. Azon portugál írónemzedékhez tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, de emellett posztmodern irodalmi elemeket épített be egyes műveibe.

A kolostor regénye című művével vált nemzetközileg ismertté. Federico Fellini olasz filmrendező, a burjánzó, színdús képek nagy kedvelője azt mondta róla, hogy ez a legérdekesebb regény, amit valaha olvasott. Leghíresebb regénye, a Vakság 1995-ben jelent meg. A könyv egy olyan országról szól, ahol egyetlen asszony kivételével mindenki elveszíti a látását. 2008-ban elkészült a regény filmváltozata, Julianne Moore főszereplésével. Saramago tulajdonképpen életművéért, de jelentős részben ezért a regényért kapott 1998-ban irodalmi Nobel-díjat.

Az író a kilencvenes évek elején a Kanári-szigetekre költözött, miután a jobboldali portugál kormány nem engedte, hogy a Jézus Krisztus evangéliuma című könyve elinduljon az Európai Irodalmi Díjért, arra hivatkozva, hogy az sérti a katolikus vallásúakat. A regényben az író Jézus életét fogalmazta újra: a vallásos legenda mögött rejtőző, esendő történelmi alakot kutatta.

Jellemzők műveire a meghökkentő, bizarr ötletek, melyeket főként valamilyen szélsőséges léthelyzet szubjektív ábrázolásával ér el. Más műveiben az esszéista stíluson belül gyakran elmélkedik, boncolgat, magyaráz, elidőzik a valószerűség és a történelem problémáinál. Regényeinek szövegét olyan portugál történelmi szövegrészletekkel, közmondásokkal és versekkel tűzdeli tele, hogy sokszor még a portugál kultúrában jártas olvasónak sincs könnyű dolga az értelmezés során. A csodás elemek Samarago minden művében fontos szerepet kapnak, melyekkel mintegy tiltakozni látszik a hagyományos történelemfelfogás ellen.

Magyarországon legtöbb művét az Európa könyvkiadó adta ki, köztük a Vakságot is 1998-ban.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket