dunszt.sk

kultmag

Puskás Panni: „…mi, magyar nők, mi végre nézegetjük folyton a minket elnyomó férfiak bronzból készült szobrait…”

A Black Lives Matter nem csak az emberi jogok érvényesítéséről, hanem kultúránk újraértelmezéséről is szól. Szobrok dőlnek, filmek kerülnek ki a kínálatból, írók, gondolkodók megítélése változik. Mindannyiunk problémája, hogy miként viszonyuljunk ezekhez a jelenségekhez. Puskás Panni kritikust kérdeztük.

A Black Lives Matter mozgalom hatására a HBO MAX levette műsoráról az Elfújta a szelet, a BBC pedig a Little Britain című vígjátéksorozatát. Mit gondolsz a filmek, a kulturális termékek cenzúrázásáról ebben a kontextusban?

Az első, felületes reakcióm az volt ezzel kapcsolatban, hogy ne pont, pont, pontozzunk már szekéren. Ugyanis általában a kulturális termékek betiltását/eltüntetését ostobaságnak tartom. A Mein Kampf című könyvét is. A kultúránk ugyanis nem attól erősödik, ha csak a szépre emlékezünk, a múlt hibáival való szembenézés nagyon fontos feladatunk. Ám azt is látnunk kell, hogy sem a Mein Kampf, sem pedig az Elfújta a szél nem jelenhet meg a kontextus értelmezése nélkül, mert nagy a veszélye, hogy sokan követendő példának látják majd, amit megmutat. Különben úgy tudom, hogy az HBO nem örökre vette le a filmet a műsoráról, hanem valamiféle magyarázattal ellátva visszateszi majd.

Ami nekem sokkal árnyaltabbá és érthetőbbé tette a jelenséget, az a szobrok ledöntése volt. Sok, értelmiségi ismerősöm barbárságnak bélyegezte ezeket az akciókat, olyanok, akik a kormány megszállási emlékművével szívesen tennék ugyanezt. És ha jobban belegondolunk: tényleg, miért is kell az amerikai etnikai kisebbségnek gyarmatosító férfiak szobrai között mászkálni napra nap? Ezt a kérdést persze odáig is el lehet vezetni, hogy mi, magyar nők, mi végre nézegetjük folyton a minket elnyomó férfiak bronzból készült szobrait. Annyira azért nem esztétikusak, ugye? Lenne valami felszabadító abban, ha egy nap ledöntenénk az összeset.

Szerinted a mozgalom hatására mennyire fog tematizálódni a rasszizmus, a rendőri brutalitás a kulturális termékekben, intézményrendszerekben? Milyen változásokat tud ez hozni akár strukturális, akár tartalmi, esztétikai szinten?

A kulturális termékekben már eddig is tematizálódott, szerintem. Számtalan remek független filmben, bestseller könyvben és hollywoodi alkotásban jelenik meg a téma igen sokféleképpen. Ma már ciki olyan blockbuster mozit csinálni Amerikában, amiben nincs legalább egy afroamerikai szereplő, és régi, rosszindulatú, de nem annyira alaptalan közhely, hogy ha holokausztfilmet viszel az Oscarra, az tutira díjat nyer. Mindez azért van, mert az amerikai kulturális elitnek iszonyú fontos missziója, hogy tükröt tartson az elnyomó amerikai többségi társadalomnak.

Az intézményrendszer már jóval komplexebb kérdés. Nekem teljesen új információ volt, hogy ott ekkora bajok vannak. Ha elolvassuk Orsós László Jakab publicisztikáját a 24.hu oldalon, akkor azt látjuk, hogy a New York-i Brooklyn Public Library afroamerikai kollégái is nagyon gyakran szembesülnek a rasszizmus különböző válfajaival munkahelyükön. Én sajnos bekajáltam a hozzám eljutó kulturális termékek alapján, hogy Amerika minden erejével törekszik egy egyenlőségen alapuló társadalom megteremtésére, és hogy abban a társadalomban a rasszizmus elhanyagolható mértékű. Ebben nyilván megerősített Barack Obama megválasztása is. Hogy a kulturális intézményrendszer felépítésében milyen változásokat hozhat ez, azt nem tudom. Érzékenyítő képzésekkel lehet a dolgozókat edukálni, a kvóta is egy járható út.

Mit gondolsz, Magyarország kulturális szférája be fog kapcsolódni a rasszizmus elleni diskurzusba a világszintű mozgalom hatására?

A magyar kulturális élet fájdalmasan keveset foglalkozik a rasszizmus kérdésével, és legtöbbször történelmi parabolákat felmutatva üzen nekünk jelenünkkel kapcsolatban. Pedig a rasszizmus sokkal inkább a mindennapjaink részét képezi, mint az amerikaiaknak, tekintve, hogy pártunk és kormányunk retorikája is mélyen rasszista. Ha a menekültválságra nem reagált a magyar művészet (pár üdítő kivételtől eltekintve), akkor nem látom be, miért reagálna az amerikai eseményekre. Ez különben első sorban a színház dolga lenne, hiszen a jelen társadalmi folyamatainak értelmezésére leginkább ez a műfaj alkalmas. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem a rasszizmus az egyetlen minket érintő probléma, amiről a színházi alkotók nem akarnak tudomást venni. De semmi baj, mi csak játsszunk tovább Shakespeare-t, Ibsent meg Madáchot, beszéljünk nagy örökérvényű, emberi kérdésekről, és suttogjunk a sorok között, hogy de rossz is az elnyomás, de olyan halkan, hogy lehetőleg ne értse senki, legyünk csak egyre anakronisztikusabbak és hiteltelenebbek, mert úgy a legbiztonságosabb nekünk.