„A költő nem fordíthatja el a szemét” – nagyinterjú készült Werner Herzoggal

Werner Herzog, a veteránnak számító filmrendező, vágó, színész Los Angeles-i otthonából adott interjút a The Guardinnek.

Herzog rá jellemző kendőzetlenséggel és őszinteséggel beszél a digitális világhoz fűződő viszonyáról, ami szerinte megannyi lehetőséggel és veszéllyel van tele. Most mégis ennek köszönheti, hogy filmjei Afrikában és Ázsiában is eljutnak a közönséghez, annak ellenére, hogy a mozik zárva vannak. „A digitalitásnak köszönhetjük, hogy beszélhetünk skype-on, vagy bámulhatjuk egymás házait, akár 5 ezer mérföldes távolságból is. Szóval ez valami csodálatos” – nyilatkozta. Rendezőként Herzog úgy éli az életét, mint egy felfedező, aki a vulkánok torkolatához húzza a kameráját. S bár 77 éves, és a jelenlegi járvány szempontjából veszélyzónában él, elfogadja a helyzetet és kivárja a végét. Temperamentuma ellenére nem dühöng, ragaszkodik ahhoz, hogy jól van, és pozitív marad.

Múlt évi legnagyobb műve a Family Romanc, LLC című dokumentumfilm jellegű alkotás. Saját bevallása szerint ez egy mese, egy valódi japán ügynök életéről, munkájáról, mindennapjairól – „meg kellett teremteni annak az illúzióját, hogy az ügyfelek élete jobb”. Ez konkrétan azt jelenti, hogy fizetett statisztákat kellett küldeni, hogy eljátszanak egy elveszett apát vagy a paparazikkat, akik a bukott modellt üldözik, vagy egy kékgallérost, aki a munkaadóját hibáztatja. A családi ügynökség tulajdonosa a harmincéves Yuichi Ishii, aki kvázi saját magát alakítja a történetben. De Herzog figyelmeztet minket: „Nem a saját történetét mondja el, az én történetemet meséli. Az én filmemben.”

Az utóbbi években Herzog mellékszereplőkéntn tűnt fel Tom Cruise mellett a Jack Reacherben, ahol egy bűnbanda hitvány főnökét játszotta. Tavaly pedig Jon Favreau Mandalorian című sorozatában, annak ellenére, hogy ő maga sosem nézte végig a Star Wars filmeit. Főleg az ezekért kapott pénzből finanszírozta legutóbbi nagyfilmje költségeit. S bár nem hivatásos színészeket alkalmazott, és sokszor kézi kamerával vette fel a jeleneteket, a költségvetése így is annyira szűkös volt, hogy néhol engedély nélkül forgatott. Ebben a kaotikus szituációban született meg a film, ami egy csendes, mégis mozgékony, de erősen melankolikus portré a mindennapok magányáról. Annak a gondolatnak a körüljárásaként értelmezhető, miszerint minden emberi kapcsolat legbelül csak egy előadás. „A film nagyon egyszerű a felszínen. De ezek mély, nagyon mély kérdések.”

A rendező valamikor régen csak egy európai művészfilmes volt, ma már egy márkanév, egy MÉM, az őrült professzor, szándékos akcentusával, csípős modorával és dühkirohanásaival. Néha olyan, mintha Werner Herzog egy szereplő lenne valaki más filmjében. Holott saját magára nem szerepként tekint, mégis szereti játszani a gazembert, saját bevallása szerint sok személyisége van, amiket nem úgy él meg, mint az átlagember a Facebookon, Instagramon vagy a Twitteren.

Herzog mesél a kezdetekről is. A náci Németországba született, majd egy bajor hegyi faluban nevelkedett, és 17 évesen alapította az első produkciós cégét, ahol a kezdetekben egy lopott fényképezőgéppel alkotott, amit a müncheni filmiskolából csent el. Az életére és karrierjére mint az önmegvalósítás diadalára tekint vissza. Témáit tekintve mindig is vonzották a társadalom vad, sötét sarkai, a pszichotikus antihősök. Minden produkcióra egy kihívásként tekint.

Herczog őszintén beszél a családjáról, arról, hogy eredeti neve Stitić volt, ami az osztrák anyja horvát gyökereit tükrözi, de később felvette apja nevét, és ezen lett világhírű. „Az öcsém szerint néhány filmem szörnyű. A bátyám meg minden filmem pocséknak és unalmasnak látja.” Beszél még a nyelv kérdéséről a filmjeiben és a magánéletében egyaránt. Bár az ő anyanyelve a bajor, ami a német egy dialketusa, a felesége pedig Szibériában nőtt fel, így orosz az anyanyelve, mégis egymással angolul kommunikálnak, elhagyva anyanyelvük komfortzónáját.

A teljes riport itt olvasható.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons