Atlasz

(részlet a „Csönd” című drámából)

Fiú
Amikor apám tizenkét éves volt,
a mamának nem volt pénze
atlaszra.
A tata elhagyta őket
valami flancos nőért,
akit selyemharisnyába
bújtatott az öreg,
minden nap.
És mert a tata
az összes pénzét
harisnyára költötte,
nem fizetett semmit a mamának,
aki egyedül nevelte
a három gyereket,
s egyre csak mosolygott.

De apámnak atlasz kellett,
hiába nem volt rá
pénze a mamának.
A mosolygós öreganyám
végül azt találta ki,
írjon apám Titónak,
hogy küldjön pénzt nekik
egy világatlaszra.

Apám összeszedte minden
nyelvtudását, mert a mama
sosem tanult meg rendesen
szerbhorvátul.
Feladták a levelet és vártak.
Már egészen elfelejtették
az egészet, mikor egy nap
két magas katona jelent meg
az ajtóban és szigorúan kérdezték:
maguk írtak levelet a Tito elvtársnak?
Apám félt, de kihúzta magát
és azt mondta magyarosan:

Apa
Da!

Fiú
A két katona végigmérte,
aztán elővett az egyik
a táskájából egy
világatlaszt
és azt mondta:
ezt az elvtárs
neked küldi.

Apám beleírta
a legelső oldalra,
hogy ezt a világatlaszt
Tito elvtárstól kaptam
ajándékba.

Apa
Az emberekben hinni lehet.
És ha hiszel bennük,
beléjük kapaszkodhatsz,
ahogyan beléd is kapaszkodhatnak
mások.
Látod, így fog kezet egymással
az egész világ.
Vannak emberek,
akik igazságot hoznak,
vagy akár egy atlasz képében
reményt küldenek:
az emberek, ha összekapaszkodnak,
az égig fognak érni,
kezükkel a napba nyúlnak majd,
hogy megmarkolják a jelent
és ne engedjék el
a békét soha.