dunszt.sk

kultmag

Kezdők és profik számára is nyitott a Duda Éva Társulat nyári workshopja

Duda Éva Társulat első ízben rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1-8 közt, melyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak. A szervezők a járvány miatt előzetesen elmaradt nyári tanfolyamok miatt kívánják kárpótolni a táncolni vágyókat.

A főként hazai érdeklődőknek szánt SUMMER INTENSIVE 2020 programjában olyan mesterek fognak oktatni, mint Andrew Hefler (Grund Színház) aki improvizációt, Mészáros Máté (Onemancrowd) partering technikát, Radóci Lilla (R3D ONE) hip-hopot, Rónai Attila (Hofesh Shechter) és Rusu Andor (Unusual Symptoms) kortárstáncot, valamint a Társulat művészeti vezetője, Duda Éva, aki kompozíciós technikát fog tanítani . A nemzetközi szcénában is jól ismert óraadók mind kapcsolódnak a Társulathoz, alkotók, trénerek vagy előadók voltak korábban, vagy épp most kezdenek együttműködésbe.

A Társulat környezettudatos szemlélettel rendezi meg a programot, így a rendezvény összes résztvevőjétől a műanyag mentességet fogják kérni.  A regisztráció Július 1-étől indult, jelentkezni az orsi@evaduda.net – email címen lehet.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket