„Nem tudom elfogadni, hogy a félelem legyűrje az empátiát”

Két szóló produkciója után alkalmi társulatával fizikai bábszínházi előadást rendez Kovács Domokos bábszínész, táncos.  Ahogyan ezt A jegesmedvék etetése tilos! című előadást bemutató rövid kis videójában elmondja: a drámafoglalkozást is magába foglaló darabot egy három évvel ezelőtti, sok port felkavart hír ihlette. A National Geographic fotósa kamerájával végigkövette egy csont és bőr jegesmedve haláltusáját. Az ügy kapcsán bírósági eljárás is indult, sok környezetvédő támadta a fotóst passzivitása miatt. 

Miért teszünk vagy nem teszünk valamit egy bajba jutott lényért vagy embertársunkért? Hogyan tudja az empátia felülírni a másságtól való ösztönös félelmet? Miért alkalmas forma a fizikai bábszínház egy nagyon sűrített és zsúfolt metafora megjelenítésére?

Ezekről is beszélgettünk a rendezővel, aki rögtön leszögezte: a szó szoros értelmében ez a darab nem kifejezetten a környezetvédelemre szólít fel:

Ez az előadás nem kizárólag a klímakatasztrófával foglalkozik. Nagyon fontos eleme, ez igaz, de a jegesmedvék helyzetében engem az izgat, hogy hogyan viszonyul a többség a kisebbséghez, és hogyan próbál, egyáltalán próbál-e egy élőlény segíteni egy másik,  bajba jutott lényen, ha módjában áll.

Miért akarod ezt színházi nyelven megjeleníteni? Elég összetett problémáról van szó.

Pont az összetettsége miatt. Szerintem a klímakatasztrófáról eddig talán azért nem vagy csak kevés színdarab született, mert önmagában a tényt kell elfogadnunk, tennünk kell a Földért, és kész. De a kérdéskör maga – színházi értelemben – nem összetett. Ha a jegesmedvék helyzetét kiragadom globális kontextusából, az eset sokkal komplexebb. Rengeteg vita volt erről akkoriban: hogyan lehet a jegesmedvéken segíteni, mi a hosszú távú, mi a rövid távú megoldás, ezek hogyan hatnak ki egymásra, mi az, ami segítségnek tűnik, de lehet, ártunk vele. Szerintem már csak ezek miatt is érdemes színházi formát alkalmaznunk, hogy annak segítségével elgondolkodhassunk ezeken a kérdéseken. Illetve pont a színház mint művészeti ág szépsége, hogy egész közösséget érintő problémákkal foglalkozik, a közösség bevonásával, és így közösségteremtő ereje is van. A jegesmedvék helyzete egész közösségünket érintő probléma.

Arról, ahogyan a kanadai állam reagált erre az esetre (az országban illegális etetni a jegesmedvéket – a szerk.), azonnal asszociálni kezdtem például a hajléktalanok helyzetére: mi a valódi segítség és mi nem az? Eszembe jutottak a menekültek is: a megoldáskeresés helyett inkább törvényeket hozunk ellenük, félni kezdünk ettől az ismeretlen csoporttól.

Nem lehet, hogy ösztönszerűen tartózkodunk „a másoktól”, a másságtól? Mit lehet ezzel kezdeni?

Valószínűleg van ebben egy ösztönszerű tartás az ismeretlentől, aminek a mértéke nyilván egyénenként változik, ezért sem mindegy, hogy tartózkodásról vagy félelemről beszélünk. De azt gondolom, hogy épp attól mutatkozik meg emberi mivoltunk, hogy le tudjuk ezt küzdeni, és a nyitottsággal felül tudjuk írni, hogy a „másokat” ne „másnak” lássuk, hanem közülünk valónak, és a „másság” helyett a hasonlóságokat tudjuk felfedezni. Tartunk az ismeretlentől, mégis van egy természetes kíváncsiságunk is iránta. Egyetlenegy ismeretlen, pláne bajban lévő csoportot sem szabadna egyértelműen és félelemmel telve elutasítanunk anélkül, hogy automatikusan bekapcsoljuk az empátiánkat. Az empátia is a létezésünk része, nem csak a félelem. Nem tudom elfogadni, hogy a félelem legyűrje az empátiát.

Sok mindent csomagoltok ebbe a metaforába. Ezért is választottad ezt a különleges formát, a fizikai bábszínházi nyelvét?

Engem mindig is ez a fajta kifejezésmód érdekelt. Kölcsönhatás: azért is érdekelt ez a téma, mert ezzel a formával nagyon jól megjeleníthető a színpadon, és a bennem elindított számtalan gondolatot ez a kifejezésmód tudja leginkább képviselni. Az a célom, hogy az előadás a nézőben is elindítson egy rakat asszociációt. Remélem, ezáltal még több irányba tudunk eljutni a közös gondolkodás folyamán.

Ezek szerint a kész válaszok helyett a párbeszédre fektetitek a hangsúlyt!?

Nem is tudnék és nem is akarnék kész válaszokat adni ebben a problémakörben sem. És itt visszautalok a beszélgetésünk kezdetére: azért nem inspirál a klímakatasztrófa mint téma, mert arra kész válaszokat lehet adni. Ám a jegesmedvékkel kapcsolatos ügy sokkal nagyobb asszociációs teret nyit meg.

Korábban említetted az empátiát mint a létezésünk egyik elemét. Hogyan fogja ez az előadás bekapcsolni ezt a faktort az emberekben?

Azt remélem, hogy az asszociatív jellege és a szövegmentessége miatt a nézők inkább érzelmi, érzéki úton tudnak kapcsolódni majd a témához,  nem feltétlenül  intellektuálisan. Ebben lesz segítségünkre a darab képisége és a mozdulatok is, amelyek zsigeri reakciókat is kiváltanak majd a közönségből: empátia, szorongás, undor, sajnálat és a többi. Nekem ez a célom, hogy ezek induljanak be az előadás közben. Az előadást egy feldolgozó foglalkozás követi, amelynek összeállításában Milovits Hanna drámainstruktor-hallgató  segít majd. Ez a foglalkozás épp azért kell, hogy a darab folyamán megtapasztalt érzéseket, érzeteket racionális szintre tudja emelni a néző, megfogalmazhassa ezeket szavakban.

Melyik korosztályt céloztátok meg?

Alapvetően gimnazista korosztálytól felfelé ajánljuk magát az előadást. Ám a feldolgozó foglalkozást kifejezetten gimnazistáknak szánjuk: 14 és 18 év közöttieket várunk. A résztvevők mindig szervezett közönségként jutnak el az előadásra is.

Alkalmi társulatról van szó. A csapat összeválogatásánál a témában való megegyezés vagy formai szempont, a közös nyelv beszéde volt előtérben?

Azokat az alkotókat gyűjtöttem össze, akikkel emberileg is megtalálom a hangot, valamint szakmailag is inspirálnak engem. Alapvetően olyanokkal jó alkotni, akikkel tudunk közösen gondolkodni. Az kifejezetten jó is lehet, ha nem feltétlenül ugyanazt gondoljuk, hiszen az eltérő gondolatok inspirálóak is lehetnek! Azonban fontos, hogy a véleményünk ütköztessük, ne csak párhuzamosan fussanak egymás mellett, kioltva ezzel egymást! Így jöhet létre a termékeny alkotói talaj, és  így lesz gyümölcsöző a kapcsolat.

Milyen hatással van rátok vagy az anyagra a koronavírus miatt kialakult helyzet?

Izgulok, hogy az eredeti terv szerint, azaz júliusban el tudjuk-e kezdeni a próbákat… Ki fognak-e nyitni a színházak? Mi lesz? Ez a bizonytalanság, az elszigeteltség biztos mindenkire hatással lesz. Hogyan? Azt még nem tudom. Például, mennyire fog majd a figyelmünk befelé irányulni egy próbafolyamat során? Senkinek nincs erről tapasztalata, így a változás mértékét sem tudjuk megjósolni.

Többféle teória létezik a világjárvány kapcsán. Te melyikben hiszel, szerinted miért történik az, ami történik?

Nem tudok erre egyértelmű választ adni. Az azért érdekes, hogy tavaly szinte minden lángba borult: Oroszország, Ausztrália.… elpusztult egy nagyon erős, vallási jelkép és egy fontos, természeti jelkép is. Aztán amint vége a tűzeseteknek, jön egy világméretű járvány. Ez is egy nagyon erős, pusztító kép számomra. Lehet, hogy most katasztrófák sora fog jönni még, benne van a mostani hangulatban.

Alkalmi marad a csapat?

Nem tartok ott jelenleg a szakmai életemben, hogy saját, fix társulatom legyen. Folyamatosan gyűjtöm az új élményeket, mindenből tanulok. Ezeket a tapasztalatokat próbálom visszaforgatni a saját munkáimba. Remélem, sikerül is!