Az ifjú művész szenvedései, avagy milyenek egy pályakezdő író kilátásai?

Milyen lehetőségei vannak egy pályakezdő írónak napjainkban? Miből és milyen körülmények között él és ki segíti? Maradhat-e független vagy a támogatás fejében (politikai) állásfoglalásra kényszerül? Nem túlzás állítani, hogy ezek a kérdések a világ valamennyi országának fiatal művészeit foglalkoztatják. A művészet önállóságáról és a meg nem alkuvás rögös útjáról ír Niamh Campbell a The Guardianben.

Az írországi születésű írónő 2010-ben szerezte meg a diplomáját és elmondása szerint azért jelentkezett az Oxford doktori képzésére, mert fiatalon, alkalmi munkából élve nem sok esélye volt megvalósítani az „amerikai álmot”. Az Oxford helyett azonban – ahova felvették, de alaptőke híján nem léphetett be – a londoni King’s College falain belül töltötte a doktori képzés éveit. Az ösztöndíjnak és az oktatási programnak köszönhetően nem bánta meg a döntését, így a képzés végeztével bizakodóan tekintett a jövőbe. Hamar rá kellett jönnie, hogy további lépések nélkül alacsony bérért és teljesen más munkakörben kell dolgoznia, mint amire vágyna. Pénz nélkül és teljes időt igénylő munka mellett tanítani, konferenciákon részt venni, publikálni és a tudományos körök aktív tagjának lenni szinte lehetetlennek tűnt.

„Magamat hibáztattam az életem alakulása miatt, és úgy éreztem, őrültség volt azt hinni, hogy az ingyenes oktatás, az ösztöndíj és a díjak adta lehetőség a disszertációm színvonalával együtt majd elég lesz a sikerhez” – mondja Campbell, akinek aztán sikerült egy művészeti ösztöndíjat elnyernie, így saját elmondása szerint szerencsésnek mondhatja magát. Szinte minden fiatal művész megtapasztalja a szűkös, már-már nyomorúságos körülmények között való (túl)élést és azt, hogy egyre lejjebb és lejjebb kell adni a szükségletekből. Campbell szerint ez fiatalon és egy rövid ideig elviselhető, ám az embernek hosszú távon és idősebben már biztonságra és állandóságra van szüksége.

Írországban a nagy gazdasági fellendülés után bekövetkezett válság egy olyan generációt hozott létre, amelynek tagjai jólétben szerezték meg a diplomájukat, de a munkaerőpiacra kikerülve pusztaság fogadta őket. Campbell elmondása szerint neki fiatalon, kötöttségek, hitelek és család nélkül könnyű volt szabadúszó írónak maradnia, hiszen nem volt veszíteni valója, de idősebb, családos emberként nagyon nehezen boldogulna a jelen körülmények között. Egyre nagyobb kihívást jelentenek az egekbe szökő bérleti díjak is, ami miatt sokan inkább a külföldre költözést választják, és aki otthon marad, arra is zsúfolt albérletek, idegen emberek furcsa szokásai és a csalók jelentette veszélyek várnak. A művészközösség így egyre ritkul és szétszórttá válik.

A világjárvány azonban nemcsak nehézségeket, hanem új lehetőségeket is jelent. A művészet és kultúra támogatottsága igen alacsony, és erre most, amikor rengeted szabadúszó művész válik egyik napról a másikra munkanélkülivé, fokozottabb fény derül. Sok író nem tudja ugyanúgy végezni a munkáját, mert otthon kell maradnia a gyerekekkel és vezetnie kell a háztartást. Mindezekről a problémákról beszélni kell, és bár Campbell szerint nem szerencsés a l’art pour l’art-t keverni a politikával, személyes történetei elmesélésével, valamint kitartó és alázatos munkával az íróközösség hozzájárulhat a helyzet javításához.